Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Nem lesz Ăşjra ORI-vizsga

Egy hete jelent meg a Magyar Közlönyben az elõadómûvészek foglalkoztatási szabályairól szóló rendelet (pdf), s a bulvársajtó máris lecsapott rá, azt állítva, hogy ezután bizonyítványhoz kötik majd a szereplést. Nos, errõl szó nincs, a rendelet „munkaviszony keretében történõ foglalkoztatást” említ, azaz állást csak szakirányú végzettséggel vállalhat elõadómûvész. Amennyiben nincs neki, három éven belül iskolába kell iratkoznia, tíz éven belül pedig el is kell végeznie.

Fogalmam sincs, hány színészt vagy táncost érint a rendelkezés – pop-rock zenészt valószínûleg nem sokat. Ebben a szakmában nem is igazán értik a munkaviszony szót, sosem értették, volt idõ, amikor a rendõr „közveszélyes munkakerülésért” vihette be a zenészt, ha úgy tartotta elvtársi kedve. S ma sem jellemzõ, hogy cégformában létezzen zenekar, s így alkalmazzon dobos vagy basszusgitáros munkatársat. Vagy ha van is ilyen, ezután legfeljebb más munkakört ötlenek ki a végzettséggel nem rendelkezõknek, jöhet a cin és tam erõforrás menedzser, meg a mélyhangügyi projektvezetõ.

De nem is ez az érdekes, hanem az itt-ott fellelhetõ reakciók. Sokaknak jutott eszébe az egykori OSZK- és ORI-vizsga. Az átkosban átkozták, hogy bizottság elõtt kellett számot adni zenei tudásról, s csak ezután léphetett fel, pontosabban: ezután vehetett fel koncert után gázsit a zenész, a zenekar. A felháborodás jogos volt, hiszen mûvészetrõl van szó, aminek megítélése szubjektív, s ép ésszel ugyan ki venné magának a bátorságot, hogy eldöntse, melyik produkció juthat el a közönséghez és melyik nem.

Ezért meglepõ, hogy ma a félreértett rendeletet sok hozzászóló (akár zenész, akár hallgató) örömmel üdvözli, abban a csalfa reményben, hogy ezután nem kell hallgatnia a bulvármédiából rázúduló szennyet. Ki kell ábrándítanom õket: papírt könnyû szerezni, tehetséget viszont nem lehet. Kötelezõ iskoláztatással biztosan el lehetne veszíteni néhány öntörvényû mûvészt – a mocsok viszont ugyanilyen bizonyossággal megtalálná a maga új csatornáját, ahonnan ismét felbugyoghatna.

Creative Commons License
Ezt a Mû mûvet Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé.

Ideiglenes játszási engedély 1985-bõl
(Forrás: Alarm System)
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek