Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Őszi Depresszió

Indul a Depresszió őszi turnéja, művelődési házakban és sportcsarnokokban lép fel a népszerű rockbanda
 
Két évvel ezelőtt arról szólt az interjú, hogy a Depresszió kinőtte a klubokat. Az akkor öt éves együttes első PeCsa koncertje előtt állt, s még csak remélhették a zenészek, hogy sikerül az ugrás a rockkocsmákból a nagy színpadokra. Nos, összejött, a Depresszió azóta a legnépszerűbb bandák közé emelkedett, az iwiwen egy rakás fan clubja van, köztük a "hivatalos" már több mint tizenhárom ezer tagot számlál, átadva a múltnak Csonka Pici harmatos rekordját :-)

A jelölgetés persze csak pótcselekvés a rajongóknak, élőben nyilván jobban szeretnek találkozni kedvenc zenekarukkal. Erre most bőven lesz mód, ugyanis ősszel a Depresszió már harmadik körben turnéztatja tavalyi albuma, Az ébredés útján anyagát. Természetesen nem kis klubokban, hanem sportcsarnokokban és művelődési házakban. A két legnagyobb bulira Budapesten (PeCsa, november 17.) és Debrecenben (Lovarda, november 24.) kerül sor, mindkettőt rögzítik, hogy tavasszal végre megjelenhessen a már rég várt Depresszió DVD.



A mi forradalmunk - "Erőszak nélküli harccal"
 
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek