Jelentkezz be! [ j vagy itt? Regisztrlj!]
 foldal | cikkek | 2000 | Boom Boom - Szabad játék

Boom Boom - Szabad játék
A zenekar neve ez esetben nem is olyan fontos. Akad olyan mûsorújság, amelyik meg sem említi, s a koncert helyszíne és idõpontja mellett inkább a tagok névsorát szerepelteti. Igaza is van, mert ez a lista mindennél többet mond: a Boom-Boom együttest Tátrai Tibor (gitár), Szappanos György (basszusgitár), Mohai Tamás (gitár, vokál), Borlai Gergõ (dob) és Jamie Winchester (ének, gitár) alkotja. Noha nem mindegyikük aranylemezes elõadó vagy a tinik bálványa, a szupergrup kifejezést mintha nekik találták volna ki. Mármint zenei értelemben, mert a koncertjeiken elhangzó minden egyes hang élményszámba megy.

- Mikor és miért jött létre a zenekar?
Tátrai: - Ha jól emlékszem, '98 karácsonya elõtt felszabadult egy nap az Old Man's Pubban. Szappanos György, Szapi akkoriban több formációval is fellépett a helyen, s kitalálta, hogy jam-et csinál erre az estére. Meghívta az aktuális haverokat, és mi muzsikáltunk egyet. Olyan jól éreztük magunkat, hogy kedvünk támadt folytatni. Tehát nem valamiféle tervezés hozta létre a zenekart, egyszerûen csak megszületett. Ahogy a név kiötlésén sem gyötrõdtünk sokat. Feltettük magunknak a kérdést, hogyan nevezzük a bandát. Valaki azt mondta: bumm. Egy másik rávágta: bumm-bumm. Ebbõl lett a Boom-Boom.
- Mikor vált komollyá a dolog?
Tátrai: - Mindig komoly volt. Már abban az értelemben, hogy komolyan vettük a jam-et, az egymással való muzsikálást. Játszogattunk és élveztük a zenét, egymást, magunkat. Azután jött egy ember, ifjabb Kuluncsics Péter a BD Recordstól, s azt mondta, kiadná az albumunkat. Tavaly október huszadikán felvettük az Old Man's-beli koncertünket. A lemezkészítés mindannyiunkat belelkesített, s még jobban összekovácsolta a bandát. Nem pusztán az album ténye, mert hát csináltunk már egyet-kettõt pályánk során. Ennél fontosabb volt, hogy rájöttünk: mûködik a dolog. Addig azt hittük, nem muzsikálunk jól, de amikor meghallgattuk az amúgy nem épp kiváló technikai körülmények között készült felvételt, eltátottuk a szánkat. Kiderült, mennyire figyelünk a másikra, s milyen tisztán fogalmaz minden egyes tag.
- Miért gondoltátok, hogy nem muzsikáltok jól?
Tátrai: - Mert pont azt csináljuk, ami elméletben megengedhetetlen lenne ebben a zenében: mindenki kedvére játszik. Azt, amit épp érez, amit épp gondol. Ebbõl könnyen lehetne "tömegszerencsétlenség". De úgy, hogy figyelünk egymásra, kijöhet valami belõle. Ha valakibõl kipattan egy ötlet, például Mohaiból egy ritmus, a többiek összenéznek és azonnal felkapják. Ettõl gurulhat a dolog.
Borlai: - Az összenézésrõl jut eszembe: nem nézünk össze... Olyan szinten érezzük egymást, hogy erre semmi szükség. S fontos még, hogy a nagy energiakitörések ellenére sem esünk át a ló túlsó oldalára. Nem lesz élvezhetetlen a dal.
- A mai napig a koncerteken alakulnak a nóták? Még mindig jam-eltek?
Tátrai: - A megalakulás óta már kétszer is próbáltunk... Semmit nem tervezünk el elõre, a pillanat dönti el a bulikon, mit játsszunk. Az improvizációknál mindössze egyetlen szabályunk van: az egyik nótában Mohai kezdi a "rázást", a következõben én. Ezen kívül mindenki azt játszik, amit akar, amit érez.
Szappanos: - Két út áll egy zenekar elõtt: a zenészek kigyakorolhatják, amitjátszani akarnak, s azután a koncerten vagy sikerül megcsinálniuk, vagy nem, illetve bármit játszhatnak a bulin, amihez kedvük van, persze nyilván bizonyos korlátok között. Nos, a kettõbõl engem az egyik egyáltalán nem érdekel... Még a saját játékomat sem szoktam "leszedni".
Jamie: - Az épp szólózó zenésznek teljes a szabadsága. Erre úgy nyílik lehetõség, hogy a többiek ezalatt tökéletesen kiszolgálják. Olyan hátteret adnak a szólistának, hogy õ a legtöbbet tudja kihozni magából. Nem csak tiszteletbõl, barátságból, zenei alázatból - így még jobban élvezhetik a szólista produkcióját.
- Hogyan választottátok ki a mûsor dalait?
Tátrai: - Eleinte ezzel sem volt különösebb gond. Az elsõ koncertre nyolc olyan dalt választottunk, amit mindannyian tudtunk, próba nélkül. Késõbb még öt-hat nóta került a mûsorba, egyéni kívánságok szerint.
- Olvasóink biztosan tudják, hogy csupa külföldi számról van szó. Nem merült fel bennetek, hogy saját dalokat írjatok? Hiszen a Boom-Boom tele van szerzõkkel.
Tátrai: - A lemezkészítésig nem gondoltunk rá, de most már fontolgatjuk a dolgot. Mohaival elhatároztuk, hogy elkezdünk összejárni, s gyártunk néhány nótát. Egyvalamire kell figyelnünk: nehogy megpróbáljuk magunkat túlszárnyalni. Mert akkor tényleg áteshetnénk a ló túlsó oldalára. Meg kell tartanunk azt az elvet, ami elsõ hallásra talán furcsának tûnhet: nem a nóta az érdekes, hanem az, ahogyan eljátsszuk. Mûsorunkra nem a bonyolult számok a jellemzõek, sokkal inkább a zenélés intenzitása.
- Mégis, milyenek lesznek a Boom-Boom saját dalai?
Mohai: - A zenekar "hogyanja" már megvan. Hogy hogyan játsszunk, hogyan nyúljunk a dalokhoz. Egyszerû a dolgunk, mert ha tudunk jó számokat írni, ez a banda tudni fogja jól eljátszani azokat. Mások jó nótáival már megtettük.
- Milyen nyelven fogtok megszólalni?
Jamie: - Meg kellett vétóznom a magyart. Ugyanis épp az az erõssége az együttesnek, hogy mindenki azt csinálja, ami a legtermészetesebben jön belõle. Márpedig én magyarul nem tudok annyi mindent hozzátenni az énekhez, mint angolul, az anyanyelvemen.
- Elképzelhetõ, hogy külföldön is próbálkoztok majd?
Tátrai: - Ez menedzselés kérdése. Abban ugyan biztos vagyok, hogy a világ sok részén szeretnék a zenénket, de a kijutásra nem mernék fogadást kötni. A Magyar Atommal kétszer jártunk Finnországban.A közönség az elsõ alkalommal csak nézett, másodszorra már a csilláron is lógtak. Itt van egy haverom Amerikából, jobban ért a zenéhez, mint a szakma nagyobbik része, s szerinte kint sem csinálják jobban, mint ahogy mi tesszük. Esélyünk tehát lehetne külföldön, csakhogy ehhez elõször is ki kellene jutnunk. S ez ugye nem rajtunk múlik.
- Térjünk vissza a tavaly megjelent, Boom-Boom Live címû albumhoz. Kellett javítgatni a felvételen?
Tátrai: - Soha nem vetemednék ilyen becstelen és tisztátalan dologra! Leégne a pofánkról a bõr, ha utólag éneket, gitárt vagy bármit cseréltünk volna. Tudom, hogy Magyarországon ez szokás, csak azt nem értem, miért nevezik az ilyen albumokat koncertlemeznek, ha a stúdióban készülnek. Lehet, hogy nagyképûnek fogok tûnni, de akkor is kimondom: én nem is játszanék olyan zenészekkel, akik nem képesek koncerten precízen muzsikálni, akikkel újra kéne venni ezt vagy azt.
- Az Old Man's Pubban minden második szerda este játszotok. A teltnél is teltebb ház elõtt, moccanni sem lehet a helyen. Még hol hallhatunk titeket?
Tátrai: - Játszunk sokfelé, más klubokban is. A Lágymányosi Közösségi Házban sajnos már nem, hiszen bezáratták. Az Old Man's-ben egyébként remek törzsközönségünk alakult ki. Többségük nem enni vagy inni jön, hanem zenét hallgatni.
Borlai: - Hol halálos csendben figyelnek minket, hol csápolnak, ahogy épp a mûsor hangulata indokolja. Ez ritka az ilyen klubokban. S nem csak efféle helyeken gerjed ránk a közönség, hanem akkor is, ha lehetõségünk van nagy színpadokon fellépni. Jó koncertet adtunk a paksi fesztiválon és a Budapesti Búcsún is. Idén is igyekszünk ott lenni a nagyobb rendezvényeken.
- Hihetetlen lelkesedéssel zenéltek minden egyes bulin. Még nem tapasztaltam és nem is hallottam senkitõl, hogy egy-egy koncertetek gyengébben sikerült volna. Hogyan lehet folyamatosan magas szinten muzsikálni, egyfolytában lelkesedni?
Tátrai: - Az a legfontosabb, hogy nagyon élvezzük, amit csinálunk. Én talán azért érzem magam ilyen jól ebben a bandában, mert ezt a rockot tudom a legjobban játszani, ebben a zenében érzem igazán otthon magam.
- S a többiek? Kinek miért szívügye a Boom-Boom?
Borlai: - Itt tanultam meg kettõ-négyet játszani...
Jamie: - Én még sosem játszottam olyan zenekarban, ahol csak és kizárólag ilyen szintû zenészek a tagok. Hangszerükön nem a legjobbak közül valók, hanem maguk a legjobbak. Ráadásul emberileg is minden a helyén van, mindenki szeret mindenkit.
Mohai: - Általában az a gyakori, hogy vagy a zenei, vagy az emberi oldal jó a bandákban. Az egyik megléte kárpótolhat a másik hiányáért. Itt mind a kettõ adott, tehát természetes a lelkesedésünk.
Szappanos: - Én világéletemben morogtam valamiért a zenekaraimban. S most kiderült, hogy igazam lehetett, mert a Boom-Boomban nincs miért morogni...
- Nem akarok ünneprontó lenni, de vajon meddig tarthat ez a lelkesedés?
Borlai: - Minden bulink újabb mércét jelent, amit legközelebb megpróbálunk felülmúlni. Tehát folyton van elõttünk cél.
Mohai: - Szerintem valamiféle kegyelem részesei vagyunk. Minden este jó levegõvel, jó érzéssel állunk ki a színpadra, s kezdünk játszani. Minden koncertünk más, újabb és újabb élményt adó. Ha például új dal kerül a mûsorba, nem biztos, hogy hozzáidomul a régiekhez, az is elõfordulhat, hogy a régiek változnak meg a hatására. S tényleg van elõttünk lehetõség, mert igenis lehetõség az, hogy négy Old Man's szerda után az ötödiket még jobban csináljuk meg.
Tátrai: - Mindannyian csinálunk sok mást is, ezért azután ötünk találkozása mindig szórakozást, kikapcsolódást jelent. A Boom-Boomban egyfolytában rotyog valami. Együttlétünk arról szól, amirõl a zenélésnek mindig szólnia kellene: ha vége a koncertnek és lemegyünk a színpadról, van miért összeölelkeznünk. S amíg van, addig nem lehet kérdéses a lelkesedés.
Megjelent a Zenész magazinban, 2000-ben.





Az album összes dala:

Boom Boom - Live


Koncertvideó:

Slow Ride
Foldal            Cikkek            Frum            Kzssg            Kapcsolat
Marthy Gyrgy © 2006 • Adatvdelmi elvek •