Jelentkezz be! [ j vagy itt? Regisztrlj!]

Nyesõ Mari - „Azt kell játszani, amit szeretsz”

„Azt kell játszani, amit szeretsz”

Tizenegy éves kora óta ismerhetjük Nyesõ Marit. Akkor lépett fel a székesfehérvári Dalos Találkozón. Két ével késõbb már dalokat írt egy filmhez, még két évre rá elkészítette elsõ felvételeit. Egyszerre zeneszerzõ és szövegíró, gitáros és énekes – már a kezdetekkor nagy pályát jósoltak neki. Ami voltaképp bejött, ha nem is úgy, mint ami ma befutásnak számít. Nyesõ Mari nem médiasztár, nincs valóságshow-ja, viszont dalaira a mai napig kíváncsiak a zenére, a humorra és az eredeti elõadásmódra fogékony emberek.

- Minden hónap utolsó szerdáján játszol a Kolibri Pincében. Milyen mûsort adsz elõ?
- A legújabbat – mondja Nyesõ Mari. – Talán az a legjobb meghatározás a dalokra, hogy mesék felnõtteknek. Kicsit színházi is az élmény, amit a közönség kap, jól tudok együtt dolgozni a technikusokkal, a világítás is szerephez jut az elõadásban. Tavaly májustól játszom ezeket a dalokat, idén szeptembertõl a Kolibri Pincében. Kiderült, hogy ez a nekem való hely. Elméletben ötven ember fér be, de még húszan jól ellehetnek a földön. Érdekes, hogy nem egyetlen korosztály jár a koncertjeimre, az idõsebb emberek éppúgy jól érzik magukat, nevetnek, mint a fiatalok, vagy a középkorúak. Sõt, idõnként gyerekeket is elhoznak – eleinte megijedtem, hogy semmit nem fognak érteni, de szerencsére sokat le tudnak venni a dalokból.
- Más körülmények között nem ijesztenek meg a gyerekek, hiszen több, nekik szóló színházi darabhoz írtál zenét.
- Nagy sikerrel megy a Spárga-tengeralattjáró a Kolibri Fészekben, november közepén már a százötvenedik elõadásnál tartottunk! Békés Pál darabjához írtam zenét, még szerepelek is benne, Szívós Károly, a rendezõ és Török Ágnes mellett. Zseniális bábszínészek, minden alkalommal más az elõadás. Természetesen nem a szöveg változik, a játék eltérõ. Ez koncepció, s kiderült, hogy mûködik, szerintem akár ezerszer elõadva is lehet más a darab.
Szintén ezen a helyen látható és hallható Michael Ende és Bodnár Zoltán mûve, az Ilka titka. Zalán Tibor verseire írtam zenét, a rendezõ Tisza Bea. A harmadik darab, a Milne mûvét, illetve inkább Karinthy Frigyes fordítását alapul vevõ Róbert Gida és barátai Szatmárnémetiben futott, ha jól tudom, ma már nem játsszák. Ehhez jazzt, méghozzá gyermek jazzt kértek tõlem.
- Jön a megrendelés és te már írod is a dalokat?
- Ennél azért hisztisebb vagyok. Tudnom kell, kik játsszák a darabot. Szatmárnémetibõl videókazettákat kértem, jó sok darabot megnéztem. Könnyebb úgy írni, ha tudom, milyen karakterekrõl van szó, illetve nem árt bemérni a hangterjedelmeket is. Így esett, hogy Micimackónak, azaz az õt alakító színésznek rendesen meg kellett szenvedni a két oktávos dallal… Mert megvolt neki a két oktáv, gondoltam, ki is használom.
- Felnõtt darabhoz még nem írtál zenét?
- Erre sosem kértek. Nem is tudom, miért… Saját számaim nem gyerekdalok, sokan mégis ezt gondolják róluk. Nyilván azért, mert az öt éve megjelent, ez idáig utolsó lemezemen gyerekkoromban íródott számok is szerepelnek. Pedig azokat sem gyerekeknek szántam.
- Térjünk vissza az új mûsorodhoz. Valóban nem játszod a régi dalaidat?
- Valóban nem. Ma mást gondolok a világról, vagy én magam lettem más, nem is jut eszembe korábbi számokat bevenni a mûsorba. Nagy törvény, hogy azt kell játszani, amit szeretsz. Mert így lesz jó az elõadás. A régebbieket talán nem is tudnám igazán jól eljátszani. A közönség így jár a legjobban, mert lehet, hogy nem az õ kedvenceit adom elõ, de amit játszom, az biztosan jó lesz. Ettõl persze még lehet, hogy évek múlva újra kedvem lesz elõvenni pár régi dalt.
- Eddig mindössze két albumod jelent meg, a Nyesõ (1992, Radioton) és Az én kis bigbendem (2000, Gryllus). Mikorra tervezed a következõt?
- Szeretném a jövõ év elején elkészíteni. Már csak azért is, hogy új mûsort készíthessek, ne a mostani forogjon éveken át. Mert nálam elõbb van a koncert, csak utána jön a lemez. A dalok hosszú ideig formálódnak a koncerteken, többek között a közönség segítségével, a reakcióik is alakítanak a számokon. Elõbb-utóbb kész lesz a mûsor, s akkor következhet a lemez. Majd pedig a továbblépés.
- Már tudod, hol veszed fel az albumot és melyik kiadónál jelenik meg?
- Egyelõre még csak azt sejtem, hogy jó lenne koncertlemezt készíteni, leginkább az elõadás színházi jellege miatt. Ehhez persze több koncertet fel kellene venni. A kiadáshoz nem értek, az egy másik szakma. Nyilván meg lehet tanulni, de csak évek alatt. Tehát olyan embert kell találnom, aki profi ebben. Egyelõre keresem.
- Gyanítom, hogy nem lesz könnyû dolgod. Méghozzá azért, mert nekem úgy tûnik, mintha kicsit kívülálló lennél, nem mozogsz úgy a szakmában, mint a legtöbb zenész.
- Én is kívülállónak érzem magam. De ez természetes is, hiszen mást játszom, az én zeném kicsit színház, kicsit jazz, kicsit folk. Szokták mondani, hogy az én mûfajom a „Nyesõ” – ez tetszik, jól esik. Ráadásul mázli is, hiszen így senkinek nem vagyok a riválisa. Nincs miért utálni…
- A szakmán túl, az életben is kívülálló vagy? A zenédet kedvelõ, az Index fórumán összegyûlõ emberek elõször felháborodtak, hogy nincs honlapod, majd „magad, uram, ha szolgád nincs” alapon megcsinálták maguk. Nagyon kedves gesztus, de a hozzászólásokból kiderült, hogy úgy tudják: idegenkedsz az internettõl.
- Ez azért nem ilyen egyszerû. Elõször a honlapomról: nagyon meghatott, hogy elkészítették, hálás vagyok érte. Az internetet pedig azért nem ismerem, mert nincs számítógépem. Tíz évvel ezelõtt volt, de miután kiraboltak, természetesen fontosabbnak tartottam a hangszer, a magnó újbóli beszerzését, mint a számítógépét. Persze szeretnék gépet, a régivel ma úgysem mennék semmire. De ha már gép, legyen olyan, amit a zenéhez tudok használni, akár felvételre is. Ez pedig nagyon sok pénzbe kerül. Végre eljutottam odáig, hogy a zenébõl, a zeneszerzésbõl élek, csak hát nem túl fényesen. De ki tudja, talán majd ajándékba kapok egy gépet… Az is most, születésnapom elõestéjén derült ki, hogy ajándékba kaptam egy honlapot.
Bár, ha az internettõl nem is, a digitális hangzástól azért idegenkedem. Sajnos az analóg technikát olyan mértékben felejtették el, amilyen mértékben a digitális fejlõdött. Mindkét albumomból készíttettem „csirkebelet”, de nem tudom mire használni, mert a végén úgyis CD-re kerül, digitális mastering után. Egyébként a mai napig Fostex magnón készítem az alaphangszereléseket, négy sávon. Volt, ami olyan jól sikerült ezen az „õsleleten”, hogy a stúdióban csak hozzá kellett játszani. Az analóg hangzás imádatát sosem fogom kinõni, de persze tudom, hogy muszáj alkalmazkodnom a korhoz.
- Nehéz volt a rablás után újra beszerezni a zenéléshez szükséges eszközöket?
- Nem ment egyszerûen, bár basszuserõsítõt ugyancsak ajándékba kaptam. Viszont ez a rémes esemény hozta, hogy végre hozzám illõ gitárom van. Százötven centiméteremhez jobban illik az Esteve 1SRTA, azaz señorita modellje. Sokan meglepõdnek, hogy a kisebb méret ellenére mekkora a hangja, de hát már bejátszottam, ez azért van. Egyébként a basszusgitárom is „csajbasszus”, Marina Bass Collection SB301.
- Beszélnél különlegesnek tartott gitározási technikádról? Vagy ez titok?
- Nem titok, hiszen tanítok is. Volt, aki azt mondta, nem kellene megmutatnom minden „trükkömet”, de egyrészt, aki igazán jó, úgyis lelesi, másrészt pedig más zenész kezében úgyis máshogy fog megszólalni ugyanaz a figura. Tehát nincs mitõl tartanom. Tanítani pedig szeretek, mert szép és megtisztelõ feladat. Ma ugyan már nincsenek kezdõ tanítványaim, csak pár kolléga jár hozzám, mert úgy gondolom, inkább az a dolgom, hogy zenéljek és zenét írjak, nem pedig a tanítás.
Szavakkal nehéz elmondani, mit hogyan csinálok. A lényeg az, hogy a kíséretkor egyszerre használom a jazz, a flamenco, a latin-amerikai és a klasszikus gitározás technikáját. Bármelyik ujjammal bármikor oda-vissza pengetek, akár bal kézzel is, ekkor mintha két hangszer szólalna meg. Ettõl olyan tömör a hangzás, hogy nincs szükségem zenekarra. Nem tudnám hol elhelyezni a többi hangszert. De mondom, errõl nehéz beszélni, jobb volna megmutatni. Mert ott van még az is, amikor csak egy hangot fogok meg, s az úgy szólal meg, mintha effektezve lenne.
- Sokat gyakorolsz?
- Nem szoktam gyakorolni. Ha eszembe jut valami, leülök a gitárral, s elkezdek játszani rajta. Gyakran csak utólag veszem észre, hogy már két órája ott ülök… Úgyhogy nem gyakorlok, hanem játszom. Ez persze csak a gitárra vonatkozik, több más hangszeren kénytelen vagyok gyakorolni.
- Valamint ott van még az éneklés is. Mondják, hogy sosem play-backelsz, még reggeli tévémûsorban sem.
- Az énekesek sûrûn emlegetik, hogy délután öt elõtt ne is várjanak tõlük épkézláb hangot. Régen én is hisztérika voltam, de öt éve, amióta a Spárga-tengeralattjáró megy, reggel kilenckor már a színházban kell lennem. Beéneklek és ennyi. Ami a tévéket illeti, mindig meglepõdnek, hogy hajnalban képes vagyok énekelni. De bevallom, a play-back nem is menne. Mert ahányszor eljátszom, eléneklem egy dalomat, annyiszor szólal meg másképp, nincs két azonos verzió. Képtelen lennék egyetlen változatot betanulni, hogy azután arra tátogjak. A zenélés nem errõl szól.


Creative Commons License
Ezt a Mû mûvet Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé.
Megjelent a Zenész magazinban, 2005-ben.





Foldal            Cikkek            Frum            Kzssg            Kapcsolat
Marthy Gyrgy © 2006 • Adatvdelmi elvek