Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Cry Free - Lehet saját a másé is

Lehet saját a másé is

Nyolc évvel ezelőtt alakult meg a magyar Deep Purple cover band, a Cry Free. Scholtz Attila (ének), Kállai János (gitár), Kecskeméti Csaba (basszusgitár), Soulavy Gábor (billentyűs hangszerek) és Blaskó György (dob), azaz a jelenlegi felállás 2000 óta van együtt. Ezután kezdte el kinőni magát az együttes, s kis klubbandából mára külföldre is utazó, gyakorta nagy színpadokon fellépő zenekarrá vált. A tagok ősszel példaképeikkel is találkozhattak, a budapesti koncert utáni partin.

- Meséljetek, hogyan zajlott a találkozó!
- Az interneten keresztül ismertük meg a Deep Purple nagy rajongóját és egyben barátját, a német Gerrit Raue-t - mondja Blaskó György. - Először egy Graz melletti motorostalálkozóra hívott el minket, majd kedvező tapasztalatai hatására európai promoterünkké vált. Épp akkoriban szűnt meg hasonló kapcsolata egy másik cover band-del, a Perfect Strangers nevű csapattal. Ő hozta össze a találkozót. A koncert után először Roger Glover üdvözölt minket, sajátos módon. Tudta, hogy kik várnak rá a szobában, s amint belépett, megkérdezte, ki a basszusgitáros, majd rátámadt Csabára, hogy mit képzel, nem túrhatja ki az együttesből... Ezután érkezett meg Steve Morse, neki az az ötlete támadt, hogy menjünk át az öltözőbe, ott még van sör. Később a szállodájukban is találkoztunk velük, ekkor már Ian Gillan és Ian Paice is a társaságban volt. Hatalmas élmény volt találkozni velük.
- Felröppent az abszurd hír, hogy jövőre a Purple előtt fogtok játszani.
- Ez nonszensz, erről szó sem volt. Viszont felmerült, hogy az egyik tag szólóprodukciójában szerepet vállalhatunk. Mivel nagyon gyerekcipőben jár az ügy, Gerrit kérésére erről még nem beszélhetünk.
- Akkor beszéljetek magatokról. Valóban rajongói vagytok a Purple-nek? Mert nem egy hasonló zenekarba kerül olyan zenész, aki nincs oda az eredeti zenéért.
- Olyan nálunk is akad, aki korábban nemigen ismerte Gloverék muzsikáját. Én például a Red Hot Chili Peppers zenéjén nőttem fel. Basszusgitárosunk az Ankou nevű punkbanda tagja is, igaz, ő az egyedüli közülünk, aki minden magyar Purple koncerten ott volt. A lényeg az, hogy ha nem is mind ismertük a zenekar életművét, ma már fanatikusan imádjuk az összes nótát. A Deep Purple szeretete tart össze minket.
- Csabát három héten át kellett fűznöm, hogy csatlakozzon - teszi hozzá Soulavy Gábor. - Végül igent mondott. Velem egyszerűbb volt a dolog, mivel hat éves korom óta ilyen zenét hallgatok. Amint tehettem, Hammondot vettem. Egy hangszerbolti hirdetés hívta fel a figyelmemet a zenekarra. Mint később kiderült, már másfél éves volt a cetli, amit letéptem...
- Mi a koncepciótok? Egy az egyben játsszátok a nótákat?
- Igen is, meg nem is - válaszol Kállai János. - Ha csak az én részemet, a gitárt nézzük, nyilván vannak olyan klasszikus szólók, amelyeket meg kell tartanom, hangról-hangra. Ugyanakkor ez a zene eredetileg is improvizatív jellegű, tehát belefér, hogy időnként más irányba vigyük el. Persze ahogy a Purple-nek, úgy nekünk is alkalmazkodnunk kell a megváltozott világhoz. Érdekes volt megfigyelni az őszi koncerten, hogy ma jóval rövidebbek a szólók, mint évtizedekkel ezelőtt. Mi is hasonlóképp járunk el. Ahogy Attila mondja: ha túllépünk egy bizonyos határt, a hallgató a korsóért nyúl. Visszatérve ahhoz, hogy mennyire ragaszkodunk az eredeti változatokhoz: igyekszünk minden bulin másképp játszani a dalokat. De minden esetben abból kiindulva, amit a Purple játszott, csak nem feltétlenül a stúdióban. Meghallgatjuk a különféle koncertverziókat, s előfordul, hogy például a Satriani-féle változatot veszem alapul.
- Igaz is, melyik korszak áll a legközelebb hozzátok?
- Jelenleg bő negyven számból áll a repertoárunk, s ennek hatvan százaléka a klasszikus felállás idejéből való - mondja a dobos. - A Machine Head című album például teljes egészében műsorunk része. De minden egyes lemezről játszunk legalább egy nótát. Nem kizárólag a legismertebbeket, hanem ritkábban hallhatókat is.
- Ebből talán mégsem derül ki, melyik időszak a kedvencünk - folytatja a gitáros. - Nyilván mindenkinek más - hozzám a Morse érkezése utáni korszak áll közel, én is igyekszem modern módon nyúlni a dalokhoz.
- Sok koncertetek van?
- Amióta Kovács Géza a menedzserünk, igen - válaszol Blaskó György. - Tavaly óta pedig egyre több a külföldi buli. Itthon szeretnénk elfelejteni a klubozást, pontosabban csak olyan helyen lépnénk fel, ahol megfelelőek a körülmények, ugyanis sok a rossz tapasztalatunk. Volt, hogy szó szerint ki kellett verekednünk a gázsit... A fesztiválokon azért szeretnénk ott lenni. A Wigwamban is jó játszani, kiderült, hogy rendes fénnyel és hanggal mennyivel nagyobbat tud ütni az előadásunk.
- Külföldön sem csak klubokban lépünk fel - teszi hozzá Soulavy Gábor. - Ausztriában több ezer ember előtt játszottunk két fesztiválon is.
- Egyre előrébb juttok. Nem zavaró, hogy ez nagyrészt a Deep Purple dalainak köszönhető, nem pedig a ti szerzeményeiteknek?
- Egyszer azt mondták Németországban, hogy olyannak tűnik a koncertünk, mintha a saját dalainkkal állnánk a színpadra. Olyan örömmel zenélünk. S ez igaz, mert hiába nem mi írtuk a nótákat, ki tudjuk fejezni bennük magunkat. Tisztában vagyunk azzal, hogy kié ez vagy az a dal, de amikor a színpadon állunk, mindet sajátunkként tudjuk előadni.


Megjelent a Zenész magazinban, 2004-ben.





Hivatalos honlap:

Cry Free


Két dal a Purple (r)Evolution (2005) albumról:

Burn

Bananas


Három dal a Cry Free In Concert (2002) albumról:

Pictures Of Home

Child In Time

Hush

Kapcsolódó cikk:

Jon Lord kelet-európai zenekara
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek