Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Nyeső Mari - „Azt kell játszani, amit szeretsz”

„Azt kell játszani, amit szeretsz”

Tizenegy éves kora óta ismerhetjük Nyeső Marit. Akkor lépett fel a székesfehérvári Dalos Találkozón. Két ével később már dalokat írt egy filmhez, még két évre rá elkészítette első felvételeit. Egyszerre zeneszerző és szövegíró, gitáros és énekes – már a kezdetekkor nagy pályát jósoltak neki. Ami voltaképp bejött, ha nem is úgy, mint ami ma befutásnak számít. Nyeső Mari nem médiasztár, nincs valóságshow-ja, viszont dalaira a mai napig kíváncsiak a zenére, a humorra és az eredeti előadásmódra fogékony emberek.

- Minden hónap utolsó szerdáján játszol a Kolibri Pincében. Milyen műsort adsz elő?
- A legújabbat – mondja Nyeső Mari. – Talán az a legjobb meghatározás a dalokra, hogy mesék felnőtteknek. Kicsit színházi is az élmény, amit a közönség kap, jól tudok együtt dolgozni a technikusokkal, a világítás is szerephez jut az előadásban. Tavaly májustól játszom ezeket a dalokat, idén szeptembertől a Kolibri Pincében. Kiderült, hogy ez a nekem való hely. Elméletben ötven ember fér be, de még húszan jól ellehetnek a földön. Érdekes, hogy nem egyetlen korosztály jár a koncertjeimre, az idősebb emberek éppúgy jól érzik magukat, nevetnek, mint a fiatalok, vagy a középkorúak. Sőt, időnként gyerekeket is elhoznak – eleinte megijedtem, hogy semmit nem fognak érteni, de szerencsére sokat le tudnak venni a dalokból.
- Más körülmények között nem ijesztenek meg a gyerekek, hiszen több, nekik szóló színházi darabhoz írtál zenét.
- Nagy sikerrel megy a Spárga-tengeralattjáró a Kolibri Fészekben, november közepén már a százötvenedik előadásnál tartottunk! Békés Pál darabjához írtam zenét, még szerepelek is benne, Szívós Károly, a rendező és Török Ágnes mellett. Zseniális bábszínészek, minden alkalommal más az előadás. Természetesen nem a szöveg változik, a játék eltérő. Ez koncepció, s kiderült, hogy működik, szerintem akár ezerszer előadva is lehet más a darab.
Szintén ezen a helyen látható és hallható Michael Ende és Bodnár Zoltán műve, az Ilka titka. Zalán Tibor verseire írtam zenét, a rendező Tisza Bea. A harmadik darab, a Milne művét, illetve inkább Karinthy Frigyes fordítását alapul vevő Róbert Gida és barátai Szatmárnémetiben futott, ha jól tudom, ma már nem játsszák. Ehhez jazzt, méghozzá gyermek jazzt kértek tőlem.
- Jön a megrendelés és te már írod is a dalokat?
- Ennél azért hisztisebb vagyok. Tudnom kell, kik játsszák a darabot. Szatmárnémetiből videókazettákat kértem, jó sok darabot megnéztem. Könnyebb úgy írni, ha tudom, milyen karakterekről van szó, illetve nem árt bemérni a hangterjedelmeket is. Így esett, hogy Micimackónak, azaz az őt alakító színésznek rendesen meg kellett szenvedni a két oktávos dallal… Mert megvolt neki a két oktáv, gondoltam, ki is használom.
- Felnőtt darabhoz még nem írtál zenét?
- Erre sosem kértek. Nem is tudom, miért… Saját számaim nem gyerekdalok, sokan mégis ezt gondolják róluk. Nyilván azért, mert az öt éve megjelent, ez idáig utolsó lemezemen gyerekkoromban íródott számok is szerepelnek. Pedig azokat sem gyerekeknek szántam.
- Térjünk vissza az új műsorodhoz. Valóban nem játszod a régi dalaidat?
- Valóban nem. Ma mást gondolok a világról, vagy én magam lettem más, nem is jut eszembe korábbi számokat bevenni a műsorba. Nagy törvény, hogy azt kell játszani, amit szeretsz. Mert így lesz jó az előadás. A régebbieket talán nem is tudnám igazán jól eljátszani. A közönség így jár a legjobban, mert lehet, hogy nem az ő kedvenceit adom elő, de amit játszom, az biztosan jó lesz. Ettől persze még lehet, hogy évek múlva újra kedvem lesz elővenni pár régi dalt.
- Eddig mindössze két albumod jelent meg, a Nyeső (1992, Radioton) és Az én kis bigbendem (2000, Gryllus). Mikorra tervezed a következőt?
- Szeretném a jövő év elején elkészíteni. Már csak azért is, hogy új műsort készíthessek, ne a mostani forogjon éveken át. Mert nálam előbb van a koncert, csak utána jön a lemez. A dalok hosszú ideig formálódnak a koncerteken, többek között a közönség segítségével, a reakcióik is alakítanak a számokon. Előbb-utóbb kész lesz a műsor, s akkor következhet a lemez. Majd pedig a továbblépés.
- Már tudod, hol veszed fel az albumot és melyik kiadónál jelenik meg?
- Egyelőre még csak azt sejtem, hogy jó lenne koncertlemezt készíteni, leginkább az előadás színházi jellege miatt. Ehhez persze több koncertet fel kellene venni. A kiadáshoz nem értek, az egy másik szakma. Nyilván meg lehet tanulni, de csak évek alatt. Tehát olyan embert kell találnom, aki profi ebben. Egyelőre keresem.
- Gyanítom, hogy nem lesz könnyű dolgod. Méghozzá azért, mert nekem úgy tűnik, mintha kicsit kívülálló lennél, nem mozogsz úgy a szakmában, mint a legtöbb zenész.
- Én is kívülállónak érzem magam. De ez természetes is, hiszen mást játszom, az én zeném kicsit színház, kicsit jazz, kicsit folk. Szokták mondani, hogy az én műfajom a „Nyeső” – ez tetszik, jól esik. Ráadásul mázli is, hiszen így senkinek nem vagyok a riválisa. Nincs miért utálni…
- A szakmán túl, az életben is kívülálló vagy? A zenédet kedvelő, az Index fórumán összegyűlő emberek először felháborodtak, hogy nincs honlapod, majd „magad, uram, ha szolgád nincs” alapon megcsinálták maguk. Nagyon kedves gesztus, de a hozzászólásokból kiderült, hogy úgy tudják: idegenkedsz az internettől.
- Ez azért nem ilyen egyszerű. Először a honlapomról: nagyon meghatott, hogy elkészítették, hálás vagyok érte. Az internetet pedig azért nem ismerem, mert nincs számítógépem. Tíz évvel ezelőtt volt, de miután kiraboltak, természetesen fontosabbnak tartottam a hangszer, a magnó újbóli beszerzését, mint a számítógépét. Persze szeretnék gépet, a régivel ma úgysem mennék semmire. De ha már gép, legyen olyan, amit a zenéhez tudok használni, akár felvételre is. Ez pedig nagyon sok pénzbe kerül. Végre eljutottam odáig, hogy a zenéből, a zeneszerzésből élek, csak hát nem túl fényesen. De ki tudja, talán majd ajándékba kapok egy gépet… Az is most, születésnapom előestéjén derült ki, hogy ajándékba kaptam egy honlapot.
Bár, ha az internettől nem is, a digitális hangzástól azért idegenkedem. Sajnos az analóg technikát olyan mértékben felejtették el, amilyen mértékben a digitális fejlődött. Mindkét albumomból készíttettem „csirkebelet”, de nem tudom mire használni, mert a végén úgyis CD-re kerül, digitális mastering után. Egyébként a mai napig Fostex magnón készítem az alaphangszereléseket, négy sávon. Volt, ami olyan jól sikerült ezen az „ősleleten”, hogy a stúdióban csak hozzá kellett játszani. Az analóg hangzás imádatát sosem fogom kinőni, de persze tudom, hogy muszáj alkalmazkodnom a korhoz.
- Nehéz volt a rablás után újra beszerezni a zenéléshez szükséges eszközöket?
- Nem ment egyszerűen, bár basszuserősítőt ugyancsak ajándékba kaptam. Viszont ez a rémes esemény hozta, hogy végre hozzám illő gitárom van. Százötven centiméteremhez jobban illik az Esteve 1SRTA, azaz señorita modellje. Sokan meglepődnek, hogy a kisebb méret ellenére mekkora a hangja, de hát már bejátszottam, ez azért van. Egyébként a basszusgitárom is „csajbasszus”, Marina Bass Collection SB301.
- Beszélnél különlegesnek tartott gitározási technikádról? Vagy ez titok?
- Nem titok, hiszen tanítok is. Volt, aki azt mondta, nem kellene megmutatnom minden „trükkömet”, de egyrészt, aki igazán jó, úgyis lelesi, másrészt pedig más zenész kezében úgyis máshogy fog megszólalni ugyanaz a figura. Tehát nincs mitől tartanom. Tanítani pedig szeretek, mert szép és megtisztelő feladat. Ma ugyan már nincsenek kezdő tanítványaim, csak pár kolléga jár hozzám, mert úgy gondolom, inkább az a dolgom, hogy zenéljek és zenét írjak, nem pedig a tanítás.
Szavakkal nehéz elmondani, mit hogyan csinálok. A lényeg az, hogy a kíséretkor egyszerre használom a jazz, a flamenco, a latin-amerikai és a klasszikus gitározás technikáját. Bármelyik ujjammal bármikor oda-vissza pengetek, akár bal kézzel is, ekkor mintha két hangszer szólalna meg. Ettől olyan tömör a hangzás, hogy nincs szükségem zenekarra. Nem tudnám hol elhelyezni a többi hangszert. De mondom, erről nehéz beszélni, jobb volna megmutatni. Mert ott van még az is, amikor csak egy hangot fogok meg, s az úgy szólal meg, mintha effektezve lenne.
- Sokat gyakorolsz?
- Nem szoktam gyakorolni. Ha eszembe jut valami, leülök a gitárral, s elkezdek játszani rajta. Gyakran csak utólag veszem észre, hogy már két órája ott ülök… Úgyhogy nem gyakorlok, hanem játszom. Ez persze csak a gitárra vonatkozik, több más hangszeren kénytelen vagyok gyakorolni.
- Valamint ott van még az éneklés is. Mondják, hogy sosem play-backelsz, még reggeli tévéműsorban sem.
- Az énekesek sűrűn emlegetik, hogy délután öt előtt ne is várjanak tőlük épkézláb hangot. Régen én is hisztérika voltam, de öt éve, amióta a Spárga-tengeralattjáró megy, reggel kilenckor már a színházban kell lennem. Beéneklek és ennyi. Ami a tévéket illeti, mindig meglepődnek, hogy hajnalban képes vagyok énekelni. De bevallom, a play-back nem is menne. Mert ahányszor eljátszom, eléneklem egy dalomat, annyiszor szólal meg másképp, nincs két azonos verzió. Képtelen lennék egyetlen változatot betanulni, hogy azután arra tátogjak. A zenélés nem erről szól.


Creative Commons License
Ezt a Mű művet Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé.
Megjelent a Zenész magazinban, 2005-ben.





Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek