Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Horváth Kornél - Hangszerbemutató a stúdióban

Hangszerbemutató a stúdióban

Az ország legismertebb és legfoglalkoztatottabb ütőhangszerese érdekes módon annak idején fuvolistaként indult. Hogy Horváth Kornél milyen pályát futhatott volna be ezzel az instrumentummal, azt már sosem tudjuk meg. A váltás mindenesetre azt hozta számára, hogy mindez idáig körülbelül kétszázötven albumon mutathatta be tudását, valamint szinte megszámlálhatatlan koncerten állt vagy ült kedvenc hangszerei mögött.

- Hogyan lesz a fuvolistából ütőhangszeres?
- Fuvolázni tanultam, így kerültem a hetvenes évek közepén a Kaszakő együttesbe - mondja Horváth Kornél. - Többek között László Attilával és Lattman Bélával muzsikáltam együtt. Ha épp nem volt szerepe a fuvolának, akkor ütögettem, hogy azért csináljak valamit. Az 1982-ben megjelent lemezen két dalban még hallható a fuvolajátékom, de ekkor már egyre többet kongáztam. Egyre jobban megszerettem az ütőhangszereket, s miután mind többre tettem szert, valamint bőven akadtak ilyen jellegű feladataim más produkciókban is, 1985 körül végleg erre álltam át. A váltást egyébként egy prózai ok is indokolta: akkoriban nem volt technikai lehetőség arra, hogy a koncerteken megfelelően halljam a fuvolát. Márpedig így nem szerez akkora örömet a zenélés. Az ütősökkel ilyen gondom nem lehetett.
- De így kezdhettél újra tanulni.
- Sosem árt, ha tanul az ember. Csakhogy nem volt kitől. Ilyesmit nem tanítottak Magyarországon, akkoriban pedig cseppet sem volt egyszerű nyugatra utazni. Kénytelen voltam autodidakta módon képezni magam. Szintén a korból fakad, hogy nem oktatóvideók segítségével, hanem csakis hallás után. Ez a nehezebb út, de nem akarom sajnáltatni magam, mert előnye is van, méghozzá nem is kicsi. Ha így képzi magát az ember, egyéni stílusa alakulhat ki. Míg azt könnyen el tudom képzelni, hogy ha esetleg iskolában tanultam volna, egy adott stílus ragadt volna rám.
- Pályádra sem egyetlen stílus jellemző, ha azt nézzük, milyen sokféle produkcióban vettél részt. Milyen zenékhez hívtak?
- Szinte minden magyar jazzmuzsikussal játszhattam az évek során. A kivételt a mai fiatal generáció jelenti. Bevallom, nem is igen ismerem a képviselőit, s tudom, hogy ez az én hibám. A legtöbb lemez, amin szerepeltem, a pop-rock kategóriájába sorolható. Több tartós kapcsolatom alakult ki, például Presser Gábor, Zorán, Charlie és Cserháti Zsuzsa albumain, koncertjein rendre szerephez jutottam és jutok. Sokat kaptam tőlük, s úgy érzem, én is sokat tudtam tenni a produkcióikhoz. 1982 és 1986 között pedig belekóstolhattam a reneszánsz zenébe: a Bakfark Consorttal jártuk be Európát.
- Milyen szempontok alapján döntesz, amikor elvállalsz vagy visszautasítasz egy felkérést?
- Nemigen utasítok vissza senkit, ha lemezfelvételről van szó. Legfeljebb akkor, ha nem érek rá. A koncertekkel más a helyzet, ilyen esetekben válogatok. Csak olyan produkcióban veszek részt, amelyben jól érzem magam, amit fel tudok vállalni. Hogy pontosan mire gondolok, az kiderül abból, hogy jelenleg hol játszom. Jazz-ben ott vagyok László Attila zenekarában, popban Charlie mögött, valamint visszatértem a Tátrai Band-hez, s mindemellett még ott van Zorán együttese is. Utóbbiban jutok a legnagyobb szerephez, ugyanis nincs dobosunk. A színpadra nézve is látszik, hogy ez alkalommal az ütős a megszokottnál fontosabb tagja a zenekarnak, hiszen elöl, Zorán mellett kapok helyet a hangszereimmel.
- Ezek szerint a lemezfelvételek többsége neked egyszerűen csak munkát jelent?
- Igen, de semmiképpen nem negatív felhanggal. Ugyanúgy odateszem magam a stúdióban, mint a legkedvesebb koncertjeimen, ugyanúgy a legjobbat igyekszem adni.
- Mennyire jellemző, hogy szabad kezet kapsz a produkciókban?
- Gyakran teljesen "szabad a gazda", már persze az adott stílus szabta korlátok között. A megrendelő ugyanis sokszor nem ismeri a lehetőségeket. Nem csak a játék szintjén, hanem magukat a felhasználható hangszereket sem. Ilyenkor "bemutatót" tartok a stúdióban. Ha pedig megvan, miket kell használnom, több változattal állok elő, hogy tudjanak választani.
Más esetekben a szerző nagyon is tudja, hogy mit akar, például filmzenéknél kottán kapom meg a szólamomat. Noha mindenki jobban szereti saját magát adni, nekem az ilyen munkával sincs gondom. Azután van még egy köztes eset is: Zorán lemezeinél Presser ugyan nem kottázza le, mit kell játszanom, de beül velem a feljátszóhelyiségbe, s levezényli a felvételt.
- Úgy hírlik, a stúdióbeli "bemutatókon" van mivel előállnod, mert hatalmas a hangszerparkod.
- A mennyiséggel nincs gond, csak sajnos több hangszer kezd öreggé válni. A sokféle stílusban érdekelt ütős kénytelen egyre több és több instrumentumot beszerezni, hogy mindenféle feladathoz legyen megfelelő minőségű eszköze. Nekem szerencsém is volt, mert a nyolcvanas évek közepén egy amerikai kereskedő segítségével több gyártóval is kapcsolatba tudtam kerülni. A Latin Percussion nevű cégnek egy időben még képviselője is voltam Magyarországon. Azután, amikor 1993-ban én magam is kereskedő lettem, még könnyebben juthattam hangszerekhez.
- Miért hagytad abba a vállalkozást?
- Hat éven át csináltam, s időközben annyira felfutott a cég, hogy döntenem kellett, kereskedő vagy zenész leszek-e a továbbiakban. A zenét választottam. Mert igaz ugyan, hogy most már a negyvennyolcadik évemben járok, s előbb-utóbb sok lesz nekem a rengeteg utazás, a fizikai megterhelés, de nincs szebb dolog az életben, mint az együtt muzsikálás öröme. Nagyon szerencsés ember az, akinek ez megadatik.
- Együtt zenéltek a színpadon, ez igaz, de vajon mennyire vagy az együttesek tagja? Az ütőhangszeres mintha mindig csak közreműködő lenne.
- A felsorolt zenekarokban tagnak érzem magam. Mindegyikben nagy a szerepe az ütősnek - nem véletlenül játszom épp ezekben a csapatokban. Amúgy tény, hogy az ütőhangszeres többnyire a háttérben van, de ettől még lehet intenzív a jelenléte. Persze a pályám során többször megkaptam, hogy remek pantomim-előadást mutattam be, de hát ez már a hangosítás kérdése.
- Ami a pantomimet illeti, az ütős színpadi munkája eleve látványos. Nem kell ugrabugrálni vagy sörényt lóbálni, hogy felfigyeljen rá a közönség.
- Már az is attraktív benyomást kelt, ahogy körül vagyok bástyázva a hangszerekkel. De amikor elöl vagyok, Zorán mellett, akkor azt látom az emberek arcán, hogy nem a show-ért, a látványért hálásak a muzsikusoknak, hanem hogy előttük születik a zene.
- Máskor viszont hátul vagy, a mindenkori dobos mellett. Kivel szeretsz együtt zenélni?
- Leginkább Solti Jánossal. Természetesen még sorolhatnám a neveket, de vele a legrégibb a kapcsolatom. Nagyon jól tudunk együttműködni. Azon túl, hogy egy hullámhosszon vagyunk, messzemenőkig betartjuk a kamarazenélés szabályait. Közülük is az első számút: nagyon figyelünk egymásra. Ha nincs tisztelet a másik játéka iránt, abból csak csapkodás lesz, öncélú magamutogatás. Márpedig a dobok és az ütőhangszerek közös megszólalásánál az a lényeg, hogy egymásba simuljanak. Hogy stílszerűen fogalmazzak: nem üthetik egymást.
- Mi a véleményed a gépesedésről? Kevesebb a felkérésed, amióta sok zene készül nagyrészt a technikai eszközökre alapozva?
- Érdekes, de nem lett kevesebb a munkám. Ami a gépeket illeti, mindenből megárt a sok, szokták mondani. Ha megfelelő arányban használják ezeket az eszközöket, jó is kisülhet a dologból. Egyébként tervezem, hogy olyan zenét csinálok, amelyben egyszerre vannak jelen élő és gépi ütősök. Külföldön már hallottam hasonlót, drum and bass zenében, s elementáris hatású volt.
- Mostanában azonban élő ütős élő ütőssel szólal meg egy-egy koncerteden. Mi is ez a Percussion Project?
- A bolgár ütős Stoyan Yankulovval először tavaly léptem fel, a várnai jazzfesztiválon. Idén tavasszal négy koncertet adtunk Magyarországon, Lantos Zoltán hegedűs társaságában. (Amúgy az ő zenekarában, a Mirror World-ben is tag vagyok, Dresch Mihály és Juhász Gábor mellett. Szeptemberben kisebb német turnén veszünk részt.) A felvételeink eljutottak Amerikába, s meghívást kaptunk a 2002-es PASIC-re, a világ legrangosabb ütősfesztiváljára. November harmadikán egyetlen német koncert erejéig egy harmadik ütőhangszeres, a francia Carlo Rizzo csatlakozik hozzánk. Szívem csücske a Percussion Project, úgy gondolom, a pályámon eddig ez a csúcs. Ráadásul egymás után jönnek a komoly feladatok. Úgy tűnik, lemezünk is lesz, Lantos Zoli mellett más hangszereken játszó szólisták közreműködésével. Ha minden igaz, jövőre jelenik meg, Németországban. Persze Magyarországot sem hanyagolnánk el, szeretnénk nagy koncertet adni a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.
- Ennyire ne szaladjunk előre. Főképp azért ne, mert lesz dolgod idén ősszel is.
- Zoránnal októberben turnézunk, már a most elkészült új album dalait is játszani fogjuk. Tátraiékkal november végén, Charlie-val pedig decemberben adunk nagy koncertet Budapesten. November negyedikén és ötödikén Omar Bashir lantművésszel játszom a Vigadóban. De hadd ne soroljam fel minden őszi fellépésemet. Sokat közülük úgysem hallhat a magyar közönség, mert például november közepén Göttingenben játszom egy ukrán gitárossal és egy bolgár szaxofonossal.
- Akkor van mire készülnöd. Amikor felhívtalak, azt mondtad, bármikor beszélgethetünk, mert állandóan otthon vagy és gyakorolsz.
- Minden évben igyekszem úgy alakítani a programomat, hogy nyáron legyen három hetem, amikor semmi mással nem kell foglalkoznom, csak a zenével. Méghozzá egyedül. Tehát nem stúdiózom, nem koncertezem, egész nap itthon vagyok, mialatt a családom nyaral. Négy-öt órán át gyakorolok, ameddig csak bírom erővel, utána pedig zenét hallgatok. Szükségem van erre az időszakra, másképp nem hiszem, hogy meg tudnék felelni magamnak az egész éves hajtásban. Komolyabb turnék előtt külön is gyakorolok, főképp, ha nem a megszokott a feladatom. Mostanában például igyekszem felnőni Stoyan mellé a páratlan ritmusokkal, már ha ez lehetséges egyáltalán, mert ő a legnagyobb mester ezen a téren. A zenekarokkal természetesen sokat próbálunk a turnék vagy a nagy koncertek előtt, de a próba nekem nem gyakorlás. Azt hiszem, nem mondok újat a Zenész olvasóinak azzal, hogy kellő mennyiségű és minőségű gyakorlás nélkül az ember jobb, ha fel sem áll a színpadra.


Megjelent a Zenész magazinban, 2001-ben.




További információk:

Magyar Jazzművészek Társasága - Horváth Kornél
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek