Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Rudán Joe - Őserő a torokban

Őserő a torokban

A nyolcvanas évek végén figyelhettünk fel Rudán Joe-ra és hangjára. A Coda együttesben megdöbbentő hitelességgel énekelt Led Zeppelin dalokat. Végre egy igazi rocktorok! - örvendezett a szakma, és sokan sokfelé próbálták csábítani a pécsi énekest. Joe végül a Pokolgépben kötött ki, amelynek az idei visszatéréskor is tagja volt. Emellett bő két éve a P. Mobil énekesi posztja is az övé.

- Szokatlan, hogy egy énekes egyszerre két nagy banda tagja is.
- A hangszeresekhez képest hátrányos helyzetben vagyunk - mondja Rudán Joe. - Egy gitáros vagy egy billentyűs könnyen el tud "bújni" a színpadon, s kedvére lehet több zenekara is. Persze nem csak kedvről van szó: mivel ma egyetlen együttesből képtelenség megélni, természetes, hogy minden zenész igyekszik egyéb munkákhoz jutni. Tíz-húsz évvel ezelőtt elképzélhetetlen lett volna, hogy valaki több zenekarban is énekeljen, ma már szerencsére tolerálja a közönség, ha a P. Mobilban, a Pokolgépben és a Codában is engem lát a színpad elején.
- Kérlek, elevenítsd fel néhány mondatban, melyik bandáddal mi történt az elmúlt években. Kezdjük a Codával!
- 1988-ban alakult a zenekar, pécsi, Zeppelin-kedvelő zenészekből. Bárhol is játszottam vagy játszom, a Coda mellett kitartottam. Klubokban és fesztiválokon szoktunk koncertezni. Időközben a Zepp számai mellett a Deep Purple, a Free, a Bad Company, Janis Joplin és más klasszikusok nótái is műsorra kerültek. Mi több: készen vannak saját dalaink is. Leginkább a két éve velünk lévő Sipeki Zoltán ötletei alapján születtek. Remélem, jövőre megjelenik a lemez, bár az idő igazán nem sürget minket. Ha kibírtunk tizenkét évet album nélkül, még várhatunk egy kicsit... Addig is minden hónap első szombatján a Wigwamban lépünk fel.
- Hogyan kerültél a Pokolgépbe?
- Úgy emlékszem, 1990-ben jött le a Rock Caféba a Pokolgép "maradéka", Coda-bulira. Kukovecz Gáboréknak megtetszett a hangom, s elhívtak a zenekarba. 1991-ben jelent meg az Adj új erőt című lemez, két évre rá a Vedd el, ami jár. Ezután nagy cuccal indultunk országos turnéra, s a végén éppenhogy sikerült nullára kihozni a költségvetést. Több tag belefáradt a dologba, így egy időre befejezte pályáját a Pokolgép. Gáborral azért tartottam a kapcsolatot, s Gép név alatt kettesben albumot készítettünk1995-ben. Az anyag ugyan jól sikerült, de mivel zenekar hiányában nem koncertezhettünk, kissé elsikkadt. Úgy egy éve Gábor két egykori Carmen-taggal, Pintér Csabával és Szilágyi Edével próbált, amikor egy pécsi szervező kiötlötte, hogy együtt léptesse fel egy metálfesztiválon a Pokolgépet, az Oment és az Ossiant. Idén májusban kétezer ember előtt játszottunk ezzel a felállásal Pécsett. A sikeren felbuzdulva a nyáron több fesztiválon vettünk részt, majd az ősz elején országos turnéra indultunk. Méghozzá nem klubosra, hanem művházasra, mint a régi szép időkben. Budapesten november közepén, a Petőfi Csarnokban játszunk. A műsorban két vadonatúj dal is szerepel, előzetesként a jövőre megjelenő Pokolgép lemezről.
- Mit tapasztalsz: újra kell a közönségnek a heavy metal?
- Szerintem nem a heavy metal kell nekik, hanem az értékálló muzsika. A Pokolgép dalai pedig ezt a kategóriát képviselhetik, különben nem énekelnék a bulikon tizenévesek a régi nótákat.
- Akárcsak a P. Mobil esetében.
- 1997 elején hívott fel Schuster Lóránt, hogy volna-e kedvem szerepelni a Kopaszkutya folytatásában. A film ugyan a mai napig nem készült el, de a közös munka révén időközben a P. Mobil énekese lettem. Hatalmas dolog ez az életemben. A pécsi sulizenekaromban annak idején még a Vikidál-féle P. Mobil dalait játszottuk, most pedig én vagyok a zenekar énekese! Gyula előadásmódja, éneklési stílusa nagyon hatott rám a kezdetekkor.
A Kutyából szalonna című lemezen már az én hangom hallható. S nemrég jelent meg a Színe-Java kettős album első része, a Színe. Idén harminc éves a Mobil (ha az elődzenekar, a Gesarol megalakulásától számolunk), erre az alkalomra készült és készül a két lemez. Az elsőn a P. Mobil múltjából a nagyobb sikerek, a jövőre megjelenő másodikon a hosszabb lélegzetű darabok kapnak helyet. Nagy örömömre Vikidál Gyula is szerepel a Színe albumon, még duettet is énekelünk. Együtt álltunk a Népstadion színpadán is, az Omega előtt. Még Bill is velünk volt. Két ilyen énekessel együtt fellépni nem akármilyen élmény. Főleg ennyi ember előtt.
- Nehéz egyeztetni a három zenekar fellépéseit?
- Sajnos nem. Ma már messze nincs annyi koncert, mint akár tíz évvel ezelőtt volt. Visszakanyarodva első témánkhoz, azt még feltétlenül szeretném elmondani, hogy nem elsősorban anyagi szempontok miatt van egyszerre három zenekarom. Mindegyikben remekül, csodálatosan érzem magam. Kiváló zenészekkel muzsikálhatok együtt, rengeteget tanulok Póka Egontól, Sipeki Pipitől, Papp Gyulától és a többiektől. Ami magát a zenét illeti, a bluest, a rockot és a heavy metált egyaránt szeretem és a magaménak érzem. Ha egyszer azt mondanák, hogy valamelyiket nem hiszik el tőlem, elgondolkodnék a hogyan továbbról, de szerencsére még nem ért ilyen kritika.
- Mondd csak, nem zavar téged, hogy minden zenekarodban mások után énekelsz? A Mobilban Vikidál és Tunyogi, a Pokolgépben Kalapács, a Codában pedig végső soron Plant és a többiek után adod elő a dalokat.
- Igazából nem zavar. Főleg akkor nem, ha arra gondolok, hogy aki majd utánam jön, a velem készült nótákkal alaposan meg fog szenvedni... Komolyabban: hogy így alakult, az elsősorban annak "köszönhető", hogy nem Budapesten születtem. Bizonyítéknak talán egy példa is elegendő: amikor az első magyar heavy metal lemez, történetesen a Pokolgépé megjelent, Pécsett a Morrisszal már három éve ilyen zenét nyomtunk. Ha a fővárosban látom meg a napvilágot, azonnal bekerülök a szakmai körforgásba, s ma talán más énekelne utánam egy nagy bandában... Az én időmben nem sok zenekar jött fel vidékről.
- Mennyire próbálsz elődeid modorában énekelni?
- Semennyire, nem akarom utánozni Tunyogit vagy Kalapácsot, a régi számokat is a magam módján, az én stílusomban igyekszem előadni. Plant persze más tészta. Bár az is igaz, hogy a Coda repertoárján szereplő Zeppelin-számok az évek során jelentősen átalakultak, s ma már az én hangom, az én technikám dominál bennük. Ami talán nem is baj. Egyébként nem érzem magam másodrendűnek azért, mert mások után kell énekelnem dalokat. Elvégre ugyanezt tette Coverdale Gillan után, vagy közelebbi példával élve: Tunyogi Vikidál után. Dobosnál, basszusgitárosnál szinte sosem merül fel a kérdés, milyen érzés mások után játszani, ez is az énekesek, s talán még a gitárosok problémája.
- Adottság vagy képzés eredménye a torkodból feltörő őserő?
- Egyszer jártam, rövid ideig tanárhoz, egy pécsi jazzénekesnőhöz, amikor a nyolcvanas évek elején külföldre készültem egy vendéglátós zenekarral. A tanárnő szerint önmagamtól képes voltam megtanulni a technikát, s mondta, hogy ő olyan sokat már nem tud hozzátenni ehhez. A helyes légzés és a többi technikai részlet elsajátításában nyilván a sok élő koncert segített. Már tizenöt évesen énekeltem egy helyi bandában. (Sőt, basszusoztam is, a hangszert én készítettem az Ezermester újság útmutatása alapján...) Igazi tanáromnak Gillant, Coverdale-t, Glenn Hughest nevezhetem, valamint természetesen Plant-et s még Ronnie James Diót. Otthon felraktam a lemezeiket, jól felhangosítottam a cuccot, s megpróbáltam úgy énekelni, mint ők. Mivel Magyarországon nem volt rockénekesi képzés, mást nem is nagyon tehettem volna.
- Vigyázol a hangodra?
- Nem. Kellene, de nem teszem. Nem hordok sálat a legkeményebb télben sem. Még szerencse, hogy nem dohányzom. Amúgy sokan hiszik, hogy könnyű annak, akinek ilyen hangadottsága van, de a lemezeken nyújtott teljesítményhez sok tízezer óra gyakorlás kellett. Az is segített, hogy sosem ragadtam le egy stílusnál, mindent énekeltem, az angol keringőtől a heavy metálig.
- Például rockoperát.
- Szörényi Leventéék 1993-ban kerestek meg, a készülő Atillában ajánlottak szerepet. Örömmel vállaltam és játszottam Atilla legidősebb fiát a Margitszigeten és az Erkel Színházban. De azután az István, a királyban a három magyar úr egyikét kellett alakítanom. Nem feküdt nekem a szerep, s mi tagadás, el is linkeskedtem. Ezt azóta nagyon megbántam. Nem is amiatt, mert többet nem hívtak, sokkal inkább azért, mert ilyet nem tehet a szereplő a produkcióval. Egyébként most a Schiller műből, az Ármány és szerelemből készült Papp Gyula - Demjén Ferenc rockopera CD-jén énekelek, tehát egy másik vonalon azért még számítanak rám.
Talán itt érdemes elmondanom, hogy az említett három zenekaron kívül más produkcióban is részt vettem az elmúlt évek során. Andrásik Remo gitárossal, a Gitármánia táborok szervezőjével készítettem lemezanyagot. Remek hard rock nóták születtek, de hiába volt a házalás, nem leltünk kiadóra. Azért még nem adtam fel a reményt, hogy talán meg tud jelenni az album.
- Mennyire fontos neked, milyen mikrofonba énekelsz?
- Rengeteg mikrofonom volt a pályám során, a buszsofőrétől kezdve az AKAI kondenzátoroson át a Shure Beta-58-ig. Számomra a professzionális modellek között nincs különbség. Sokan mondják, hogy hanghoz kell venni a mikrofont, de én mégsem leltem egyetlen ideálisra, nekem minden márka bejött. A márka- és típuskérdésnél fontosabbnak vélem, hogy milyen a koncert hangosítása, s persze azt is, hogy ki hogyan énekel a mikrofonba. Dio AKG-t használ, de nem hiszem, hogy bármit is változtatna a lényegen, azaz a hangján, ha mondjuk AKAI-ba vagy Sennheiserbe énekelne.


Megjelent a Zenész magazinban, 1999-ben.




Honlapok:

Pokolgép

P. Mobil
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek