Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Kozma Orsi - Az őszinte lemez

Az őszinte lemez

Kozma Orsit a szakma előbb a Kimnowak, majd jó néhány előadó és együttes vokalistájaként ismerte meg. A nagyközönség számára a Jazz+Az produkciója tette ismertté a nevét. Gesztiék három énekesnője közül épp Orsi az, akinek útját a legtöbben követhetik, hiszen később a Cotton Club Singers tagja lett, nemrégiben pedig szólólemezzel jelentkezett.

- Az album címe: Egy szó. Kérlek, ennél hosszabban mutasd be az anyagot!
- Régóta készülök a szólólemezre – mondja Kozma Orsi. – Már a Jazz+Az után készítettem demókat. De tudtam, hogy hiába vannak ötleteim, társ nélkül nem fogok boldogulni. Szükségem volt egy olyan emberre, aki szerzőként és hangszerelőként tud segíteni nekem. Előbb Jamie Winchesterrel dolgoztam, de azok a dalok végül az ő lemezére kerültek fel. Ezután jött a Cotton Club Singers – érthető módon egy időre háttérbe szorultak a terveim. De tavaly újra éreztem, hogy jó volna elkészíteni az albumot. Ekkor jött létre saját zenekarom, a – bevallom, kissé erőltetett nevű – Kozmapolita együttes. Nem igazán gondoltam át, mit akarok, rögtön nekiálltunk koncertezni, néhány saját dal mellett feldolgozásokkal. A vége hangszálgyulladás lett, mert nem bírtam a kettős terhelést. Akkor leültem gondolkodni, s arra jutottam, hogy a türelem a legfontosabb. Előbb el kell készítenem a lemezt, hogy legyen mire építeni, s csak utána fogok koncertezni. Amikor megtaláltam az ideális szerzőt, hangszerelőt és zenei producert, Szakos Krisztiánt, Ákos zenekarából, nekiláttunk a dalírásnak. Az Egy szóban egyéves munka van.
- Ha jól értem, a koncepció a tiéd, Krisztián feladata a kivitelezés.
- Az alapvető koncepció már nagyon rég megvan. Eklektikus lemezre vágytam, amiben ugyan bőven van gitár, mégis az elektronikus zene dominál. Amikor Krisztiánnak megmutattam a demókat, azonnal megértette, mit szeretnék csinálni. A legtöbb dal zenéjét és szövegét ő írta, illetve egy-egy dal Jamie Winchester, Pejtsik Péter és az én szerzeményem. Két feldolgozás is lemezre került. Sheryl Crow egyik nagy kedvencem (a másik Björk), Seal dala, a Kiss From A Rose pedig mindkettőnknek kihívást jelentett.
- Hogyan zajlott a közös munka?
- Krisztián házi stúdiójában, a Gattaca stúdióban dolgoztunk, nyugodt körülmények között, tavaly júniustól egészen februárig. Időközben igazán jól megismertük egymást, barátok lettünk. Egy kicsit olyan volt, mintha a bátyámmal vettem volna fel a lemezt. Többen segítettek nekünk, néhány dalban Pejtsik Péter (cselló, hegedű), Jamie Winchester (gitár), Kékkői Zalán (gitár), Fekete-Kovács Kornél (trombita) és Váczi Eszter (vokál) közreműködik.
- Mit szólt a szólólemezhez az „anyazenekarod”?
- Amikor elmondtam nekik, hogy szeretném megcsinálni, mindhárman áldásukat adták. Reméltem, hogy így lesz, hiszen két, teljesen különböző produkcióról van szó, aligha árthat egyik a másiknak. Ám az áldáson túl többhöz is jutottam: a zenekar kiadója, a GEG Records vállalta fel az albumot. Ez igazán nemes gesztus. Egyébként az egyeztetés sem okozhat gondot, hiszen egyrészt nekem azért továbbra is a Cotton az elsődleges, másrészt a saját zenekarral nem az a célom, hogy sok koncertet adjak, hanem hogy ha kevés is jön össze, az mind jól előkészített és ideális körülmények között zajló legyen.
- Nem a saját bulik a legfontosabbak?
- Tisztán látom, hogy nem leszek világsztár, még csak nem is aranylemezre hajtok az albummal. Önmegvalósításról van szó. Arról, hogy megmutassam: 2005-ben itt tartok, ezt hagyom magam mögött. Ha valaki kíváncsi a Jazz+Az egykori és a Cotton Club Singers mai énekesnőjére, hát itt vagyok, itt van ez az őszinte lemez – meg lehet hallgatni, ki az a Kozma Orsi.
- Nem te vagy az első vokalista, aki szólóalbumot készített. Azzal a vággyal kezdtek hátul, hogy előbb-utóbb majd a színpad elejére állhattok?
- Nem tudom, más hogy van ezzel, én ugyanis eredetileg színésznő szerettem volna lenni. Később pedig musical-színésznő, úgyhogy eleinte nem vonzott a popszínpad. Igaz, gimis zenekaromban, a Szűzriadóban énekeltem, de ez nem volt olyan nagyon komoly történet. Viszont többször játszhattunk a Kimnowak előtt. Már tudtam a dalokat, s egyszer az énekes Novák Péter és a vokalista Czerovszky Heni felvetette, hogy néhány nótára hozzájuk is felmehetnék a színpadra. Így kezdődött ez a történet. Azóta sokakkal zenélhettem együtt, stúdióban és turnékon. A teljesség igénye nélkül: álltam Koncz Zsuzsa, Charlie, Hevesi Tamás, Pierrot, Tolcsvay László és a Tátrai Band mögött is.
- Ezek szerint rákaptál a vokálozás ízére.
- Nagyon szeretek vokálozni. Egyáltalán: nagyon szeretek énekelni, főleg másokkal együtt. A Magyar Rádió gyermekkórusának nyolc éven át voltam tagja, az általános iskola alatt. Ez az időszak egyszerre adott kiváló alapot és rengeteg élményt. Felléptünk a Zeneakadémián, a Mátyás templomban, sokat jártunk külföldre. S érdekes módon azóta is elkísér, hogy nem kizárólag az én hangom szólal meg a színpadon, hiszen erről volt szó a Jazz+Az esetében is, a Cottonban pedig még inkább. Visszatérve a vokálozáshoz, szerintem ugyanolyan fontos lehet a szerepe, mint a szólóéneknek. Ráadásul nehezebb feladat is, hiszen jobban kell figyelni. A mai napig szívesen vállalok ilyen munkát, ha hívnak.
Számomra fontos az is, hogy végigjártam az összes lépcsőfokot, mielőtt szólólemezt készítettem. Rengeteg tapasztalatra tettem szert, rengeteget tanultam. A vokálozás fejleszti a hallást, s talán giccsesen fogalmazok, de alázatra nevel. Nem biztos, hogy szerencsés azonnal a mélyvízbe kerülni, mint az mostanában többekkel megesik, ha valóban tehetségesként, de pusztán azért kerülnek előre, mert szerepeltek egy tévéműsorban.
- Mi kell ahhoz, hogy a vokalista szólistává váljon? Mármint szakmai értelemben.
- Tehetség és tudás, egyéniség és tartalom. Ha valaki őszintén és szívből énekel, előbb-utóbb mindenhová eljuthat. Biztos naivnak tűnök, hogy ennyi év után is ezt gondolom, de nagyon remélem, hogy igazam van.
- A hangi adottságok, leginkább a hangszín nem számít?
- Úgy gondolom, én átlagos hangszínnel rendelkezem. Féltem is, hogy nem fogják felismerni a hangomat az emberek, ha meghallják egy dalban. De azután rájöttem, hogy a hangszínnél fontosabb az előadásmód. Igazából ettől leszek felismerhető, egyéni. Amúgy a jellegzetes hangszínnel rendelkezőknek gyakran csak egy-két stílus áll jól, s ez korlátokat állít eléjük. Úgyhogy minden rosszban van valami jó, ahogy így meggyőztem magam…
- Menjünk vissza az időben: milyen emlékeid vannak a Jazz+Az produkcióról?
- Érdekes, de igazán élesen csupán egy-két momentumra emlékszem. Olyan sűrű volt az a három év, hogy csak kapkodtam a fejemet, s végül úgy elszállt, mintha álom lett volna. Ezzel így van Behumi Dóra és Váczi Eszter is. Egy héttel az utolsó koncert ültünk le beszélgetni, s csak akkor esett le nekünk, hogy vége. Persze arra azért emlékszem, hogy hatalmas energiával csináltuk, s nagy élményekhez jutottunk. Sztárok voltunk – akárhogy is nézem. Ráadásul lubickolhattunk a produkcióban, olyan háttér volt mögöttünk. Meg lehetett szokni…
Egyébként mi hárman nagyon összekovácsolódtunk, s a mai napig őrizzük barátságunkat.
- Nem gondoltatok arra, hogy hármasban kellene folytatnotok?
- Mi nem, de mások igen, több felkérést is kaptunk. Úgy véltük és véljük, hogy jobb, ha mindenki a maga útját járja. Ez persze nem zárja ki, hogy alkalmilag együtt álljunk a színpadra, mint ahogy már volt közös jazzkoncertünk.
- Hogyan érzed magad a Cotton Club Singers tagjaként?
- Eleinte féltem, nem bíztam abban, hogy képes leszek mezzoszoprán hangommal a szoprán Zsédenyi Adrienn helyébe lépni. Valamennyire azért sikerült, bár nem vagyok tökéletesen elégedett magammal. Igaz, igyekszem mindent megtenni, hogy meglegyenek a hangok. Vigyázok magamra, s tanárhoz is járok. Komolyan nem értem azokat az énekeseket, akik képesek meglenni tanár nélkül. A hang karbantartásához feltétlenül szükségesek ezek az órák, ráadásul olyan technikákat lehet tanulni, amelyek segítségével meghosszabbítható az énekes pályája. De visszatérve az együtteshez, nagyon jól érzem magam köztük. A tavalyi album, a Luxury szerintem a Cotton egyik legjobb lemeze lett. Most pedig készülünk a hagyományos parkszínpadi koncertre. Június 21-én a Hot Jazz Band társaságában, Hangosfilm címmel mutatjuk be új műsorunkat.
- Mi a helyzet a régi vággyal, a színészettel?
- Szerencsére ebbe is belekóstolhattam, még ha nem is sikerült bejutnom a főiskolára. Pedig nagyon akartam – mivel raccsoltam, felvágattam a nyelvem… Mégsem jött össze. Ezután Toldi Mária stúdiójában tanultam, musicalszínésznek. Később A dzsungel könyve, a Valahol Európában és a Koldusopera előadásain szerepelhettem. Ma is szívesen játszanék színházban, bár nem tudom, időben képes lennék-e egyeztetni. S ott van még az is, hogy a meghallgatás nagyon nem az én terepem. A tét miatt leblokkolok, s kevesebbre vagyok képes.
- No de ez a helyzet a popszínpadon is. A koncerteken nem blokkolsz le?
- Az egészen más szituáció. A koncerteken tudom, hogy a mellettem állók bíznak bennem. Már nem bizonyítanom kell, hanem magamat adnom.
- Mikor fogod igazán magadat adni? Úgy értem: mikor hallhatjuk élőben szólólemezed dalait?
- A zenekar már összeállt. Szakos Krisztián billentyűs hangszereken és gitáron játszik, mellette a Black-Out két tagja kísér, Csányi Zoltán dobol és Fehérvári Attila basszusgitározik. A nagyobb fellépéseken Váczi Eszter és Kelemen Angelika vokálozik. A dalokat átdolgozzuk, hosszabb változatban, hangszerszólókkal dúsítva hangoznak el. Sőt, a vokalisták is kapnak szólószerepet. Rengeteg ötletünk van, most dolgozzuk ki a műsort. Remélem, már a nyáron színpadra állhat a produkció.


Megjelent a Zenész magazinban, 2005-ben.





Hivatalos honlap:

Kozma Orsi


Belehallgatás az album dalaiba:

Egy szó


Videóklip:

Az eskü
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek