Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Fehér Adrienn - Megalkuvás nélkül

Megalkuvás nélkül

A nagyközönség sokáig kizárólag énekes színésznőnek ismerte Fehér Adriennt. Egészen 2003-ig, amikor megjelent első szólóalbuma, Fehér címmel. A pop-rock szakma persze tudta, ki ő, hiszen az utóbbi években jó néhány produkcióban vokálozott. Többek között Cserháti Zsuzsával, Malek Andreával, Presser Gáborral és Szikora Róberttel dolgozott együtt.

- Családod szinte minden tagja muzsikus: törvényszerű volt, hogy zenei pályára lépj?
- Genetikailag talán igen - mondja Fehér Adrienn. - De eleinte inkább riasztott, hogy mindenki azt kérdezte, mikor fog a kis Adri énekelni... Klasszikus éneklésre gondoltak, mivel a fél család operista. Mást ez talán doppingolt volna, én inkább megijedtem. Ettől persze még a zene jegyében telt a gyerekkorom, a Magyar Rádió Gyermekkórusában jártam ki az általánost, de nem tudtam elképzelni, hogy egyszer majd egyedül állok a színpadra. Gátlásosságom is erősítette ezt a meggyőződést.
- Mikor fordult a kocka?
- A konzervatórium (zeneelmélet-karvezetés szakra jártam, Ugrin Gábor tanítványa voltam) idején azt vettem észre, rendszerint színházban fejeződik be a napom. Szerencsére jó sok van belőle a konzi környékén... Végül a sors döntött: nem vettek fel a Zeneakadémiára, s ekkor a színház felé fordultam. A GNM Színitanodát végeztem el, majd a Székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja lettem.
- Színészi pályádra e helyt nem térnénk ki, már csak azért sem, mert kevés lenne a hely összes énekes és prózai szereped felsorolására. Maradjunk inkább a könnyűzenénél.
- A kettő azért összefügg. Az R-Go-ba például úgy kerültem, hogy játszottam a Katonadolog című musical-ben. Szikora Róbert kiválasztott, s két évet töltöttem a zenekarban. Abban a csapatban, ahol Jülek Tamás gitározott, Jülek Erik dobolt, Solti "Frenki" Ferenc basszusozott és Zsé billentyűzött. Ekkor ötlött fel bennünk, hogy együtt kellene megcsinálnunk a szólólemezemet. Jó pár év telt el azóta, de végre itt van az album. A zenekaromban ugyan már Horváth Bálint a billentyűs, de több dalt Zsé írt, s többek között az ő stúdiójában is dolgoztunk.
- Mi tartott ilyen sokáig?
- Ha az ember nem divathullámot akar meglovagolni, hanem szeretné saját magát megvalósítani, hosszú folyamat, amíg létrejön a szólóalbum.
- S meg tudtad valósítani magad? Sem a zenét, sem a szövegeket nem te jegyzed.
- Énekesként valósítom meg magam, nem szerzőként, habár Frenkivel és Zsével együtt alkottunk, az énekdallamokat én találtam ki. Amúgy talán szintén a gátlásaimból ered, hogy nem vagyok szerző. Dallamokat ki tudok találni, hiszen több ezret énekeltem már el, de eszembe nem jut, hogy ezekből nótákat írjak. A szöveggel is ez a helyzet. Illetve egyszer értek tőlem egyet, másnapra, mert nem lelték a szövegírót. Döme Zsolt szerzői lemezén jelent meg, engem is meglepett, milyen jól sikerült... Annyi minden van az életemben - ha belegondolok, az érettségi óta nem pihentem - hogy nem lenne időm megtalálni az adott szöveghez leginkább illő szavakat.
- Ha már a szövegeknél tartunk: nem unalmas, hogy az énekesnők szájába szinte kizárólag szerelmes szavakat tudnak adni a szövegírók?
- Esetemben nem egészen erről van szó. Kedvenc szövegeimet Valla Attila írta. Hét éves barátság fűz hozzá, nagyon jól ismer, így minden dal az egyéniségemet tükrözi. Én valóban ilyen vagyok: megállok a magam lábán, de gyengédségre, romantikára is szükségem van. S valóban többnyire szerelmes nótákat énekelek, ám úgy érzem, nem átlagosakat, hanem rám jellemzőket.
Visszatérve az eredeti kérdéshez, a lemez esetében nem érzem, hogy tökéletesen megvalósítottam volna magam. Nem, mert ez amolyan fagyott, a pillanatot megörökítő dolog. A koncerteken azonban az jelenik meg a színpadon, amit elképzeltem. Ezért is van, hogy kizárólag élőben, zenekarral lépek fel. Minden buli más, sőt, minden dal más, helyben alakul, adott hangulatainktól, érzéseinktől függően. A lemeznek nem lehet ilyen "feelingje". Kizárólag azért készítettem el, mert valahogyan el kellett indulnom.
- Több helyen elmondtad, hogy Cserháti Zsuzsa a példaképed. Mesélnél róla?
- Valla Attilát kértem meg, hogy hívja el 1996-ban a Hair előadására. Utána sokat beszélgettünk, közel kerültünk egymáshoz. Bárhol kérdezték meg, kiket kedvel a fiatalok közül, az elsők között említett. Dolgoztunk is együtt, az utolsó lemezére én hangszereltem a vokálokat, s az utolsó fellépésén is ott voltam a színpadon, Esztergomban. Kértem, hogy tanítson. Jártam ugyan klasszikus tanárhoz, de ez gyakran nehézkes volt reggelente, az "átüvöltött" éjszakák után. Cserháti Zsuzsa azt mondta, nem tanít. Mert megvan bennem minden, már csak az kell, hogy megtaposson az élet... Nos, a halála volt a legkeményebb taposás. Azóta másképp nézem a világot, talán mondhatom, hogy felnőttként. S mégis csak elmondhatom magamról, hogy tanított, mert tőle tanultam, hogy harcba kell szállni az igényes zenéért, s megalkuvások nélkül kell végigjárni ezt az utat.


Megjelent a Zenész magazinban, 2004-ben.





Hivatalos honlap:

Fehér Adrienn


Dalrészletek az albumról:

Fehér
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek