Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Hard - Az első két év

Január 20-án a Wigwam Rock Klubban közösen ünnepelte születésnapját a Hard Rock Magazin és a Hard együttes. Utóbbi most lett két éves, ennek apropójából ültünk le beszélgetni az énekes Kalapács Józseffel, aki mellett Csillik Zsolt (gitár), Mirkovics Gábor (basszusgitár), Béres Ferenc (billentyűs hangszerek) és Donászy Tibor (dob) alkotja a zenekart. A hangbeállás, valamint az előbandák (a Fade-Out és a Cherokee) műsora közötti időt igyekeztünk hasznosan tölteni.

- Másfél éve beszélgettünk utoljára, akkor úgy éreztétek, lehet valami a Hard együttesből. Lett?
- Állíthatom, hogy igen – válaszolja határozottan Kalapács József. – Tavaly több mint negyven koncertet adtunk, s úgy tűnik, idén még több bulink lesz. Ismerve a rockzene mai helyzetét, nem panaszkodhatunk, sokakat érdekel a zenénk.
- Kiderült már, hogy kiket tudtok megérinteni a dalokkal? Régi rockrajongóból vagy fiatalból van több a koncerteken?
- Ha a Hard rajongók kemény magjából ítélek, azt kell mondanom, hogy nem egyetlen generáció kedvel minket. Családok jönnek el a bulikra. Hogy a szülők hozzák-e magukkal a gyerekeket, vagy fordítva, az már teljesen mindegy. Amúgy is családias a hangulat a zenekar körül, a mostani koncert is ilyen lesz, vendégként fellép velünk a debütáló lemezen még velünk muzsikáló Váry Marci, többünk régi zenésztársa, Csillag Endre, valamint Balázs Fecó és Sipos Péter.
- Nem véletlen a sok vendég jelenléte, hiszen születésnapi buliról van szó. De milyen egy átlagos Hard koncert?
- Majdnem ugyanilyen, mert szinte mindig beesik hozzánk egy-egy jó barátunk, például Rudán Joe is többször lépett fel velünk vidéki helyszíneken. Ha már a turnénál tartunk, hadd mondjam el, hogy a kezdeti időszaktól eltekintve, amikor kénytelenek voltunk a helyi technikusra bízni magunkat, most már saját emberünk, a komoly tapasztalattal rendelkező Nagy Janika hangosítja a koncertjeinket.
- Időközben az együttes felállása is változott.
- Miattam eleve nehéz megszervezni a turnét, hiszen ott van még nekem a Kalapács zenekar. Marcinak pedig az ugyancsak sokat koncertező Kiss Forever Band, s ez így már nagyon sok. Éppenséggel lehetett volna helyettesekkel dolgozni, meg is próbáltuk, de nagyon macerás folyton új dobossal dolgozni, újra és újra összepróbálni a programot. Ezért inkább megváltunk tőle, és stabil tagot kerestünk.
- S véletlenül az ország egyik legjobb dobosára leltetek?
- Igen, véletlen volt, Donászy Tibivel Zserbó (Mirkovics Gábor) futott össze, s rákérdezett, akar-e velünk zenélni. Kiderült, hogy már ő is gondolt erre, szívesen csatlakozott hozzánk.
- Amikor a Bikini és Csillag Endre útjai szétváltak, felröppent a hír, hogy ő is a Hard tagja lesz.
- Ma is itt van velünk, s reméljük, még sok bulin fogunk együtt zenélni. Ám ha van is elegendő számú koncertünk, mégsem mindegy, hány tagú a zenekar. Sok helyen a színpadi technika nem bír el több hangszert és a klubok költségvetése sem viseli jól a „big band” hangszerelést.
- Mikor lesz új lemez?
- Az anyag már elkészült, három dalt ma is játszunk róla. Februárban kezdjük a felvételt az Audioplanet Stúdióban, ott, ahol az első album is készült, Jaya Hari Das hangmérnökkel. A lemez címe 100% Hard lesz – Donászy Tibcsi egy benzinkútnál szúrta ki a feliratot valami pornókazettán… Persze azért természetesen tizennégy éven aluliak is meghallgathatják a dalokat, továbbra sem beszélünk csúnyán, de ezt a címet mintha nekünk találták volna ki.
- Igen, így már nem is kell kérdezni, milyen zene lesz a lemezen.
- Természetesen továbbra is hard rockot játszunk, az első albumhoz képest annyi a változás, hogy azóta összekovácsolódott a zenekar. Jobban értjük és jobban tudjuk követni egymás zenei gondolatait. Ráadásul két éve kényszerűen az első ötleteinket kellett megvalósítanunk, most jóval komolyabb alapanyagból válogathattunk, szinte dúskálunk a dallamokban, témákban. A tervek szerint májusban fog megjelenni a 100% Hard.
- Nem tartalak fel tovább, hamarosan kezdődik a koncert.
- Annyit még hadd mondjak el, hogy milyen kellemesen meglepett Balázs Fecó, amikor próbálni kezdtünk erre a közös fellépésre. Sok zenekarban játszottam, még többel léptem fel vendégként, eddig mégsem tapasztaltam hasonló hozzáállást. Már a próbán áradt Fecóból az elementáris energia, a lendület és a tűz! Azt gondolom, csak így érdemes zenélni.


Creative Commons License
Ezt a Mű művet Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé.

Fecó és a Hard


Hivatalos honlap:

Hard


Kapcsolódó cikk:

Hard - Amit szeretnek és tudnak
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek