Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

B. Bíró Zoltán - Az őrült latin

Az őrült latin

Nemrégiben jelent meg a Latin Combo új albuma, Rumba Y Sombrero címmel. B. Bíró Zoltán a legkülönfélébb latin zenéket vette lemezre Dely László, Miguel Rolon Alfonso, Somhegyi Tamás, Mákó Miklós, Szentkirályi György és Kovács "Öcsi" Ferenc segítségével, többek között rumba, boleró és csacsacsa stílusban. Még két saját szerzemény is szerepel azon az anyagon, amely a zenekar vezetője, B. Bíró Zoltán szerint bizonyos értelemben az első albuma az 1979-ben alakult társulatnak. Az első album, amit külső beavatkozások nélkül készíthettek.

- Nem a szokásos latin zenét tartalmazza a Rumba Y Sombrero. Majdhogynem teljesen hiányzik a lemezről a harsányság, sokkal inkább jellemző rá a líraiság, helyenként a szomorúság.
- Szerintem furcsa kép él Európában a latin zenéről - magyarázza B. Bíró Zoltán. - Az igen sokrétű muzsikából hozzánk szinte csak a zaklatott, gyors, sok ütőhangszerrel operáló dalok jutnak el. Amit persze maguk a latinok sem bírnak sokáig... Pedig ez a zene fájdalmas, tragikus és romantikus is lehet. Égszínkék tengerben csokibarna lánykák fürdőznek, a kókuszdiót a fáról szakítják - ezt látja maga előtt az európai a latinokról. Éppoly torz kép ez, mintha mondjuk Paraguayban azt gondolnák a magyarokról, hogy folyton a fejünkön van egy borosüveg, s a kecskeméti kopogós tánclépései nélkül a buszra sem szállunk fel...
- Tehát az volna az igazi latin zene, amit ti játszotok?
- Ez a Latin Combo latin zenéje. Több ezres lemezgyűjteményem van (ezzel előkelő helyet foglalhatok el az őrültek listáján), s azon igyekeztem, hogy a Rumba Y Sombrero hangzásban és hangszerelésben mindtől különbözzön. Ugyanakkor mégis stílustiszta maradjon. A csacsacsa csacsacsa legyen, a rumba rumba és így tovább.
- Több ezer lemeztől egyszerre különbözni? Hogyan lehet ezt elérni?
- Nem csak a gyűjteményemet használtam, az internetet is segítségül hívtam, s nem leltem hasonló hangzású albumra. Pedig örülnék, ha sikerült volna, azonnal keblemre ölelném a készítőjét. Valószínűleg attól más ez az anyag, hogy minden tudásomat és tapasztalatomat beletettem.
- Különbözik eddigi albumaitoktól is?
- Itthon ez a harmadik Latin Combo lemez. Külföldön több is megjelent. Viszont eddig minden esetben hallgattam a producerekre, ezért kerülhettek az anyagokra "nemszeretem" dalok is. Ezt ma már sajnálom. A Rumba Y Sombrero az első olyan album, amit lényegében magamnak csináltam. Így legalább az a veszély sem fenyeget, hogy megvennék az emberek...
- Ezt túlzásnak érzem, mivel ma szinte bármit el lehet adni, amin ott van a "latin" címke. Nagy divat lett a latin zene.
- Mindig is divatos volt. Különböző hullámokban, gondolj csak a lambada vagy a makarena sikerére. De sosem az autentikus latin zenéről volt szó. Mert ahhoz sem Santanának, sem Ricky Martinnak, sem Jennifer Lopeznek nincs köze, hogy hazai előadókat már ne is említsek. Ismét példával élek: ha fogok egy magyar népdalt, groove-okat teszek alá, metálos gitárral játszom el és befuttatom, az egész világon azt fogják hinni, hogy ez a magyar zene. De ettől még nem lesz az.
- Ám így is segíthet nektek a divat.
- Nem vagyok biztos benne. Elméletben a world music is segíthetné a népzenét, mégis inkább azt érzem, hogy eltávolít tőle. Ráadásul nem kizárt, hogy kétszáz év múlva épp a world musicot fogják népzenének tekinteni. Ezért is tartom nagyon fontosnak a hagyományőrzést.
- Mit gondolsz, mi adja a latin zene népszerűségét? Még ha nem is mind az, amit így adnak el.
- A legfőbb ok, hogy a melodikusság és a ritmikusság egyenértékű és összhangban van. Beszélhetünk még a különböző kultúrák találkozásáról vagy a szerencsés földrajzi adottságokból következő más életformáról, de zeneileg ez a legfontosabb. Ha latin zenészt kérsz meg, hogy énekeljen valamit, már üti is hozzá a ritmust - nem úgy, mint az európai muzsikus.
- De azért a magyar zenész is megtanulhat latint játszani.
- Több példa is van rá. Remélem, ebben mi is segítettünk, amikor annak idején az építőtáborokat jártuk. Egy egész generációt ismertettünk meg a latin zenével. Sok hazai zenésztársam máig emlegeti, hogy először tőlem hallott ilyen muzsikát. Azért el kell mondanom, hogy mivel mi a legkülönfélébb, argentin, mexikói, kubai, paraguayi zenékkel foglalkozunk, elméletileg egyiket sem játszhatjuk tökéletesen. De persze azért törekszünk rá.
- Milyen szempontok szerint választottad ki a dalokat a lemezre?
- Egocentrikusan... Vagy a szerzőt ismerem, vagy a dal kísérte végig az életemet. Illetve pár nótát azért vettünk fel, mert Miguel ugyan tud mindenfélét énekelni, de például a Parajo Chogui kiváló az ő előadásában. S noha most nem volt rajtunk nyomás, azért mégis hódoltunk a popularitásnak, így került lemezre a Tacatacata és a Desperado. A La Última Noche különleges darab lett, ebben az ízig-vérig mariachi dalban rajkózenekar hegedül.
- Amikor leültünk beszélgetni, hirtelen nem is tudtam, mi vagy ki legyen a téma: a Latin Combo vagy B. Bíró Zoltán? A kettő mintha egy és ugyanaz volna. Te magad is gyakran egyes szám első személyben beszélsz a zenekar körüli ügyekről.
- Lassan negyedszázados lesz az együttes. Rengetegen fordultak meg benne, s egyszer csak észrevettem, hogy én vagyok az egyedüli állandó tag. Ekkor vettem észre, hogy a Latin Combo én vagyok... Zenét szerzek, hangszerelek, a stúdiómban készült az album, a borítóját is magam terveztem, mégsem egyszemélyes a zenekar. Mindig kiváló társaim voltak, sokat tanultam és tanulok tőlük.
- Életednek van olyan része, ami nem kötődik a zenéhez. Több köteted jelent már meg.
- A Tintasugarak című aforizmagyűjteményt gyerekkoromban kezdtem el írni. Szüleimmel sokat voltam külföldön, s valahogyan az írás rakott helyre. Művészekről szól, s amennyire tudom, több zenész is az éjjeliszekrényén tartja, hogy amikor zavaros a lelke, bele tudjon olvasni. Nemsokára jön a második kiadás, mert már a Széchényi Könyvtárból is ellopták a köteles példányokat... Az Afrikától az Ibériai-félszigeten át a dél-amerikai kontinensig című hangszer- és tánctörténeti munkám egyetemi jegyzetből nőtt ki. A Szerelemmorzsák pedig verseskötet.
- Szerteágazó életmű. Nem gondoltál arra, hogy a Latin Combo is megérdemelne egy könyvet?
- Készülőben van. Nem egyszerűen a zenekar története lesz, ennél többet szeretnék kihozni a témából. "Mezei" fehér ember vagyok, mégis megéltem több kisebbség sorsát. Voltam cigányabb a cigánynál, négerebb..., bocsánat: afroamerikaibb az afroamerikainál. John Lennon azt mondta, az asszony a világ négere. Én azt mondom, a gyökérkutatók a világ kisemmizettjei. Nem, ennél jobb vagy inkább szebb, hogy a világ gyöngyhalászai. Nos, van miről írnom.
- Térjünk vissza a zenekarhoz. Említetted a kint megjelent albumokat. Mennyire vagytok ismertek külföldön?
- Hazudjak vagy igazat mondjak? A hazugság az volna, hogy az egész világon ismernek minket, a valóság viszont az, hogy ugyan rengeteg helyen játszottunk, rengeteg helyen jelentek meg lemezeink, még slágerlistákra is felkerültünk, a százmilliós piacokat azért nem rengettük meg. Göteborgban vagy Miamiban jobban ismerik a zenekart, mint Budapesten, ez viszont tény.
- Itthon hol szoktatok fellépni?
- Épp most számoltunk le a klubozással. Sokáig azért tartottam fent az ilyen bulikat, mert ugye profi a zenekar, tehát próbapénzt kellene adnom a muzsikusaimnak. Úgy gondoltam, fizessen más helyettem, ezért nyilvános helyeken, klubokban próbáltunk, koncertnek álcázva. Jó, ez természetesen humoros megfogalmazás, mert sokáig nagyon élveztük a bulizást. Az Eötvös Klubban tíz éven át igazán hangulatos estjeink voltak. De közben szép lassan Magyarországon is iparággá vált a zene. Mára már mindenki jobban él belőle, mint maguk a zenészek. A gázsink egyik fele az utazásra, a másik a technikára megy el. Végül ott állnak az ötvenéves zenészek a színpadon és ingyen muzsikálnak. Ebben nem a pénz az érdekes, hanem az örömvesztés.
- Ne mondd, hogy ezután nem fogtok koncertezni.
- Csak olyan meghívásokat fogadunk el, amelyeknél ismerjük a helyet és magát a meghívót. Sok rossz tapasztalatra tettünk szert, ezekből ennyi elég is volt. Amúgy nagyon szeretem a koncertezést, leginkább a közönség miatt, de a stúdióban való zenélés nagyobb örömet ad. A felszabadult alkotást semmi sem helyettesítheti. S itt is megvan a színpadi muzsikálás élménye, csak közönség nélkül. Mert a koncerten ugye a hibái határozzák meg a zenészt. A beeső hamis hangok, a mellényúlások, a játékban érződő depresszív hangulat és így tovább. Lényegében az adja az örömet, hogy össze-vissza játszhatunk. A közönség úgyis a szemével hall - hogy idézzem egy aforizmámat. A stúdióban hiába játsszuk fel negyvenszer is ugyanazt a részt, hogy majd a legtökéletesebb kerül a lemezre, szerintem a jó producer meghagyja a zenészre jellemző hibákat, ezzel is identifikálja a muzsikust. Úgy tudom, Quincy Jones kötelezte Michael Jacksont, hogy mindent meghagyjon az énekléséből, még a szuszogást is, ami az orrából jön. Hiszen koncertre is azért mész, mert előtted izzad és szuszog a zenész. Így lehet igazán hiteles a produkció. Azt gondolom, ezt az egyet senki nem veheti el tőlünk: a hitelességet. A Latin Combo több évtizede Big Brother show-ként üzemel - a stúdióban és a színpadon is úgy viselkedünk, mint otthon.


Megjelent a Zenész magazinban, 2003-ban.




A zenekar honlapja:

Latin Combo


Dalok a Rumba Y Sombrero című albumról:

En la vida yo te di

La Cucaracha

La Historia de un amor
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek