Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

hiperkarma - Gurulós zene

"Gurulós" zene

2000-ben hallhattuk először a hiperkarma nevet. Akkor úgy tűnt, nem zenekarról, hanem az énekes, gitáros és szerző Bérczesi Róbert egyszemélyes produkciójáról van szó. De hamarosan már valódi együttes állt a színpadra a sokakat megfogó dalokkal. Különösebb hírverés, azaz gyakori médiaszereplések nélkül tett szert komoly rajongótáborra a Robi (ének, gitár), Sztivi (gitár), Laca (basszusgitár), fx Elvis (szinti), Frenk (dob, ének) és Zacsi (perka) felállású hiperkarma.

- Hogyan lett a szólóprodukcióból együttes?
- Eleve zenekarról lett volna szó, de az első lemez felvételére még nem állt össze - mondja Bérczesi Róbert. - Nem szeretem leírva látni, hogy egyedül csináltam az első albumot - ami egyébként nem is igaz, mert vagy hat ember munkája van benne. Biztosan jobb lett volna, ha a felvételre már feláll a zenekar, de akkor örültem, hogy egyáltalán el tudtam készíteni. Az együttes meg szép lassan formálódott. Először Frenkkel találkoztam egy házibulin. Kiss Tibi mutatott be minket egymásnak. Elmondtam neki az ötleteimet, megmutattam a demót, s ő azonnal megértette, mit akarok. Vagy talán jobb szó, hogy megérezte, mert szerintem tökéletesen nem érthetik meg egymást az emberek. Mindenesetre meglepett a dolog, mert addig még senkivel nem találkoztam, aki így reagált volna. Előző zenekarom, a Bla-bla története épp ezért ért véget: az újabb keletű dalaimat nem értették a többiek.
- Mi az, ami ilyen nehezen érthető?
- Nyilván bennem van a hiba, hogy nem lennék jó tanárnak. Nehezen tudom megértetni másokkal, hogy mit akarok. Hogy csak egy példát említsek: sok gitárosnak hiába mondom, hogy mindössze két hangból álljon a szóló. Képtelen vagyok megértetni velük, hogy az adott dal szerintem miért pont ezt kívánja meg. Mert nekem az az igazi gitárszóló, ami megmarad az emberek fejében. Én például úgy hozom létre, hogy dúdolok, s ezt szedem le gitáron. Kurt Cobain engem erre tanított, nem a főbelövésre... Nos, a lényeg az, hogy végül sikerült csupa olyan társra találnom, akiknek nem kell sokat magyarázni, értik, érzik, mit akarok.
- Te magad jegyzed a zenét és a szövegeket is. Mi a többiek szerepe?
- Csak dalvázlatokat írok meg, s a próbákon mindenki hozzájuk teszi a magáét. Fontos, hogy a számok a színpadra készülnek. A mi zenénk nem hagyományos rock, inkább "gurulós" zene. Egyetlen lüktetésre épülnek a dalok, a verzét és a középrészt is ugyanaz az akkord határozza meg. Ez persze csak az alap, s pont itt kerülnek képbe a többiek, hogy mindezt kiegészítsék, erősítsék a szólamaikkal.
- Alapvetően szövegcentrikus zenekar a hiperkarma - szól Frenk. - Ugyanakkor mindannyian imádunk muzsikálni, dögös zenét játszani, tehát amellett, hogy igyekszünk erősíteni a szövegek hatását, ez is szempont a dalok készülésénél.
- Valamilyen szinten mégis egyszemélyes produkció lenne a hiperkarma, a többi tag Robi elképzeléseit szolgálja ki?
- Robi mindig mondja nekünk, hogy írjunk dalokat, s többen meg is tesszük, nekem például teljes albumra való anyagom gyűlt össze. Csakhogy ezek nem illenek a hiperkarmához, mert a zenekar a kezdetektől Robi dalairól szól. No és persze a legjobb nótáimat úgyis megtartanám magamnak...
- Tényleg biztatom őket, hogy hozzanak dalokat, de nem teszik - szól újra Robi. - Zacsi például a Galapagos tagja is, s inkább ott szerepel szerzőként. Egyébként a többieknek is bőven van más elfoglaltságuk a hiperkarma mellett. Az a tapasztalatunk, hogy ez inkább erősíti, mint gyengíti a zenekar egységét.
- Koncertjeiteken gyakori a telt ház, még a nagyobb helyeken is, amilyen a Zöld Pardon. Pedig nem veletek van tele a kereskedelmi média.
- Rosszul állna nekünk az ilyen szereplés. Sosem akartunk reggeli tévéműsorokban tátogni. Nagyon szeretném, ha a dalok híresek lennének, ha eljutnának mindenkihez, akinek adhatnak valamit. Ám ugyanezt nem mondhatom el magamról. Nem vágyom hírnévre és hatalomra. A dalok a fontosak, nem én. Ráadásul a rock and roll, mint életérzés, nagyon nem illik az ilyen helyekre.
- Manapság hová illhetne?...
- A rock and roll minden korban ott van, ahová a szülők a legkevésbé engedik el a gyerekeiket. Mostanában szerintem leginkább a partikon.
- Ha visszatérhetünk a koncertek témájához - mondja Frenk -, a nyár igen jól sikerült, sok fellépésünk volt. Saját klubunk nincs, mivel nem szeretnénk túl sokat játszani ugyanazon a helyen. Fontos, hogy esemény legyen a közönség számára a koncert. Bár azért van hagyományunk, a Halloween buli. Idén is a Gödörben tartjuk, október 31-én.
- Már bő egy éve, hogy megjelent a második album, az Amondó. Mikorra készül el a harmadik lemez?
- Még nem tudjuk. Ahogy jön. Bár már a nyáron dolgoztunk rajta, a próbákon. Semmi esetre sem sietjük el, mert a lehető legjobb anyagot akarjuk elkészíteni.
- Annyit már sejtek - teszi hozzá Robi -, hogy az elsőhöz hasonlóan egyszerű témák szerepelnek majd rajta, a szövegvilág viszont az Amondón megkezdett vonalat viszi tovább. Az egyszerűség egyébként csak látszólagos. Ritmikailag tempópárokban gondolkodunk, például a hatnegyedes körökre négynegyedekben játszunk rá, hogy elvigye a hallgatót a zene, ne tudja, hol az egy. Ilyenkor mindig csak azt sajnálom, hogy minket nem vihet el ugyanúgy, mert mi jól tudjuk, milyen eszközzel milyen hatást érhetünk el. Ez a zenészek átka...


Megjelent a Zenész magazinban, 2004-ben.





Hivatalos honlap:

hiperkarma


hiperkarma dalváltozatok:

amondó - columbomix2003

amondó - mantramix2003

mitévő - tituszmix2003
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek