Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Balkan Fanatik - Egymillió dollár

Egymillió dollár

A Balkan Fanatik Jorgosz (Barbaro) és Lepe (Ákos zenekara) kettőse. Saját meghatározásuk szerint etno-elektro zenét játszanak. Ami rendjén is van, hiszen ismerjük előéletüket. Egyikük a folk-rock, másikuk a technikára épülő zene mestere. Más kérdés, hogy mi születhet ezen muzsikák találkozásából, hiszen hallhattunk már elrettentő példákat. A kérdezőnek nem tiszte a minősítés, de annyi talán megengedhető: az októberben, a Warner-Magneoton gondozásában megjelent album nem ezek közé tartozik, sőt, igazi csemegét jelenthet az újra fogékony hallgatóknak.

- Hogyan találtatok egymásra?
Jorgosz: - Négy évvel ezelőtt Jamie Winchester kért fel minket egy közös munkára. Utána is tartottuk a kapcsolatot, s amikor ráébredtem, hogy van egy egymillió dollárt érő dalötletem, elmentem Lepéhez. Csak annyit kérdeztem, hogy akar-e egymillió dollárt keresni. A válasz természetesen igen volt.
- Melyik ez a nóta?
Jorgosz: - Végül nem került lemezre, nem kaptunk engedélyt Jimi Hendrix Gipsy Eyes című számának feldolgozására. Így most csak százezer dolláros dalok szerepelnek az albumon...
- Mi ez az etno-elektro zene? Mi az album, a zenekar koncepciója?
Jorgosz: - Az a koncepciónk, hogy egymillió dollárt keressünk... De komolyan: meggyőződésünk, hogy csak akkor érhetünk el igazi sikert, azaz valódi külföldi eredményeket, ha saját zenei gyökereinkből indulunk ki. A bartóki úton elindulva igyekszünk kelet-európai popzenét alkotni.
Lepe: - Többnyire a népzene az alap, s ebből jönnek létre a szándékaink szerint a mai fülnek örömet szerző dalok. Az etno-elektro megnevezés azért is fontos, mert az elektronikus zenéből nem egyetlen stílushoz kötődünk. Mindegy, hogy a drum and bass, a hip-hop vagy bármelyik másik eszközeivel élünk, azt használjuk, ami szerintünk igazán illik az adott népi témához.
- Ez hogyan fest a gyakorlatban?
Lepe: - Jorgosz, mint a fa gyökere, az évek során magába szívta a népi dallamokat. Ezzel oltott be engem, az elektronikában jártas zenészt. Azaz ő hozza az ötleteket, utána pedig együtt hozzuk létre a dalt.
Jorgosz: - Van, hogy népdalrészleteket építünk a zenénkbe, máskor viszont teljesen saját nótát írunk. Ilyen például a tavasszal kislemezen megjelent Fuckmen. Nem kapaszkodunk foggal-körömmel a népzenébe, több dalnak nincs ilyen gyökere. Nem hagyományőrzők vagyunk - mi megéljük és továbbgondoljuk a hagyományt.
- Ahogyan magát az elektronikus könnyűzenét is nevezhetjük mai népzenének. Érdekes, hogy a régi és a mai népzene nem feltétlenül taszítja egymást, legalábbis az albumotokon képesek szerves egységet alkotni.
Lepe: - XXI. századi urbánus népzenészek vagyunk, akiknek nem az a fontos, hogy épp milyen hangszert használnak, tilinkót vagy számítógépet.
Jorgosz: - Mondtam is zenészbarátaimnak, hogy most a komputer a hangszerem, senkit nem veszek be a bandába... Ennek ellenére sok a közreműködő az albumon. "Élő szemplerünk" Herczku Ágnes, a rap Fibula és MC Jammin' feladata, ők hárman egyébként a fellépéseinken is ott vannak. Cziránku Sándor gitározik, Nikola Parov és Barvics Iván népi hangszereken játszik, Gombai Tamás tölcséres hegedűn, Vertetics Szlobodan tangóharmonikán, Salamon Bea hegedűn mutatja be tehetségét.
- Visszatérve a régi és a mai népzene kapcsolatához, mindkettőnél az önkifejezés állhat közel hozzátok, nem pedig a művészkedés. Helyenként igen felszabadultan, szókimondóan.
Lepe: - Igyekeztünk a lehető legegyszerűbben megfogni a témákat, valóban az őszinte önkifejezés miatt. S persze azért, hogy érthetőek legyünk.
Jorgosz: - Majd művészkedünk, ha meglesz az egymillió dollár...
Lepe: - Sokat vívódtunk, hogy mégis mennyi progresszivitást engedhetünk meg a lemezen. Többször vissza kellett fognunk magunkat, de azért így is több oldalunkról ismerhet meg minket a közönség. Ezért is lett eklektikus az anyag.
- Az etno és az elektro között azért ellentét is feszül. Az utóbbi a kelet-európai népzene egyik legfőbb sajátosságát, a páratlan ritmust nehezen fogadja be. Vagy ha maga az elektronikus zene nyitottabb is, a hallgatók egészen biztosan nem erre "gerjednek". Jorgosz, nem fájt a ritmusok leegyszerűsítése?
Jorgosz: - Nem hogy nem fájt, én magam is ezt akartam. A fentebb vázolt okok, a közérthetőség miatt.
Lepe: - Mindössze két dalban maradt meg az eredeti ritmus. Illetve a Kerek a szőlő levele című számmal kísérleteztünk: ötnyolcadban van, de nagy körben négynegyedben is lehet tapsolni rá.
- Mint mondtátok, már hónapok óta kapható a kislemez. Mégsem igen lehetett hallani rólatok. Miért?
Jorgosz: - Elkészült a klipünk, a Fuckmen című dalhoz, de majdhogynem be van tiltva. Csak éjszaka kerülhet a zenetévé műsorára. Görögországban forgattunk, dionüszoszi termékenységi ünnepen. Szinte dokumentarista módon mutatjuk be a népszokást, s természetesen feltűnnek a filmben falloszt ábrázoló szobrok is. Az ORTT-re hivatkozva a zenetévé nem sugározza korábbi időpontban. Bárki is döntött így, mi nem értjük a szempontjait. Viszont most, hogy megjelent a lemez, a Warner-Magneotonnál, a G.E.B.A. Productions támogatásával, nyilván ismertebb lesz a Balkan Fanatik.
Lepe: - Eddig keveset koncerteztünk, lényegében csak bemelegítő bulijaink voltak, mert most alakul ki az élő fellépések koncepciója. Ebben a Lajter Light And Sound segít nekünk. Lehetőség szerint mindenhová saját hang- és fénytechnikával megyünk.
- Hányan álltok a színpadra?
Jorgosz: - Egyelőre öten vagyunk, az említett közreműködőkkel. Lepe szemplerek, szintik és hard diszkek mögé bújik, elöl pedig négy hang szólal meg. Bár én nem bánnám, ha jó dobos lányra találnánk, de mindeddig még nem sikerült. Ezúton is közöljük: várjuk a jelentkezéseket a honlapunkon keresztül. Érdemes, hiszen egymillió dollárról van szó...
- Most fogyott el a türelmem: mi ez az egymillió dolláros dolog?
Lepe: - Hosszú távú, nagyszabású terveink vannak. Különböző művészeti projekteket akarunk létrehozni, a Balkan Fanatikból, mint magból kiindulva. Jorgosz nem csak zenész, festő is, ezért performance-okban is gondolkodunk, valamint nagyon izgat minket a kísérleti kortárs komolyzene. Pénz nélkül a tervek aligha valósulhatnak meg. S még ha nem is lesz egymillió dollárunk, azért nagyon bízunk abban, hogy ez az anyag eljut a világ minden részére, és sikert arat.


Megjelent a Zenész magazinban, 2003-ban.




Hivatalos honlap:

Balkan Fanatik


Videóklipek:

Fuckmen

Elment az én rózsám
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek