Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Kovács Péter - Kovax, a torok

Kovax, a torok

A tavalyi év végén jelent meg "Kovax, a torok" albuma, Szeress nagyon címmel. A Kovax művésznév Kovács Pétert fedi. A zongorista-énekes több komoly produkcióban tűnt már fel közreműködőként, valamint a Jeff Porcaro Emlékzenekar oszlopos tagja. Első szólólemezén többnyire régi magyar slágerek feldolgozásai szólalnak meg, mások mellett Presser Gábor, Borlai Gergő és Tátrai Tibor segítségével.

- Hogyan jutott eszedbe szólópályára lépni, s miért épp ilyen albumot készítettél?
- Már régóta gondolkodtam saját produkción - mondja Kovács Péter. - De előbb ki kellett találnom, hogyan és milyen apropóból jelenjek meg a közönség előtt. Ezért telt évekbe, amíg bele mertem vágni. Eleinte csak egy dolgot tudtam biztosan: semmiképp nem fogok beállni a sorba, nem csinálok trendi lemezt. Ezután vetődött fel a mit és a kivel kérdése.
- Kezdd az elsővel!
- A másodikkal kell, mert az erre adott válasz egyben az első feleletet is meghatározza: Presser Gábort kértem fel, hogy az album "atyja" legyen. Évek óta együtt dolgozunk. Turnéjához keresett énekelni is tudó billentyűst, s valahogyan én kerültem képbe. Ezután ott voltam a Képzelt riport koncertverziójában, valamint az LGT Fesztiválon is. Zorán lemezein is közreműködtem, s a Szerelem utolsó vérig filmzenéjénél Pici már szólóénekesként számított rám.
Miután vállalta a feladatot, együtt gondolkodtunk, hogy milyen lemez készüljön. Új arc, új dalokkal, új szövegekkel - sok volt az "új" jelző, s ez kicsit megijesztett minket. Hogy enyhítsünk a dolgon, kitaláltuk, hogy félig-meddig retro jellegű lesz az album. Valamennyire feledésbe merült, ám annak idején népszerű magyar dalokat dolgozunk fel, hogy a közönségnek ne legyen minden ismeretlen velem kapcsolatban.
- Milyen szempontok alapján választottatok?
- A legfontosabb az volt, hogy jól álljanak nekem a nóták. S hogy vállalható legyen számomra mind a zene, mind pedig a szöveg mondanivalója. Egészen a hetvenes évek elejéig nyúltunk vissza. A sok-sok dalból végül tíz maradt meg, az egykori Bergendytől a Loksin át a máig, mivel az említett filmzene több betétdala is lemezre került.
- Azt mondtad, nem akarsz beállni a sorba. Mégis ezt tetted, hiszen feldolgozáslemezzel nyitni nagyon is szokásos.
- Zeneileg értettem, illetve a körítésre is gondoltam. Nem szándékoztam sem igénytelen poppal előállni, sem pedig botrány- vagy valóságshow hőssé válni. Amikor kiadót kerestem, eleve nem gondolkodtam multikban. Szerencsére nem kellett sokat győzködnöm Dorozsmai Pétert, a Tom-Tom Records vezetője azonnal felvállalta az albumot.
- Beszélgetésünkkor már lassan fél éve kapható a lemez. Hogy érzed: jó utat választottál?
- Sikerült kivívni azt a figyelmet, amire vágytam. Nem panaszkodom, sőt, egyre optimistább vagyok. Annyi bizonyosan kiderült, hogy sokaknak van szükségük igényes zenére, igényes zenélésre. Nem haladok rohamléptekkel felfelé, ez igaz, de úgy tűnik, a remélt siker tartósabb lesz, mint a sokaknak kínált tizenöt perc hírnév.
- Ehhez azért koncertek is kellenének.
- Zenekarral egyelőre csak tévéműsorokban szerepeltem, egymagam viszont, a dalok egy szál zongorára és énekre átírt változataival sokat játszom. Ősztől szeretnék valódi turnéra indulni. Ekkor lenne a lemezbemutató koncert is. Nem sietek, nincs miért. Az új albumoknak általában kell másfél-két év, hogy kifussák magukat.
- Mennyire követted a dalok eredeti énekeseinek stílusát?
- Amint kiderült, hogy mely számok kerülnek lemezre, azonnal a szekrény legmélyére kerültek az eredeti változatok. A zongora fölött görnyedve énekeltem, s amikor úgy éreztem, rátaláltam arra, hogyan is szeretném előadni a nótát, megmutattam Picinek. Ő hozzáfűzött valamit, s együtt alakítottuk ki a végleges verziót. Addig nem mentünk be a stúdióba, amíg nem körvonalazódott, hogy mit akarunk csinálni.
- A lemez "atyja" egyben a főnököd is volt?
- Presser Paczári Károllyal, a hangmérnökkel együtt az album zenei rendezőjeként szerepel a borítón. Az utolsó szó az övék volt. Mint ahogyan természetesnek tűnt, hogy azokkal a zenészekkel vesszük fel a dalokat, akikkel Pici általában dolgozni szokott. Ki tiltakozna, ha Borlai Gergővel vagy Sipeki Pipivel zenélhet? Nyugodt, harmonikus légkör uralkodott a Tom-Tom Stúdióban, viták nem voltak, csak érvelések. Az pedig természetes, hogy Presser keze, illetve koncepciója érződik az albumon - figyelembe kellett vennem a tanácsait, hiszen ezért kértem fel.
Tudom, az egyik legfontosabb dolog a lemezkészítésnél, hogy objektívan tudja visszahallgatni magát az ember, ám ez nem olyan könnyű. Én is hajlamos vagyok megbocsátani saját magamnak... Hallok egy kis hibát, s pár nap múlva már talán fel sem tűnik, megszokom, esetleg meg is szeretem. Jobb azonnal javítani, vagy ha nem megy, talonba tenni. Dorozsmainál megvolt erre a lehetőség. Több verzió készült az énekekből, s volt, hogy például az egyik versszak olyan jól sikerült, hogy a végső éneklésnél abból az elképzelésből indultunk ki. Szöszmötölős ez a munka, de én nagyon élveztem, életem egyik legszebb időszaka volt ez a stúdióban töltött két hónap, úgy érzem rengeteget tanultam.
Ha már itt tartok, hadd mondjam még el, hogy szerintem a tolerancia, az objektivitás és a szeretet a három meghatározó dolog a lemezkészítésnél. Sőt, a zenélésben. Sőt, az egész életben.
- Azért is kérdeztem, hogy mennyire próbáltad követni az énekeseket, mert a Jeff Porcaro Emlékzenekarban, valamint a vendéglátós munkádban is ez az elsőrendű szempont.
- Pontosan olyan lemezt akartam készíteni, ami cseppet sem hasonlít arra, amit eddig csináltam. Nem Steve Lukather vagy Tom Jones hangját akartam idézni, s nem is az eredeti dalok előadóit. Magamat próbáltam megmutatni. S tudtam, hogy sokaknak tetszeni fog, sokaknak pedig nem, ám ezzel nincs semmi baj, ez így van rendjén. A második lemez pedig úgyis egészen más lesz.
- Milyen? Remélem, most már saját nótákkal állsz elő, s nem mondjuk külföldi feldolgozásokkal.
- Az biztos, hogy saját lesz. De mást most még nem szeretnék mondani róla. Csak akkor érdemes gondolkodni a következő albumon, ha az első már kifutotta magát. Persze azért vannak elképzeléseim. Egyvalamitől nem fogok eltérni: billentyű és ének központú lesz a zene.
- Térjünk át a Jeff Porcaro Emlékzenekarra. Már nyolc éve vagytok együtt, tavaly saját dalokból álló anyagotok jelent meg. Most épp mi történik veletek?
- Mire ezek a sorok megjelennek, már túl leszünk az Omega tavaszi turnéján. Viszont még előttünk áll a szeptemberi nagy buli, a Népstadionban. Óriási dolog, hogy Kóborék előzenekara lehetünk. Talán ez dob a saját dalokon is, mert a Jeff néven és Játék a tűzzel címmel napvilágot látott album egyelőre nemigen jutott el a nagyközönséghez. Magánkiadásban voltunk kénytelenek megjelentetni a már hosszabb ideje kész anyagot. Itt szerzőként is bemutatkozom, Alapi Istvánnal, Hetényi Zoltánnal és Csányi Istvánnal írtuk a nótákat. A szövegeket Gerendás Péter jegyzi, egyébként nála vettük fel a lemezt. Hálásak vagyunk szép soraiért és a stúdióban tanúsított türelméért is.
Épp ez a munka ébresztett rá, hogy a saját lemezemnél szükségem lesz valakire, aki pontot tud tenni a mondat végére. A Jeff zenekarban hat "cápa" szabadult be a stúdióba, s nagyon nehezen jutottunk közös nevezőre. Kiváló zenészek és jó barátok - de eljön a pillanat, amikor mindezt háttérbe kell szorítani, máskülönben nem lesz kész a lemez. No de végül csak létrejött, s mind szeretjük, tehát vállaljuk is. Szerintem igazán értékes dalok szerepelnek rajta, kár lenne, ha elsikkadnának. Itt is őszre tervezzük a lemezbemutató koncertet. A saját produkciómhoz hasonlóan egyetlen akadály merülhet fel. Természetesen a pénzről van szó, ma művészeti produkció támogatók nélkül nem létezhet.
- A Zenész interjúinak szokásos pontjára jutottunk el...
- A Jeff és Kovax is nehezen mozdul a lemezpiacon. A boltosok nem mernek rendelni az albumokból, mert nem rólunk ír a bulvársajtó, nem szerepelünk minden nap a médiában. A jelenlegi helyzet nem kedvez azoknak az igényes zenét művelőknek, akik nem is képesek mások lenni. Ugyanakkor nap mint nap szembesülök azzal, hogy igenis van igény az ilyen muzsikára. Előbb-utóbb csak meglesz a látszatja. Optimista vagyok, örökké nem tarthat az igénytelenség rémuralma.
- Addig meg ott van a vendéglátó? Minden évben eltűnsz pár hónapra Magyarországról, most is ezért csúszott az interjú.
- Ez volt az utolsó utam. Családom van, kétéves gyerekem, már nem tehetem meg, hogy hónapokat töltsek külföldön. Ugyanakkor szinte csak jókat tudok mondani a vendéglátózásról. Nagy iskola, rengeteg tapasztalatot lehet szerezni. Lényegében a napi gyakorlásra szorítja rá a zenészt, s ha jó társakkal játszhat együtt (nekem ez megadatott a Pannon Express együttesben), még élmény is lehet az ilyen muzsikálás.
- Mikor kezdted?
- Tizennégy éve, amikor a romániai forradalom után nem mentem vissza Erdélybe. Tudtam, hogy zenélni és tanulni akarok - de egyedül a vendéglátózás állt előttem. Kényszerpálya volt, nem tagadom, ám nem bántam meg. Nem volt könnyű egyetlen bőrönddel átjönni, főleg azután, hogy Nagyvárad ismert bandájában, a Metropolban játszottam, de itt akartam folytatni az életem. Sík Olgánál tanultam, nála ismertem meg a popszakmát, 1994-ben már a Cotton Club Singers egyik alapító tagjaként énekeltem. Innen egyenes út vezetett a legkülönfélébb produkciókhoz, zongoristaként többek között Fenyő Miklóst és a TNT-t is kísértem. Voltak jó és rossz pillanatok. Az elmúlt négy évben, Presser és Zorán mögött már kizárólag az előbbiekben van részem. Úgy gondolom, ma már megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy csak azt tegyem, amit élvezek és kedvelek. S ami ugyanilyen fontos, az az előbb említett három szó: a toleranciát, az objektivitást és a szeretetet is megtaláltam ezekben a produkciókban és a Jeff Porcaro Emlékzenekarban.


Megjelent a Zenész magazinban, 2004-ben.





Hivatalos honlap:

Kovax


Belehallgatás az album dalaiba:

Szeress nagyon
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek