Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]
 főoldal | cikkek | 1999 | Szekeres Tamás - Akkor Ă©s most

Szekeres Tamás - Akkor és most
Éppen egy évtizede szenved gitármániában Szekeres Tamás. Azaz 1989-ben jelent meg elsõ önálló albuma, a Guitarmania. Akkor kevesen gondolták, hogy nem pusztán kitérõrõl van szó, s a gitárosról tíz év múlva is elsõsorban szólópályafutása kapcsán esik szó.

- Mielõtt a jubileumról beszélnénk, kérlek, szólj hozzá a Zenész legutóbbi interjúiban felmerült kérdéshez. A magyar és a külföldi lemezek megszólalása közti különbségrõl beszélgettünk zenészekkel, hangmérnökkel. A te lemezeid küföldön is megjelennek, ugyanakkor Törökbálinton, a P stúdióban dolgozol. Miért?
- Mert elégedett vagyok a stúdióval és Küronya Miklós hangmérnökkel- mondja Szekeres Tamás.- S nem csak én nem találok kivetnivalót a rögzített hangzásban, külföldön sem panaszkodnak rá. Lenne alkalmam kinti stúdióban dolgozni, de eszembe sem jut kimozdulni Törökbálintról.
- Mennyi idõbe telt új albumod, a King Street Blues felvétele?
- Fogalmam sincs. Még '97-ben kezdtünk dolgozni rajta, de nem volt folyamatos a munka. Közben készült el az Omega-lemez, Keresztes Ildikó albuma, s még klasszikus gitár anyagot is felvettünk.
- Tipped sincs, hány órát tölthettél a lemez dalaival a stúdióban?
- Nem számoltam össze, de így visszagondolva lehetett hat-nyolcszáz óra. A Blue Syndicate felvételeire ennél is több idõ ment el, hiszen vokális dalok is szerepeltek rajta, illetve a King Street Blues számai a szokottnál kiérleltebbek voltak. Nagyon tudtam, hogy mit szeretnék.
- Eddig szinte mindenki azt mondta, leginkább a kevés stúdióidõ miatt szegényes sok magyar lemez hangzása. Nálad ezzel tehát nincs gond.
- Két-három hét alatt nem lehet jó anyagot készíteni, ez biztos. Az idõtényezõ valóban nagyon fontos, ám a végeredményt más is alakítja. A feljátszás minõsége szerintem még a hangszerek és a berendezések minõségénél is döntõbb. Hogy a zenész hogyan játszik, illetve a zenészek hogyan játszanak együtt. Sok muzsikus kiváló a koncertszínpadon, a felvételkor viszont nem tudja hozni ezt a szintet. Mert képtelen stúdióban, stúdiótechnikában gondolkodni. Ilyen esetben hiába van két óra helyett két nap, mondjuk egy szóló felvételére, nem lesz jobb az eredmény. Azután ott van az a mentalitás is, hogy ha nem sikerül tökéletesen a feljátszás, nem kezdik újra a felvételt. "Majd a keverésnél jól fog szólni"- mondják. De hiába a pulttal való "bûvészkedés", a tökéletlen nem válhat tökéletessé.
- A King Street Blues egyik dala a Then And Now. Játsszunk "akkor és most"-ot! Az elsõ album mennyi idõ alatt készült?
- Három hetem volt rá.
- Hány gitárod volt akkor és mennyi van most?
- Tíz éve négy, ma pedig... Nos, úgy harminc körül lehet.
- Kell ennyi?
- Nem. De mindegyik hangszeremnek van egyfajta sound-ja, amit nem szeretnék elveszíteni. Valamelyiken ugyan csak egy dalt játszottam, mondjuk a Guitartales-en, de rossz lenne arra gondolni, hogy soha többé nem tudnám használni hozzá, ha kedvem támad eljátszani. Két gitár sosem szól egyformán, még akkor sem, ha egyazon szériából való. Minden hangszernek lelke, egyénisége van. Egyébként a külföldi nagy gitárosoknak akár száz-százötven hangszerük is van. S ha már az én lemezeim az õ albumaikkal egy polcon állnak a boltokban, illik felszereltségben is követnem õket. Egy polcon szerepelni nem csak dicsõséget, felelõsséget is jelent. Egyébként azt hiszem, tíz hangszer után már mindenki annyi gitárt tart, amennyit jónak lát, vagy amennyit enged az anyagi helyzete. Mert tíznek elegendõnek kell lennie a különféle munkákhoz. Annak, aki lelkiismeretesen mûveli a szakmát és csak egyetlen stílusban tevékenykedik, négy-öt gitárra lehet szüksége, de a több zenében megfordulónak és kísérletezni szeretõnek kell a tíz.
- A King Street Blues a jubileumra készült? Meghallgatva úgy tûnik, idézed benne a múltat. S újra tisztán instrumentális a lemez, akárcsak a Guitarmania volt.
- Az új album szándékosan rímel az elsõ lemezre. Olyan apróságokban is, mint hogy ezen és azon is kilenc dal hallható. Szerintem épp olyan a King Street Blues, mint a Guitarmania, egyetlen különbséggel. Hogy közben eltelt tíz év.
- Mit gondolsz, sokat fejlõdtél ezalatt?
- Úgy hiszem, hogy igen, hiszen nem üldögéltem ölbe tett kézzel. De itt nem csak a technika a fontos. Letisztultabb lett a játékom tíz év alatt, ami szerintem elsõsorban annak köszönhetõ, hogy nyugodtabb, kényelmesebb körülmények között tudok zenélni. Az elsõ lemezeimmel még bizonyítanom kellett, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága a szólópályámnak, míg ma már felszabadultan gitározhatok.
- Kik játszanak veled a lemezen?
- Az alapzenekart, a Szekeres Projectet Póka Egon, Benkõ László és Debreczeni Ciki alkotja. A hangmérnök-producer Küronya Miki három számban basszusozik, Gömöry Zsolt két nótában billentyûzik, s Tony MacAlpine dalát, a Tears of Saharát ugyanúgy Maróthy Zoltánnal gitározom duettben, mint legelsõ önálló koncertemen.
- Lesz jubileumi buli?
- Jelen pillanatban nem látok tovább az Omega-koncertnél. Illetve azt már tudom, hogy mennyi izgalmas stúdióprodukció vár rám õsszel. Bõven lesz dolgom, tehát aligha jut idõ szervezési feladatokra. Amiktõl egyébként is irtózom. Hogy mennyi lámpa, hangfal legyen, mennyibe kerül a bérlés, a plakátozás. Hiába adom át a munka nagy részét szakembernek, a lelkiismeretes elõadónak ezekre a részletekre is oda kell figyelnie. Úgy gondolom, idén aligha lesz nagy bulim.
- Szinte ki sem lehet robbantani téged a stúdióból. Nem lehet, hogy ott jobban érzed magad, mint a színpadon?
- Nem, a koncertek légköre semmivel sem helyettesíthetõ. Igaz, a stúdióban való alkotás hangulata sem. A kettõ szorosan egymáshoz tartozik. A "gyermeket" a stúdióban hozom létre, s azután a színpadokon viszem ki a való életbe. Egyik nem létezhet a másik nélkül, s mindkettõ csodálatos. Viszont a koncertek esetében több múlik nem zenei dolgokon, s ez az, ami zavar, ami visszafog. Ha ma este hétre kimegyek Törökbálintra, tudom, hogy egész éjszaka muzsikálni fogok és hogy ettõl jól fogom érezni magam. De ha délben beülök a kocsiba, hogy elmenjek egy határmenti városkába koncertezni, még nem tudhatom, lesz-e egyáltalán buli. A stúdióban nincs szervezési kockázat, a koncertnél viszont bõven akad.
- Mit fogsz csinálni õsszel a stúdióban?
- Nagy megtiszteltetés, hogy Adamis Annával közös szerzõi lemezt készíthetek. Kóbor Mecky ajánlott minket egymásnak. Sokan énekelnek, zenélnek majd az albumon, mi a dalokat írjuk. Ezután nekilátnék a Guitar Hardware III. felvételeinek. Az elsõ két lemezen külföldi gitárosok szerzeményei szerepeltek, most magyar dalok következnek. A szerzõk játékával, ugyanis duettlemezrõl van szó. Még nem tudom, kikkel készítem el, elsõsorban a bõség zavara miatt. Rengeteg a kiváló magyar gitáros. A tervezett dupla album másik felén a Gibson gitárverseny gyõztesei kapnának lehetõséget. Még az õsszel fel kell vennünk Keresztes Ildikó második lemezét, s remélem, hogy új Omega-album is készül.
- Térjünk vissza gitármániádhoz. Tíz éve hitted volna, hogy ennyi ideig megmaradsz mellette?
- Szólópályámat nem tíz évre vagy nem tíz lemezre terveztem. Egy életen át akartam és akarom csinálni. Amikor kész lettem a Guitarmaniával, s visszahallgattam, éreztem, hogy ez én vagyok. S azóta is ezt érzem, minden lemezemnél, még akkor is, ha egy-kettõn vokális dalok is helyet kaptak. Ebben a zenében tudom a leginkább magamat adni. Nagy szerencse, hogy mások is kíváncsiak rá, hiszen csak ezért folytathatom. Csodálatos dolog, hogy nem mások szempontjai szerint kell dolgoznom, hanem azt tehetem, amit szeretnék. Mindezeken túl azért is áll közel hozzám ez a stílus a rockon belül, mert rímel a klasszikus zenére. Sem felkészültségben, sem hangszeres játékban nem érzek különbséget a King Street Blues vagy a klasszikus darabokat tartalmazó La Catedral között. Mindkét zene annyira lesz jó, amilyen jól gitározik benne az ember. Csak ez számít, semmi más. Egyes stílusoknál a zenénél fontosabb tényezõ lehet az énekes fazonja vagy a dalszöveg mondanivalója - itt azonban csak a zene számít.
- Még nem érzed az instrumentális, gitárcentrikus rock korlátait?
- Minden zenének megvannak a maga korlátai, ez természetes. Remélem, nem azt érted ezalatt, hogy unalmasak a dalaim, mert nagyon is törekszem a változatosságra. Ezért is szoktam idõrõl-idõre vokális nótákkal elõállni. A korlátok egyébként már csak azért sem zavarnak, mert ha mást akarok csinálni, megtehetem. Ott van még nekem a klasszikus gitározás, valamint a más zenészekkel való munkáim. Ezek kiegészítik szólópályámat. Sõt, még segítenek is, hogy fel tudjak töltõdni a saját albumaimhoz. Ami feltétele annak, hogy jól sikerüljön a produkció. Csakúgy, mint az, hogy már elértem: sehová nem kell sietnem. Ezt a tíz év eredményeinek köszönhetem. Úgy érzem, ennyi idõ elteltével már van némi jogom arra, hogy én formáljam az eseményeket, s ne az események formáljanak engem. Errõl jut eszembe, hogy egykori tanárom, Szendrey-Karper László még tizenévesként arról faggatott egy hegedûvirtuózt, nem fél, nem izgul-e, hogy melléfog a koncerten. "Dehogy, fiam"- szólt a felelet, "csak az elsõ húsz év a nehéz!" Mindent összevéve lényegében ennyi ideje vagyok a szakmában, s már értem, mire gondolt a mester. Egyre inkább el tudom választani, mi a lényeges és mi a kevésbé lényeges. Ha jobb vagyok, mint tíz éve voltam, akkor leginkább ettõl vagyok az.
Megjelent a Zenész magazinban, 1999-ben.





Hivatalos honlap:

Szekeres Tamás
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek •