Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Birta Miklós - Hey Kids!

Hey Kids!

2004 fontos év volt Birta Miklós életében. A kiváló jazzgitáros bejárta fél Európát, Angliától Lengyelországon át Lettországig, világhírű muzsikusokkal zenélhetett együtt, a Fender Stratocaster ötvenedik születésnapján rendezett versenyen a legjobb hat közé került. Mindezt az koronázta meg, hogy végre megjelenhetett zenekara, a Birta Life Pictures albuma, Hey Kids! címmel.

- Már erősen benne vagyunk 2005-ben, mégis arra kérlek, hogy elsőként a tavalyi évről beszélj.
- Csodálatos volt! – mondja Birta Miklós. – Egy kicsit meg is ijedtem, mert ugye egyszer fenn, egyszer lenn… Olyan sok szép dolog történt velem, hogy ezt biztosan képtelenség lesz megismételni.
- Borítsuk fel az időrendet, s kezdjük a lemezzel.
- A Birta Life Pictures 1997-ben alakult, Szendőfi Péter dobossal és Mits Gergő basszusgitárossal. Egy évre rá jelent meg első albumunk, amiről a Zenész is írt. 1999-ben elutaztam Amerikába, a családommal, tehát nem muzsikálni, viszont kint így is rengeteg zenei élmény ért. Ezek hatására hazatérésem után már kvartettben gondolkodtam, Szabó Dániel billentyűs csatlakozott hozzánk. Másfél év után, 2003-ban láttunk neki a lemezkészítésnek, miután megkaptuk az Artisjus támogatását. Villámgyorsan kellett dolgoznunk a Pro Jazz Stúdióban, ugyanis ekkor meg Dani készült Amerikába, elnyert egy ösztöndíjat.
- Miért telt el bő egy év a megjelenésig?
- A Zenész olvasóinak nyilván nem kell részleteznem azt a vesszőfutást, amit a kiadókeresés jelent. Végül Maloschik Róbert segített. Amikor bementem a rádióműsorába, kért egy példányt, hogy megmutatná valakinek. Különösebb remények nélkül adtam át neki, mert már jó néhány CD keringett az országban. Hónapokig semmi sem történt, de azután felhívott Kleinheincz Gábor, hogy tetszik neki az anyag, s a cége, a KCG, ami mások mellett például Kaltenecker lemezeit jelenteti meg, ki is adná.
- Elégedett voltál?
- Igen, mert minden úgy történt, ahogy Gábor mondta, nem kellett csalódnunk benne. Ugyanakkor mire megjelent a lemez, lezárult bennem egy korszak. Már más dolgokon törtem a fejem. De sebaj, a következő album majd más is lesz.
- A Hey Kids! milyen?
- Ahogyan a zenekar neve is mondja: életképeket tartalmaz. Minden dal egy-egy élmény hatására született. Leginkább három gyermekem (a legifjabb épp a lemezkészítés ideje alatt született) és a New Yorkban tapasztaltak inspiráltak. Nehéz megítélni a saját zenémet, de úgy gondolom, változatos az anyag. Három számban akusztikus gitáron játszom – ez leginkább annak köszönhető, hogy az elmúlt években több zenekarban is inkább ezt a hangszert kellett elővennem, nem pedig a Stratót.
- Apropó, Stratocaster, torzítva: a rockos gitárhangzás meghatározó a lemezen.
- A jazz tanszakon diplomáztam, mégsem tartom magam klasszikus értelemben vett jazzgitárosnak. A torzított Fender Stratocaster végigkíséri a pályámat.
- Hogyan jutottál a Fender verseny döntőjébe?
- Egy évvel korábban szólt Vörös Tamás, a márka magyarországi forgalmazója, hogy ötven éves lesz a Stratocaster, s ennek megünneplésére versenyt szerveznek. Európából bárki jelentkezhet, csak egy demót kell elküldeni, amit természetesen ezen a hangszeren játszik az induló. A lemezről a Center Street című számot választottam. Mivel rengeteg munkám volt az év során, már meg is feledkeztem a dologról, amikor kaptam egy levelet, hogy bekerültem a döntőbe. Kérdezték, ráérek-e egy augusztusi napon. Hát persze, hogy ráértem!
- Milyen volt a verseny?
- Egy kastély mellett, szabadtéren rendezték meg. Hatan kerültünk a döntőbe, két német, egy svéd, egy francia és egy angol vetélytársam volt. Gitársáv nélkül szólt a CD, erre kellett rájátszani. Végül az egyik német lett a győztes, további helyezetteket nem hirdettek. Viszont nyertem egy gitárt. Azonnal jöttek a szervezők, hogy gáz van, balkezesben nem tudják átadni. Kiválthatnák-e egy drágább típussal? A rábeszélés hatására beleegyeztem… Novemberben jött meg a Deluxe modell.
- Használod?
- No, itt a gond. A gitárosnak ugye sok hangszerre van szüksége, de egyféléből csak egyre. Két Stratocaster már luxus lenne. De melyiket adjam el? Azt, amelyik hozzám nőtt? Vagy a vadonatújat, amit most nyertem? Úgy döntöttem, egyszerre árulom mind a kettőt, s amelyiket előbb viszik el, attól válok meg. De mindenképpen fájni fog a szívem. Igaz, egyelőre nincs miért aggódnom, mert dög nehéz eladni egy balkezes gitárt…
- További külföldi utak?
- Vasvári Palival, akinek rengeteget köszönhetek, évek óta együtt játszom, különböző formációkban. 2001-ben lengyel zenészekkel készítettünk lemezt, s velük azóta is tartjuk a kapcsolatot. Hol itt, hol ott lépünk fel közösen. Egyikük, a midikat nevű hangszeren játszó Bernard Maseli beajánlott a legjobbnak tartott lengyel zenekarba. Krzysztof Zawadzky dobos a főnök, a basszusgitáros pedig az amerikai Steve Logan. Áprilisban lengyel turnénk volt, amire számokat is vihettem a lemezemről. Jól sikerült a koncertsorozat, ezért nyáron újra hívtak. Ezúttal albumot készítettünk, méghozzá Bill Evans szaxofonossal! Sőt, még fel is léptünk, a varsói óváros főterén. Amikor megérkeztünk, kérdeztem, ki fog ma még itt játszani, mert meglepett a közel négyezer ember jelenléte. Mondták, hogy csak mi. Nagyon élveztem, hogy ekkora közönség előtt zenélhetek, méghozzá a világ egyik legjobb szaxofonosával és a többi remek muzsikussal.
Másnap Lettországba utaztunk, nemzetközi jazztáborba. Egy héten át tanítottunk, olyan kiválóságok társaságában, mint például Jojo Mayer. Kellemes meglepetés volt, hogy ebben a kis országban mekkora ügy a zene. A záró koncertet tévé és rádió is közvetítette.
- Világjáró vagy, ugyanakkor rengeteg zenekarban játszol itthon. Nehéz az egyeztetés?
- Nem olyan nagyon, mert nem mindegyik együttes képes állandóan működni. Sajnos. Bár az is igaz, hogy akkor nem lehetnék ott mindben. Nemrég összeszámoltam: kilenc zenekarom van.
- Név szerint?
- A lengyel, illetve inkább nemzetközi Walkaway Band és a saját csapat, a Birta Life Pictures (amiben ma – ezt még nem említettem – Romhányi Áron a billentyűs) mellett ott vagyok a Vasvári String Trióban és a Dörnyei Gábor Groupban, valamint a Pflum Orsi & CAP együttesben. Nagy Jánossal duót alkotunk, most szeretnénk lemezt készíteni. Új terület számomra Frankie Láto zenekara, a Djangology zenéje, a harmincas évek francia roma jazz-ét játsszuk. A Heart Rock Company-ban Másik Jánossal zenélhetek együtt. Kaszás Peti elhívott új zenekarába, a Nalanda a dobosfarsangon mutatkozott be. A Saxomazo Zsemlye Sándor együttese. Izgalmas kísérlet a Free Style Chamber Orchestra – a huszonöt tagú zenekarban a klasszikus vonósok és fafúvósok mellett modern quartett, bőgő, zongora,dob és gitár szólal meg. Nagy Jánossal ketten írjuk a dalokat. Eddig két koncertünk volt, most két újabbra készülünk, április elsején a Rádió 22-es stúdiójában lesz nyilvános felvételünk, tizennyolcadikán pedig az Óbudai Társaskörben lépünk színpadra.
- Lenyűgöző névsor. Igazán nem kötözködésképpen: ez tizenegy formáció…
- S én még attól féltem, hogy kifelejtek valamit vagy valakit… Ezek szerint legutóbb tettem.
- Nehéz nem észrevenni, hogy kizárólag a jazz és környéke tölti ki az életed. Hol vannak az elmaradhatatlan popprodukciók?
- Ne hidd, hogy különc vagyok, korábban akadtak popmunkáim, például a Pa-Dö-Dőt és Karácsony Jánost kísértem. Nyitott vagyok minden zenére. De úgy vettem észre, itthon két zenésztípus létezik. Az egyik a szervező típus, aki a föld alól is kikaparja a gesztenyét. A másik válogat a lehetőségek közül, s a legjobbakra voksol, azokra a produkciókra, ahol a szakmai mellett az emberi oldal is rendben van.
- Már ha megteheti, hogy válogat…
- Ha jól oldod meg a feladatot, ha megbízható vagy, s ha mindezen túl nem rendelkezel kiállhatatlan egyéniséggel, akkor az egyik munka hozza a másikat. Ami a popot illeti, megértem azokat a jazzmuzsikusokat, akik részt vesznek ilyen produkciókban, hiszen nonszensz megélni kizárólag saját zenéből. Ráadásul popot is lehet jól játszani, s még tanulhat is az ember. A jazzkoncertek sosem tanítottak volna meg arra, hogyan kell nagy színpadon, komoly hangosítással játszani. A Pa-Dö-Dő nem volt jazz, mégis szerettem és élveztem. Húsz kilowatton szólt a gitár! Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a popprodukció veszélyezteti a zenész szívügyeit. Most például szó van egy nagyszabású turnéról, de ha emiatt ki kellene hagynom április hetedikén Szendőfi koncertjét a Millenárison, ahol Gary Willis társaságában zenélhetnék, akkor minden bizonnyal le fogom mondani. Persze ez is nehéz ügy, hiszen én már a családomért is felelős vagyok.
Viszont örülök, hogy ilyenek a gondjaim. Mi, zenészek, igenis szerencsések vagyunk, mert azt csinálhatjuk, abból élhetünk, amit szeretünk. Úgyhogy nem kizárólag azért vagyok boldog, mert jól sikerült a tavalyi évem és 2005 is sok kihívást tartogat. Jó dolog zenésznek lenni.


Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek