Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Szendőfi Péter - Önkívületben

Önkívületben

A Fúzió Group, a László Attila Band és a Free Mind dobosa, Szendőfi Péter a magyar iskolák elvégzése után Amerikában tanult. Itthon talán már mindent elért, amit egy fiatal jazzmuzsikus elérhet. Bizonyára ezért keres új utakat. Mostanában több album borítóján szerepelt a neve hangmérnökként, valamint nem kizárt, hogy hamarosan popelőadók dalszerzőjeként mutatkozik be.

- Hogyan kezdődött?
- Úgy tizenöt éve kezdtem dobolni tanulni - mondja Szendőfi Péter. - Eredetileg képzőművészi pályára készültem, de amikor a tévében megláttam és meghallottam Solti Jánoskát és Szende Gabit, kedvem támadt dobolni. Az ecsetek helyét a dobverők vették át... Miskolcon klasszikus konziba jártam, majd Budapesten a jazz tanszak következett.
- Ha jól tudom, Amerikában is tanultál.
- 1994-ben teljeskörű ösztöndíjat nyertem a DCI-ra (Drummers Collective Institut). Egy szemeszter erejéig éltem New Yorkban, s ha már ott voltam, magánórákat is vettem, többek között egyik példaképemtől, Jojo Mayertől. Három évre rá újra kimentem. Ezúttal nem tanulni, hanem szerencsét próbálni. Sajnos, idő előtt elfogyott a pénzem, s hiába kaptam ígéreteket, semmi komolyabba nem tudtam belevágni. De nem adtam fel; ha módom lesz rá, újra utazom.
- Mit szeretnél csinálni, elérni Amerikában?
- Semmi különöset: zenélni szeretnék. Játszani koncerteken és stúdióban.
- Ezt Magyarországon is megteheted...
- Csakhogy itthon kevesebb a lehetőség, már csak az ország méretei miatt is. Jazz-ben kint jóval többet lehet elérni. S ezt nem csak az anyagi részre értem. Az elismerés más fajtái legalább ilyen fontosak. Amiket itthon nem feltétlenül kap meg a zenész.
- Maradjunk most mégis Magyarországnál, s mondd el, itthon mit csináltál eddig.
- Miskolcon még a tanulás volt az elsődleges, zenekarban nem játszottam mellette. Budapesten kezdett beindulni a pályám. Megalakítottam saját együttesemet, a Fúzió Kvartettet, s egyre többen hívtak zenélni. Először tanárom zenekarában, a László Attila Band-ben játszottam, majd az In Line, a Babos Band és Katona Klári zenekara következett. Jöttek a stúdiómunkák is, Charlie-val, Cserháti Zsuzsával, s játszottam A dzsungel könyve felvételén is. De hadd ne soroljam fel minden munkámat. Az egyik hozta a másikat; minél több zenészt ismertem meg, annál több volt a felkérés.
- Jelenleg hol játszol?
- Nemrégiben hoztuk létre a Free Mind nevű triót Szabó Dani zongoristával és Mits Gergő basszusgitárossal. Készülünk a lemezfelvételre. Nem sztenderdeket, hanem saját szerzeményeket játszunk, Dani műveit. Latinosak a dalok, helyenként funkys beütéssel.
A Fúzió tavaly ősszel átalakult, kvartettből kvintett lett, a név pedig Fúzió Groupra változott. Elek István (szaxofon), Kormos János (gitár), Barabás Tamás (basszusgitár) és Romhányi Áron (billentyűs hangszerek) zenél velem. Korábban szekvenszer segítségével játszottunk, most, hogy már van billentyűsünk, szabadabban tudunk zenélni. S ettől nagyban megváltozott a muzsikánk. Minden együttest nagyon szeretek, amiben ott vagyok, de az igazi kedvencem a Fúzió Group. Az a zenei vonal, ami Chick Corea zenekara, a Weather Report, a Zawinul Syndicate vagy a Brecker Brothers stílusát idézi. Itthon ezt kevesen játsszák, inkább a jazz sztenderdek előadása a jellemző, vagy ha némelyek a jazz-rockot is választják, nem ebből az irányból közelítenek hozzá.
- Lesz lemez?
- Tavaly még a kvartett készítette el az Attitudes című albumot, idén már öten megyünk a stúdióba. De előbb még turnézunk, tavasszal. S ha már szóba került a lemez: az év elején jelent meg harmadik zenekarom, a László Attila Band új anyaga, a Smart Kid. Természetesen ezzel a formációval is turnézni fogunk a közeljövőben.
- Még lehet turnézni jazz zenekarokkal?
- Szerencsére van hol játszanunk, s új helyek is nyílnak. Koncertekkel rendesen el vagyok látva, mert másokkal is szívesen játszom. Nemrég Hevesi Tamás turnéján vettem részt, s ott vagyok Charlie klubzenekarában is. Örülök, hogy különféle stílusú zenékben lehetek jelen; mindegyikben más érdekességet találok. Amúgy is zenei mindenevő vagyok, a komolyzenétől az "elvadult" jazzig mindenféle muzsikát hallgatok és szeretek.
- Ami biztosan jól jön a hangmérnöki munkánál.
- Még csak tanulgatom a szakmát, a Crystral Sound stúdióban, Pánczél Lajostól. Remek fülű hangmérnök és a műszaki részhez is nagyon ért. Úgy két évvel ezelőtt a Birta Trióval nála, a Nemzeti Színház stúdiójában vettünk fel lemezt. Addig is jó viszonyban voltunk Lajossal, de a barátságunk a munka során született. Az album olyan jól sikerült, hogy ezután minden mást vele szerettem volna felvenni. Elkezdtünk együtt dolgozni, s kedvem támadt többet megtudni a hangmérnöki hivatásról. Már csak azért is, mert mindig megfejthetetlen volt számomra, mitől szólnak jobban az amerikai lemezek.
- Van olyan vélekedés, mely szerint az itthon készült akusztikus jazz albumok semmivel sem szólnak rosszabbul, mint a kintiek.
- Most magam ellen beszélek, hiszen épp ilyen lemezek készülnek a Crystal Sound stúdióban, de bizony van különbség. Amerikában nem csak a technikai eszközök jobbak, más a felvételi rendszer és a mastering is. Ráadásul kint zenei főiskolán képzik a hangmérnököket. S bár tapasztalatból is sok mindenre rá lehet jönni, biztosan akadnak olyan trükkök, amelyeket tanulni kell. S itt nem feltétlenül nagy dolgokra gondolok, mert az apróságok is sokat adhatnak a végső minőséghez.
- Neked nem újdonság az Amerikában való tanulás. Miért nem mész ki, hogy képzett hangmérnök lehessél?
- Már gondoltam rá, de egyelőre nem aktuális a dolog, mert sok időt elvenne a zenétől. Bármilyen jól is érzem magam a pult másik oldalán, azért a legjobban zenélni és zenét írni szeretek.
- Kinek, kiknek írsz dalokat?
- A Fúzió Groupban én vagyok a zeneszerző ás a fő hangszerelő. Leginkább fusion zenét írok, vagy abból kiinduló számokat. Széles skálán, a vad jazz-rocktól egészen a lírai, balladisztikus hangvételű darabokig. Ernyey Béla albumára például kicsit Benson és Sade világát idéző számokat írtam. Nemrég demófelvételt készítettem popdalaimból, egy tehetséges énekeslány segítségével. Nem diszkóról vagy technóról van szó, igényesebb populáris nótákat írtam az utóbbi fél évben, lényegében a szabadidőmet kitöltendő. A dalokat bárkinek átadom, akinek megtetszenek, s úgy érzi, szüksége van rájuk.
- Hogyan írsz zenét?
- Már sokan kérdezték. Sémák alapján, vagy csak úgy zongorázgatás közben születnek a dalok? Az esetek többségében dallam, harmóniamenet jut az eszembe. S hogy ebből mi lesz, az már hangszerelési kérdés. Sokat számít a pillanatnyi lelkiállapotom. Ha például felidegesít valami, csak csapkodom a billentyűket. Érzelmileg komolyabban érintett állapotban pedig olyan dolgok is kijönnek belőlem, melyek máskor biztosan nem kerülnének felszínre. Egyébként nálam a zeneszerzés folyamata a szólózáshoz hasonlít. Amíg a koncerten nem kezdem el a dobszólót, világos, tiszta az agyam, még gondolok is rá, mikor mit fogok ütni. De amint belekezdek, önkívületi állapotba kerülök. S csak akkor eszmélek fel, amikor már befejeztem. Az érzelmeim irányítják a dobszólót, belülről jönnek a hangok. S ugyanezt élem át zeneszerzéskor is. Megírok egy dalt, feleszmélek, s meg kell kérdeznem magamtól: mi történt? Hiszen tíz perce még a liftben álltam...
- A zeneszerzést tehát nem kellett tanulnod, csak úgy jönnek belőled a dalok?
- Tanulás nélkül nem jöhetnének. A suliban rengeteg komolyzenei kompozíciót elemeztem, később magánszorgalomból vetettem rá magam az ide vágó könyvekre. A legtöbbet talán Rimszkij-Korszakov zeneszerzésről szóló műve adta nekem. Valamint sok lemezt hallgatok kiváló zeneszerzőktől és hangszerelőktől. Nem feltétlenül jazz vagy dobcentrikus albumokat, mert ez esetben a zeneszerzés érdekel. Quincy Jones, Donald Fagen, David Foster és Jeff Lorber dalaiból rengeteget tanultam. Mindezek nélkül aligha érne sokat a "transzba esés".
- Koncertezel, lemezeket készítesz, dalokat írsz, hangmérnök vagy: marad idő a gyakorlásra?
- Akik ismernek, tudják, hogy kimondottan gyakorlós fajta vagyok. Két okból: egyrészt szeretek gyakorolni, másrészt nagyon zavar, ha technikai akadályok miatt nem vagyok képes megvalósítani az elképzeléseimet. A zenész és hangszere között mindig van távolság - a gyakorlás az egyetlen módja annak, hogy lerövidítsük. Régebben napi tíz-tizenkét órát tudtam foglalkozni a dobbal, ma már valóban nincs ennyi időm rá. Viszont sokat és sokfélét játszom, sokat írok zenét, s ez csökkenti a hiányérzetemet. Még annyit talán érdemes elmondanom, hogy a gyakorlást úgy lehet igazán megkedvelni, ha az ember mindig új dolgokat keres, új célokat tűz ki maga elé. Ha szeretnék megtanulni valamit, amit addig még nem tudtam, akkor látok neki a legnagyobb kedvvel a gyakorlásnak.


Megjelent a Zenész magazinban, 2000-ben.




Hivatalos honlap:

Szendőfi Péter


Zenék:

Szendőfi Player


Videók:

Szendőfi Videoplayer
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek