Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Tomistars: Nagymosás

Naszvagyi Tamás (ének, basszusgitár), Mohai Tamás (gitár, ének) és Berdisz Tamás (dob) agymosott elmék nagymosására vállalkozik dalaival – a várható eredménnyel valószínûleg maguk is tisztában vannak, de ez egy percig sem fogja vissza õket. Ahogy éneklik, „az ostobaság az ellenség”, s ez nyilván nagy falat egy rockbandának, ám ettõl még neki lehet esni. A hagyományos fegyverekkel: jó kis rockzenével, dalba öntött gondolatokkal, albummal és koncertekkel.
 
Mohai Tamás:
„2005 körül jött a perverz ötlet, hogy csináljunk bandát Naszival. Dobos is akadt, szintén Tamás, így lett a nevünk Tomistars. Igaz, gyorsan rájött az illetõ, hogy elmebetegek veszik körül, ezért inkább távozott… Szerencsére van még Tamás a szakmában, Berdisszel sok jazzprodukcióban játszottam együtt, s az egyik után szólt, hogy most játszana egy kis rockot.
Mindenki rockkal kezdi a muzsikálást, késõbb azért megtanulunk zenélni úgy-ahogy, de mindig érdemes visszatérni a rockhoz: úgy gondolom, ezzel a zenével lehet leginkább közölni valamit az emberekkel.”


A Tomistars közöl is, érdemes belehallgatni a honlapon a Nagymosás címû album dalaiba, persze még jobb beszerezni a lemezt, a legeslegjobb pedig koncerten meghallgatni a bandát – a sajtótájékoztatón hallott élõ muzsikálás igen meggyõzõ volt. „Nyakig ér a szemét”, ahogy a Tomistars mondja, a könnyûzenében aztán végképp, tömegek kukorékolnak a szemétdombról tömegeknek, ezért is öröm valami mást: az önfeledt zenélést hallgatni.
 
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek