Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Ákos - Az új zenekar

Az új zenekar

A hónap végén jelenik meg Ákos legújabb albuma. A népszerű szerző-előadó pályáját követőknek nem lesz meglepetés, hogy a borítón új nevekkel is találkoznak. Ákos zenekara ugyanis megújult, Lepés Gábor billentyűs és Fekete Samu basszusgitáros mellé még a tavasszal Kékkői Zalán gitáros és Bánfalvi Sándor dobos érkezett. A fiatal muzsikusok nagyon gyorsan beilleszkedtek az együttesbe.

- Mi indokolta a vérfrissítést?
- Madarász Gábor a 2001-es turné után felmentését kérte - mondja Ákos. - Nagyon sajnáltam, hogy elfáradt, de az ő távozása megnyitotta az utat olyan változtatások előtt, amelyek már régóta időszerűek voltak. Madival jó barátságban maradtunk, gitárjátéka a nyáron megjelent Alig hitted című maxin és az új albumon is hallható, utódját, Zalánt is sok tanáccsal látja el. Dorozsmai Petiről pedig csak a tisztelet hangján tudok szólni, hiszen rengeteget tanultam tőle, csaknem húsz lemezem készült az ő stúdióiban. Ha van szakmai tudásom, azt jórészt neki köszönhetem.
- Hogyan választottad ki az új tagokat?
- Gitáros-meghallgatásokat tartottunk. Nem adtunk fel hirdetést: csak olyan zenészekkel foglalkoztunk, akiket a produkcióhoz közel álló emberek ajánlottak. A személyes felelősségvállalás a jelöltért talán "maffiás" megoldásnak tűnhet, de itt nem egyszerűen arról volt szó, hogy jó gitárosra leljünk. Olyasvalakire volt szükségünk, aki - azon túl, hogy kitűnő muzsikus - emberileg is be tud épülni a zenekarba, aki képes minden területen lépést tartani velünk. Nos, egymás után jöttek a gitárosok, s az első turnus után szomorúan néztünk egymásra Lepével és Samuval. Viszont a második-harmadik hullámban csupa olyan figura jelent meg, akinek "kigyulladt" a kezében a gitár: felkészült, elképesztő tudású, szemtelenül fiatal zenészekkel találkoztunk. Köztük volt Zalán is.
Ami Sanyit illeti, épp a meghallgatások közepette említettem Juhász Robnak, az egykori Agnus Dei gitárosának, hogy az álmom egy olyan dobos, aki kigyúrt, tetovált, két lábdobbal nyomul, kíméletlen erővel csap le a pergőre, s az egyik dobverő végig a levegőben forog. "Ismerem a fickót" - mondta erre Rob. Az ő ajánlására találkoztam Sanyival, a Neck Sprain dobosával. Kezdetben a meghallgatásokon kísérte a gitárosokat, nem is kellett figyelni rá, remekül végezte a dolgát. Szintén ifjú emberről van szó: egy nap híján éppen tíz évvel fiatalabb nálam.
- Beváltak az új tagok?
- Bízvást mondhatom, igen. Komoly kiképzésen vannak túl: idén áprilisban Lepe vezetésével egy hónapig nélkülem próbált a banda, ugyanis akkoriban született Anna lányom, és én inkább otthon babáztam. A májust már én is a próbateremben töltöttem. Három fesztiválfellépéssel kezdtünk. Korábban nem vállaltam ilyet, ám most úgy gondoltam, nem árt, ha "tét nélküli" bulikon rázódunk össze. Mit ad Isten, az első fesztiválmeghívásunk a Sport Szigetre szólt, így az új tagok éppen Budapesten, tízezer néző előtt mutatkoztak be, nagy-nagy sikerrel. Igazi mélyvíz volt ez, a szó minden értelmében, mert rettentően zuhogott az eső. Az első néhány dal alatt nagyon izgultam miattuk, ők viszont lazán, élvezettel muzsikáltak. Hogy mennyire, az a maxin már hallható: a "lánctalpas" Depeche Mode-feldolgozást ezen a koncerten rögzítettük.
- Mit szólt a változáshoz a közönség? Egyáltalán észrevették, hogy most mások játszanak mögötted?
- Hogyne vették volna észre! Gyorsan megszerették az új fiúkat. S nagy örömömre kizárólag pozitív reagálással találkoztunk, minden visszajelzésben az fogalmazódik meg, hogy jobb a banda, mint valaha. Mi is így érezzük: korábban is szerettünk koncertezni, de az új tagokkal új lendületet kaptunk.
- Változtatott a zenéden a fiatalok érkezése?
- Elsősorban a koncerthangzás lett más, szikárabb, nyersebb. Az új albumra kisebb hatásuk van, egyelőre Zalán főleg "kreatív végrehajtó", a zeneszerzésből még nem vette ki a részét. Nálam majdnem egyszemélyes ügy a lemezkészítés: az összes szöveget és a zene nagy részét magam írom. A komponálás és a felvételek idején szűk csapattal szeretek dolgozni. A stúdió "alapfelszerelése" Lepe barátom, aki nem csak szerző és billentyűs, hanem a producertársam is, valamint a felvételek hangmérnöke. A keverés hosszas, aprólékos munkáját is együtt szoktuk végezni. Rajta kívül egy-két külsős szerző folyik bele még a munkába, meghívásos alapon. Például Háry Péter, aki a bulikon is állandó vendég: két dalban szólaltatja meg a Chapman Stick nevű hangszert.
Ezúttal új névvel bővült a zeneszerzők listája. Talán emlékeznek az olvasók a Keresem az utam remixversenyére. Itt csaknem kétszáz beérkezett pályaművet bíráltunk el, közülük a legjobbnak Szakos Krisztiánét találtuk. A minden pályázónak kijáró egysoros értékelés nála így hangzott: "nagyon tetszik, küldj demót saját dalokkal". Komolyan vette: úgy háromhavonta feltűnt az anyagaival. Már éppen arról kezdtünk beszélni, hogy szívesen kiadnám a szólóalbumát, amikor egy kifejezettem nekem írt számmal lepett meg. Meghallgattam a demófelvételt, és annyira megtetszett, hogy gyorsan elkészültem a szöveggel: a dalt Conquistador címmel játsszuk a koncerteken. A húszas évei elején járó Krisztián végül négy nótát jegyez az új albumon.
- Kanyarodjunk el egy kicsit a lemeztől. A télen feltűnést keltett, hogy te készítettél kísérőzenét a Terror Háza Múzeumnak. Mi jutott el hozzád a szakmai reagálásokból?
- A Terror Háza kapcsán csak érzelmi reakciókról tudok, szakmai kritikáról nem. A politikai újságírás ilyen-olyan irányba próbálja befolyásolni az embereket, s azután az így keltett feszültségek, érzelmek alakítják a véleményeket. Gyakorta olyanokét is, akik még a hely közelében sem jártak. A hamis vádak éppen arra szolgálnak, hogy akit lehet, azt távol tartsák a múzeumtól. Jómagam elsősorban nem a kísérőzene miatt mondom, hogy el kell menni és meg kell nézni: példátlanul nagyhatású kiállítás. Szívből ajánlom.
- No és hogy szól a lemezed? Jól működik az Akox2 Stúdió?
- Az első, teljesen egészében itt rögzített albumom a tavaly Karácsonyra megjelent, Kaszás Attilával együtt készített verslemez volt, A hét parancsszó. Azután jött a Terror Háza zenéje: a jórészt nagy vonóskarra írt szerzeményeket a Magyar Rádióban vettük fel és nálam készítettük a végső, térhatású mixeket. Ezután a 2002 tavaszán kiadott, angol nyelvű Vertigo album következett. Azaz már jócskán belejöttünk az itteni munkába, s remélem, ez érződik is az új lemezen. Nagy figyelmet szenteltünk a precíz felvételi technikákra, sok munka fekszik a lemez dörgedelmes megszólalásában.
- Az egyszerű házi stúdiódból igazán komoly hely lett. Mindig is ez volt a cél?
- Az első néhány Bonanza Banzai-lemezt majdhogynem saját hangszerek nélkül írtuk: a kezdetleges demókból a Tom-Tom Stúdióban készültek a végleges nóták. Egy jó ideje a Roland, pontosabban az Intermusica valóságos hangszerzuhataggal támogat, így folyamatosan növekedett és alakult a stúdió, szinte a saját törvényeinek engedelmeskedve. Előbb egy kis szintimodulhoz jutottam, de a megszólaltatásához billentyűzet is kellett. Azután lett még egy szintim, így a két hangszerhez muszáj volt keverőt vennem, majd hangfalakat, s ez így ment tovább. Végül rengeteg cucc gyűlt össze a dolgozószobámban. Otthon komponáltam, tehertaxival vittem át a Tom-Tomba a felszerelést, és itt vettük fel az éneket, a gitárokat, egyéb hangszereket. Így készült '94-től 97-ig az összes stúdiólemezem (Test, Indiántánc, Beavatás), egészen addig, amíg nem vásároltam profi magnókat és egy komolyabb énekmikrofont: ettől kezdve otthon vettünk fel mindent. Az éneket és az akusztikus gitárt a télikabátokkal zsúfolt apró gardróbhelységben rögzítettük. A kész felvételeket tartalmazó szalagokat Dorozsmai Petihez vittem, ahol a keverés munkálatai zajlottak (Ikon, 1998). Miután egy automatizált, digitális keverőt is beszereztem, már otthon tudtam összekeverni a Hűség anyagát.
Az új házunkat eleve úgy építtettük, hogy professzionális, izolált stúdió működjön benne, külön tágas keverőtérrel, dob- és énekfelvételi helységgel, kiszolgáló résszel. A stúdió leglényegesebb, központi elemét, az összes eszköznek helyt adó tölgyfa bútort magam terveztem, az asztalosokkal konzultálva. A fényképét közzétettem egy internetes szakmai levelezőlistán, s már tizenhat amerikai e-mail érkezett, hogy hol rendelhetnének ilyen konzolt! Erre nagyon büszke vagyok.
Mindig minden eszközzel úgy voltam, hogy ez már tényleg az utolsó, amit megveszek. Csak még ezt a keveréshez, csak még azt a lehallgatáshoz és így tovább. De soha nincs megállás. Talán most valóban az utolsó beruházásom lesz egy dobmikrofon-készlet, mert ez eddig hiányzott. Azután vége! Vagy mégsem?
- Az Akox2 egyedül a te lemezeid elkészültét szolgálja. El tudod képzelni, hogy ez változzon?
- Változni fog, hiszen Szakos Krisztián albumát én tervezem kiadni, tehát itt is rögzítjük majd. De nem kívánom nyilvánossá tenni a stúdiót: elsősorban saját komponáló- és hangszerelő műhelyemként szeretném működtetni. A tervek szerint a jövőben olyan produkciók dolgozhatnak itt, amelyek létrejöttéhez közöm van. Annyi bizonyos, hogy csak olyanokat engedek be ide, akiket az életembe is beengednék, hiszen ez egyben a lakásom is.
Anyagi szempontból is irracionális, de néha emberileg is nagy kompromisszumnak tűnik, hogy saját stúdióm van, méghozzá az otthonomban. A családomat vidékre kellett "evakuálnom" a felvételek idejére. Ugyanezt biztosan nem tenném meg más munka kedvéért.
- Egyszerre zajlott a lemezkészítés és az október elején záruló turné. Ez nem okozott gondot?
- Totális volt a káosz. Hétköznap itt volt minden cucc beszerelve a stúdióban, zajlottak a felvételek. Koncert előtti éjjel az egészet lebontottuk, és mehetett a kamionba. Az előadások után újra a beszerelés jött. Ez így ment egész nyáron. Igazi gondot mégsem ez jelentett, hanem a próba időszaka. Korábban szerettünk halkan gyakorolni, ám Sanyi érkezésével ez jócskán megváltozott, ugyanis képtelen halkan dobolni. Hiába vett az egész zenekarnak gyógyszertári füldugót, hiába használtunk zárt fejhallgatókat, a dob átszólt mindenen... Elsőként Samu jelent meg egy háromszáz wattos basszuserősítővel. Azután Zalán hozta le a Hughes&Kettnert. Ha az én gitározásom nem hallatszik, az nem tragédia, de ha már újabban héthúros hangszeren garázdálkodom, akkor talán valami szóljon is belőle. Vittem a Marshallt... No, erre már kijött a rendőrség is. Sokadik próbahelyünket fogyasztjuk az új zenekarral. Viszont nagyon együtt van a társaság, zenei és emberi értelemben is, remekül érezzük magunkat, s ez a legfontosabb.


Megjelent a Zenész magazinban, 2002-ben.





Hivatalos honlap:

Ákos



Kapcsolódó cikkek:

Ákos: Andante
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek