Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Negyven százalék, avagy: ki a magyar most?

December 13-14-én szavaz az országgyûlés a médiatörvény új verziójáról. Benne arról, hogy a zenei tematikájú rádióknak ezentúl huszonöt, illetve módosító javaslat alapján negyven százalékban kell magyar dalokat sugározniuk.

A magyar zenész szemszögébõl nézve úgy tûnhet, itt az aranykor. Dalai elméletben tömegekhez juthatnak el, a sugárzásért járó pénz pedig ténylegesen hozzá kerülhet, nem a szakma elitjéhez, mint az üreskazetta-jogdíj, avagy „matricaadó” esetében.

A negyven százalék ráadásul óriási mennyiségû zenét jelent. Tudjuk jól, eddig milyen szempontok számítottak az adásba kerülésnél: egyáltalán nem a minõség, egy kicsit a hallgatói visszajelzések, döntõen az üzleti és személyes kapcsolatok. Csakhogy most már megszabott mûsoridõt kell kitölteni, azaz eddig esélytelen, ugyanakkor tehetséges zenészek kerülhetnek felszínre.

No de ki a magyar most? Úgy értem: ki tartozik ebbe a negyven százalékba? Könnyû volna azt mondani, hogy aki magyarul énekel, de hát ezzel azonnal kivennénk a kalapból az instrumentális darabokat alkotó muzsikusokat, valamint az angol szöveggel operáló hazai együtteseket. Legyen magyar állampolgár a szerzõ és az elõadó is? Határon túli magyar és határon inneni vegyes nemzetiségû zenekarok szorulnának ki a negyven százalékból. S minek számít például az évtizedek óta itt élõ és alkotó Jamie Winchester? Ráadásul igen nagy számban léteznek tribute bandák, amelyek ugyan többnyire külföldi csapatok követõi, ám magyarokból állnak.

Ezt a bizonyos negyven százalékot a gyakorlatban érdemes volna rugalmasan kezelni.

A többi pedig már a zenészeken múlik, hogy éljenek a lehetõséggel, s olyan dalokkal töltsék meg a rádiók mûsorait, amiket tényleg érdemes meghallgatni. Hogy ez a törvény ne eredményezze a zenei rádiók megszûnését. Mert képzeljük csak el, mi történne, ha a sporttévéket köteleznék negyvenszázaléknyi magyar focimeccs közvetítésére...



Creative Commons License
Ezt a Mû mûvet Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé.
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek