Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Irigy Hónaljmirigy - Jobb, mint az eredeti

Különleges helyzetű együttes az Irigy Hónaljmirigy. Egyrészről ugye vastagon benne van a szakmában, másrészt viszont a tagok kénytelenek kívülállóként is figyelni az itt zajló eseményeket. Máskülönben poénjaikból nem sokat értene a közönség. Ha már így áll a dolog, megkértük a zenekart (pontosabban jelen esetben a felét), hogy ossza meg olvasóinkkal tapasztalatait a könnyűzenei szakmáról. Petivel, Tomival, Zolival és Ferivel beszélgettünk, Uszi, Laci, Imi és Győzi ezúttal nem volt jelen.

- Lapunkban gyakran előkerül, hogy sok a szakmában az olyan ember, akinek nincs igazán köze a zenéhez. Mit gondoltok erről a jelenségről?
Tomi: - Nem is biztos, hogy velük van a gond. Mert nem feltétlenül ők akarnak együttest csinálni - ezeket a csapatokat rendszerint kreálják. Méghozzá nem azzal a céllal, hogy a tagok olyan jól járjanak. Eleinte biztos tetszik a fiatal lányoknak és fiúknak, hogy bekerülnek a csillogónak vélt világba. De azután rá kell ébredniük, hogy nem olyan fényes ez a szakma.
Peti: - A sikert viszont sajnálom azoktól, akik nem járták végig a "szamárlétrát". Mert nem öt perc alatt jut el a zenész a kis klubokból a sportcsarnokokba.
Tomi: - Biztosan ezért nincs bennük szakmai alázat. Mert nem füstös helyen kezdtek, tíz embernek zenélve.
Zoli: - A mai kreátorok korábban szintén érdekeltek voltak hasonló hakniprodukciókban. Innen tudják, hogyan lehet átugrani bizonyos lépcsőfokokat.
Peti: - Egyébként nem biztos, hogy ez a tendencia szerencsés. A focistából sem lesz feltétlenül jó edző, még a jobbakból sem. Szerintem más szakma producernek lenni, mint haknistának. De ez legyen az ő gondjuk.
Feri: - Azért érdekes módon ellenpélda is akad: a kreált csapat elhagyta kitalálóját, s a tagok azóta igyekeznek többet nyújtani. Megszerették egymást, megszerették a szakmát, s ezek után már a zenészek is másként tekintenek rájuk.
- A haknisták többsége azonban ezt nem mondhatja el magáról...
Feri: - Hadd védjem meg néhányukat. Ugyanis köztük is akadnak zenészek. Akik kénytelenek voltak megalkudni, s divatos irányzatokat követni, hogy legalább így a színpadon maradhassanak. Mert a saját, esetenként akár kiváló zenéjükkel nem jutottak sehová.
Zoli: - Ugyanakkor konzit végzettek mondják, nem azért tanultak évekig, hogy most tingli-tanglit játsszanak. Szerintem ez a hozzáállás a jellemzőbb.
- De tényleg, mit tehet az, aki a saját zenéjével akar érvényesülni, de még csak el sem juttathatja muzsikáját a közönséghez?
Feri: - Sok kis kiadó van ugyan, de egyiknek sincs pénze ahhoz, hogy egy kezdőt, legyen bármilyen jó, igazán be tudjon futtatni. A nagy cégek többsége pedig külföldi kézben van, el sem várható tőlük, hogy a magyar zene sikeressé tétele legyen a céljuk.
Zoli: - Érdekes, hogy a kiadók (és talán nem csak a multik), nem vállalnak rizikót, mindig a biztosra, vagy a biztosnak véltre mennek. Ha ez mindig és mindenhol így lett volna, ma nem ismernénk Elvis Presley és a Beatles nevét... S ha már a kiadóknál tartunk, persze, hogy a hakni produkciókra szavaznak. Hiszen sokkal olcsóbb az előállításuk.
Peti: - Bár a legtöbb kiadót nem igazán érdekli az előállítás költsége. "Hozzatok kész anyagot", mondják, s ők csak megjelentetik a lemezt. De mindennek tudatában sem látom reménytelennek a helyzetet. Mert azért ott van még döntőbírónak a közönség. Számtalan példa bizonyítja, hogy képesek kiejteni a hiteltelen produkciókat.
- Haknistákról beszélgetünk, nem feltétlenül pozitív felhangokkal, pedig ti magatok is szoktatok playback-elni.
Feri: - A szokásos magyarázattal tudunk szolgálni: sok helyszínen képtelenség élőben fellépni.
Tomi: - Arról nem is szólva, hogy lehet élvezhető playback előadást is produkálni. Amivel tényleg adsz valamit a közönségnek.
Feri: - Egyébként igyekszünk szelektálni, oda nem megyünk el, ahol nem megfelelőek a körülmények a jó playback fellépéshez. Bár sokszor csak a helyszínen derül ki, hová keveredtünk. Márpedig ilyen esetben csak mi járhatunk rosszul. Ha fellépünk, rosszul érezzük magunkat és a közönség sem azt kapja, amit várt. Ha pedig lemondjuk a bulit, azokkal szúrunk ki, akik értünk jöttek el a helyszínre.
Tomi: - Valamint még saját magunkkal is. Mert ilyenkor felmegy a szervező a színpadra és elmondja, hogy itt volt az Irigy Hónaljmirigy, de el is mentek mindannyian, mert nem szeretik ezt a várost. Vagy hogy annyira részegek voltunk, hogy inkább elküldött minket...
Zoli: - Ugyanez a helyzet, ha nem tud fizetni a szervező. Elszámolja magát és aki a műsor vége felé érkezik, nem kap pénzt. Érdekes különben, hogy ilyenkor mindig az előadón csattan az ostor. Fel sem merül, hogy ne fizessen a helyszínért, a technikáért, vagy épp saját magának: rögtön a zenész jut a szervező eszébe. Ebből kiderül, mennyire becsülik meg szakmánk képviselőit.
Feri: - Hadd említsek még egy fájó pontot: egyszer tinik jöttek oda hozzánk buli után, s mondták, hogy jó volt az előadás, csak kár, hogy playback-eltünk. Mindez egy kétórás élő koncert után hangzott el...
Zoli: - Az idősebbek azért észlelik a különbséget, hiszen ők abban a korban nőttek fel, amikor a zenekar elnevezés fura módon azt jelentette, hogy zenészek együtt zenélnek. A maiak, ha gitárt és erősítőt látnak a színpadon, azt hiszik, hogy ez csak díszlet...
- Beszéljünk most már kellemesebb témákról! Éry Balázs írta lemezkritikájában a Pesti Műsorban, a legutóbbi album, a Flúgos Futam kapcsán, hogy gyakran jobban játsszátok a zenei alapokat, mint az eredeti előadók.
Tomi: - Komolyan? Ez nagyon jól esik. Én azért nem mondanám, hogy jobbak vagyunk, de mindig igyekszünk valami pluszt tenni a dalokhoz, egy-két hangszerelési ötlettel.
Peti: - Természetesen szó sem lehet komoly változtatásokról, hiszen a cél épp az, hogy az eredeti változatokat idézzük. Legfeljebb egy kicsit más dobot teszünk alájuk vagy hasonló apróságokkal próbálunk jobb hangzást elérni. Sok régebbi dal esetében pedig egyáltalán nem meglepő, hogy mi jobban szólunk, mivel a stúdiótechnika időközben rengeteget fejlődött.
Feri: - Barátainktól már megkaptuk, hogy felesleges erőlködnünk. Ha jól játsszuk el a dalokat, mindenki azt fogja hinni, hogy elkértük az eredeti felvételeket.
Peti: - Hogy ki mit hisz, azzal jobb, ha nem foglalkozunk. Mert már azt is hallottam, hogy nem csak a zene az eredeti, hanem az előadók is, csak épp Ákos és Charlie ezúttal a mi szövegeinket énekli...
- Éry Balázs nem hiszi, hanem tudja, hogy jók vagytok. De hogyan lettetek azok? Hiszen ha jól tudom, akad köztetek, aki az első Mirigy-fellépésig még csak nem is muzsikált.
Feri: - Azért majdnem mindannyian zenéltünk korábban is. Igaz, különböző szinten és eredménnyel. Amikor elindultunk, az átlagosnál nagyobbak voltak köztünk a különbségek, de már akkor is a csapatmunka dominált.
Zoli: - Egy idő után mindenkinek fel kellett kapaszkodnia egy bizonyos szintre, mert ha az élő koncerteken két-három embernek kellene elvinni a bulit, a többieket a hátán cipelve, már rég szétesett volna a banda. Tizenegy éve vagyunk együtt. Ha akartuk, ha nem - ragadt ránk valami.
Tomi: - Tisztában vagyunk a korlátainkkal, ahogy a lehetőségeinkkel is. Amúgy pedig az Irigy Hónaljmirigy sosem arról szólt, hogy mi vagyunk a legjobb muzsikusok.
- Az viszont jelez valamit, hogy Szekeres Tamás készülő albumán Ambrus Zoltán is gitározik, valamint Sipos Péter énekel.
Peti: - Nagyon jól esett nekünk, hogy Tamás meghívott a lemezére.
- Rendben, erről az albumról úgyis egy másik interjú fog szólni. Legyen a téma most a Flúgos Futam. Amennyire tudom, érdekes körülmények között készült a felvétel.
Peti: - Túlvállaltuk magunkat ebben az évben. A sok fellépés mellett ott voltak még a tévés Mirigy-show-k is, s ezért hosszú ideig nem tudtunk belekezdeni a felvétel elkészítésébe. Így a végén rohammunka következett. Legkésőbb augusztus közepén meg kellett jelennie az albumnak, hogy legyen értelme a szeptember tizenötödikei lemezbemutató koncertnek a Kisstadionban. (Utóbbi szervezésének gondjait szerencsére Pite levette a vállunkról.)
Feri: - Próbatermünkben gitároztunk Zolival, miközben Uszi a stúdióban billentyűzött. Ha kész voltunk, berohantunk a felvétellel, hogy itt a mi részünk, lehet összerakni a dolgot. A végére kialakult némi zűrzavar. Már kész volt a mastering, amikor Uszi befutott a Boci-boci kevert változatával. Még az is lassította a munkát, hogy mikor végre elkészültünk a United-nótával, visszahallgattuk a felvételt, s egy furcsa hangra figyeltünk fel. Valami begerjesztett valamit. De hogy mi micsodát, azt nem tudtuk. Másfél órás kutatómunka után jöttünk rá, hogy a fűtőtest lamellái szórakoznak velünk. Majd újra ennyi idő volt, mire kiderítettük, mi okozza a jelenséget.
- A koncertetek sem indult kedvező előjelekkel, végül mégis hatalmas sikert arattatok.
Feri: - Szépen fogytak a jegyek, amikor a buli hetében hirtelen beállt a monszun. Mondtuk egymásnak, ha tizenötödikén is esni fog, akkor a tévében rituális öngyilkosságot követünk el... De amikor kimentünk a színpadra, láttuk, hogy tele van a Kisstadion. Ennek örömére még az eső is elállt. Én őszintén csodálom ezeket az embereket. A kommandósok elbújhatnak mögöttük, én ilyen időben ki nem mozdultam volna otthonról, a kedvenc zenekaromért sem.
Peti: - A közönségsiker mellett nagyon jó érzés volt a kollégák reakcióit hallani. Azt mondták, magyar zenekar ilyen show-t még nem rendezett. S hogy a látványt illetően már csak egy lépésre vagyunk a külföldi sztároktól. Nem spóroltunk, mert nem ezen a bulin akartunk meggazdagodni. Üzleti szempontból így is jól jártunk, mert ez az egy koncert akár ötven további meghívást is jelenthet nekünk.
- Hogyan készültetek pályátok eddigi legnagyobb bulijára?
Feri: - Kibéreltük Csillebércet a főpróbára. Előtte pedig edzőtáborba vonultunk, négy napra. Dunavarsányba, ahol épp ott volt a fociválogatott is.
Zoli: - Szerintem mi ez idő alatt többet fociztunk, mint ők...
- Egyikőtök sem szökött ki?
Peti: - Az volt a szabály, hogy senki nem ihat egy korty alkoholt sem a tábor ideje alatt. Nos, akadt, akiben felmerült, hogy talán mégis kellene, de szökésről szó sem volt... Egyébként másoknak is ajánlhatjuk, hogy nagy koncertek előtt vonuljanak el a világ zajától. Naponta háromszor három órát próbáltunk, a köztes időket valóban focizással töltöttük ki. Telefonjainkat kikapcsoltuk, s igazán nyugodt körülmények között készülhettünk a bulira. Négy napon át nem idegeskedtünk, hogy jaj, dugóba kerültem, el fogok késni a próbáról. Tényleg csak a zenére koncentrálhattunk, s ez nagyon jót tett a zenekarnak.


Megjelent a Zenész magazinban, 2001-ben.





Hivatalos honlap:

Irigy Hónaljmirigy
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek