Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Csányi Zoltán - A biztos alap

A biztos alap

A Black-Out együttes dobosa az utóbbi években több más zenekarban is feltűnt. Két éve a Szigeten öt csapattal lépett színpadra. Nem ritka ez a szakmában, ám Csányi Zoltán kizárólag olyan muzsikát művel, amelyhez kedve van. Tehát nem a pénzkeresés motiválja, s nem kell kiszolgálnia a média felpumpálta, többnyire értéktelen popprodukciókat. Ez sajnos ma már nem olyan gyakori...

- Mikor kezdtél zenélni és miért épp a dobot választottad?
- Tizenhárom évesen a színpad mögül nézhettem végig a Varga Miklós Band koncertjét - emlékezik Csányi Zoli. - Megtetszett nekem a dolog, ez a "kalapálás"... S az is szimpatikus volt, hogy el lehet bújni a dobszerkó mögött. Négy évvel idősebb bátyám, Szabi, akivel a mai napig együtt játszom a Black-Outban, ekkor már hosszabb ideje zenélt. Mivel volt zenekara, úgy döntöttem, én is létrehozok egyet. Az Újhold nevű sulibanda ugyan csak egy koncertet ért meg, de ez nem vette el a kedvem. Főleg, hogy Szabiék bevettek a Szilánkok együttesbe. Egy év múlva Orosházán, egy tehetségkutatón a legjobb dobosnak választottak - ez újabb lökést adott, hogy érdemes folytatnom. Hogy többet tudjak meg a dobolásról, elvégeztem a békéscsabai zeneiskola ütős szakát.
- Milyen zenék álltak közel hozzád ebben az időben?
- A Szilánkokkal progresszív rockot játszottunk. A klasszikus rockot mindig szerettem, a Led Zeppelintől az AC/DC-ig, azután tetszett a Yes, a Marillion, valamint a Toto. Jeff Porcaro nagy hatással volt ám. Később megismertem a jazz-rockot, innen is sok nevet említhetnék. De talán Dave Weckl az, akitől a legtöbbet tanultam. Amit csak tudtam, kigyakoroltam tőle, már csak azért is, hogy magamnak bizonyítsam, képes vagyok eljátszani ezeket a témákat.
- Hogyan jött létre a Black-Out?
- A Szilánkok a tehetségkutatókon rendre díjakat nyert, ám ettől még nem jutottunk előbbre. Szabival úgy döntöttünk 1991 nyarán, hogy Budapestre költözünk. Hogy most már legyen közönségünk is. A Waterloo együttesben találkoztunk Andrics László basszusgitárossal, s vele, valamint az énekes Kowalskyval hoztuk létre a Black-Outot, 1992 augusztusában.
- A nulláról induló együttes évről-évre előbbre jutott, már hosszú ideje a legjobb rockbandák közé sorolhatunk titeket. S valóban van közönségetek is. De most inkább beszéljünk arról, mi indított téged arra, hogy más bandákban is kipróbáld magad.
- Sokáig eszembe sem jutott, hogy máshol is zenélhetnék. A Black-Out mellett ugyanis eredeti szakmámban, autófényezőként dolgoztam. Rockot, azaz rétegzenét játszunk - ez nem épp a legjobb megélhetési mód. De később kezdett beindulni a dolog, s akkor abbahagytam a munkát. Sok időm szabadult fel. Többen tanácsolták, hogy kezdjek tanítani, s szépen gyűltek is a tanítványok. Ezután pedig zenekarok "gyűjtésébe" fogtam.
- Ezt hogyan kell csinálni?
- Volt, ahová beajánlottak, s volt, ahol meghallgatáson vettem részt. S persze olyan eset is akadt, hogy valakiknek épp én kellettem. Hogy nagyjából időrendben menjünk, bár 2002-ben egyszerre játszottam öt bandában, elsőként Kozma Orsi zenekarába, a Kozmapolitan-be kerültem. Fehér Gézával, Boros Attilával és Dióssy D. Ákossal saját számokat és feldolgozásokat játszottunk. Rockos vonal volt ez, Orsi vagányabb énjét megmutatva. Sajnos már vége lett a zenekarnak, Orsi sok más elfoglaltsága miatt.
A Skinny Bohemians ma is létezik, bár már nélkülem, elsősorban azért, mert időközben túl sok lett a dolgom. De azért jól esett ezt az angolos punk-rockot nyomni. A Swim volt a leginkább popos zenekarom, bár a rock felől közelítettünk, többek között P!nk-től és a Corrstól játszottunk feldolgozásokat. A saját daloknak azonban nem volt akkora sikerük, mint a többiek várták volna, ezért ma már a Swim sem létezik.
A Kiru Gotta Humble viszont nagyon is él. Ezt a bandát aligha kell bemutatnom, hiszen már szinte minden zenész játszott benne... Itt tanultam meg normálisan bluest játszani, valamint jam-elni. S itt volt szerencsém egyszer együtt játszani Tátrai Tibusszal. Ha megy az egyeztetés, a mai napig fellépek Kiruékkal.
- Miért, mitől lett hirtelen ilyen sok a dolgod?
- Tavaly nyártól ott vagyok Roy és Ádám kísérőzenekarában. Hallottam, hogy dobost keresnek, s a Wigwamban egyszer összefutottam Royjal. Mondta, hogy lesz meghallgatás, elmentem rá, s megfeleltem. Most, nyáron nagyon sok a koncertünk, előfordul, hogy heti öt alkalommal állunk színpadra.
- A kísérőzenekarokkal nekem az a bajom, hogy ritkán képesek valódi zenekari produkcióra. Nincsenek igazán együtt a zenében, érződik, hogy nem szívügyük az adott muzsika.
- Tény, hogy itt is session szerepről van szó, ugyanakkor zenekari tagkánt kezelnek minket. Még a kora reggeli médiaszereplésekből is ki kell vennünk a részünket... Jó együtt zenélni, mindenki tudja a maga dolgát, s mindenki tisztában van a szerepével. Épp most készül az új album. Szó van arról, hogy esetleg élő dob is lesz a felvételen, néhány dalban.
- Mi a helyzet a Black-Outtal?
- Tavasszal jött ki a tízéves jubileumi koncertünk felvétele, dupla albumon.
- Nem siettétek el, másfél évvel korábban volt a buli...
- Előző lemezünk, a Szabadlábon kiadója időközben megszűnt, ezért csúsztunk. Viszont most már az új stúdióalbumon dolgozunk. Öt nóta kész van, valószínűleg még idén ősszel megjelenik az anyag.
- Mi a feladatod a zenekarban a dobolás mellett?
- A vokál. Valamint már szerzőként is bemutatkoztam. Vagy gép segítségével, vagy gitáron alkotom meg a témákat. Szabi nélkül persze nem nagyon boldogulnék, rendszerint ő egészíti ki dalokká az ötleteimet. S mivel a számok a próbateremben nyerik el végleges formájukat, a többiek is mindig hozzájuk tesznek valamit.
- Más rockzenekarok számára is emlékezetes volt az említett jubileumi koncertetek. Aznap Budapesten még nagy fesztivál is bukott, a Wigwam viszont zsúfolásig tele volt. Ekkor került a csúcsra a Black-Out?
- Szerintem inkább az Esőnap idején pörgött velünk minden. Nagy kiadó volt mögöttünk, egymást érték a koncertek. De úgy érzem, most is jó helyen vagyunk, sok a meghívásunk. Tíz, sőt most már tizenkét év után várható lenne a megcsömörlés, de nálunk ennek semmi jele nem tapasztalható. Baráti, családias a hangulat a zenekarban.
- Nem csoda, hiszen testvérek zenélnek együtt.
- Csakhogy a testvérek is civódhatnak. Előfordul, hogy mi is marakodunk Szabival, persze sosem igazán komolyan. A külső szemlélő számára ez gyakran teljesen felesleges vitának tűnik, s talán igaza is van... De mindent összevéve szerintem jó testvérek vagyunk, akiket a vérségi kapcsolaton túl még a zene is összetart.
- S mi tartja össze a zenekart? Te máshol is érdekelt vagy, Kowalsky megcsinálta saját bandáját, ráadásul nemrég változás történt a basszusgitáros posztján. Mindez nem arra utal, hogy oszlóban van a Black-Out?
- Beszéltünk arról, mit jelenthet a zenekarnak az, hogy a tagok többsége máshol is játszik. S ez a jó, hogy nyíltan tudtunk beszélni róla. Végül arra jutottunk, hogy inkább használhat, mint árthat. Ha valaki más téren is meg akarja valósítani magát, vagy csak kipróbálná magát más zenében, nyugodtan megteheti. Már csak azért is, mert a Black-Out időközben olyan zenekarrá vált, amivel nem kell görcsölni. Minden természetesen történik velünk.
- A régi-új basszusgitárossal, Fehérvári Attilával még nem hallottam mostanában az együttest. Temesi Berci kiválását viszont fájlalom, mert úgy tűnt, páratlan módon érzi egymást a három hangszeres.
- Berci valóban remek zenész, szerette is az együttest, a zenénket, nagyon jó volt vele együtt muzsikálni. Éppen Attila ajánlotta a helyére, két évvel ezelőtt, amikor ínhüvelygyulladása miatt kivált a zenekarból. Tavasszal találkoztunk vele, s mondta, hogy visszatérne hozzánk, mert szívügye a Black-Out. Bercinek mindent köszöntünk, mert Attila még nála is inkább tartozik közénk.
- Említetted, hogy tanítasz is.
- Túlzás lenne így nevezni. Ez inkább ismertető, bevezető és kedvcsináló, nem tanítás. Ha valaki kedvet érez kipróbálni, milyen dobolni, nyugodtan jöhet hozzám. Volt, aki csak egy Nirvana számot akart megtanulni. Szeretem az ilyen foglakozásokat, mert azokkal is kapcsolatot tudok teremteni a doboláson keresztül, akik amúgy nem igazán mernek kibontakozni.
- Ilyenek lennének a dobosok? Ahogy beszélgetésünk elején mondtad: szeretnek elbújni a dobszerkó mögött?
- Nyilván nem ilyen minden dobos, ahogyan talán én sem, mert bennem van a vágy, hogy majd szólistaként is kipróbáljam magam. Egyszer már énekeltem a FreshFabrik vendégeként. De ez még a jövő zenéje. Visszatérve a dobosokhoz, más a feladatunk, mint az énekesnek, vagy akár a gitárosoknak. A felelősségünk ugyanúgy megvan, de kevésbé kell szembesülnünk vele, hiszen viszonylag el vagyunk zárva közönségtől. S fontos, hogy amíg a többieknek egyszerre kell koncentrálniuk a színpadra és a nézőtérre, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy a zenészekre figyeljünk. A gitáros és az énekes is azt várja el, hogy biztos legyen az alap. Ha ezt meg tudjuk teremteni, s észleljük, hogy a többiek jól érzik magukat, már csak azon kell ügyködnünk, hogy így is maradjon a koncert végéig.


Megjelent a Zenész magazinban, 2004-ben.





Dobcentrikus dalrészletek a RitmusDepo oldaláról:

Addig, amíg várok rád

Rekedtre beszéli magát

Szabadlábon

Zöld kedd


Kapcsolódó cikk:

Black-Out
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek