Jelentkezz be! [ j vagy itt? Regisztrlj!]
 foldal | cikkek | 2005 | Pethõ Gábor - A basszusgitár sokszínûsége

Pethõ Gábor - A basszusgitár sokszínûsége
A basszusgitár sokszínûsége

A Moho Sapiens, majd az Edda basszusgitárosa, Pethõ Gábor 1991-ben hagyta el Magyarországot. Azóta néhányszor ugyan hazalátogatott Kanadából, de túl sok hírünk nem volt róla. Szeptemberben újra itthon járt, a Moho Sapiens békési koncertjén lépett színpadra, a Madzagfalvi Napok keretén belül. Nem hagyhattuk ki a lehetõséget az interjúra, hiszen bizonyára sok olvasónkat érdekli, hogyan él az óceán túlpartján a mai napig zenével foglalkozó Pethõ Gábor.

- Kezdjük azzal, miért is mentél el annak idején.
- A szintén Edda-tag Alapi Istvánnal, bátyámmal, Lacival és más magyar zenészekkel utaztunk Kanadába – mondja Pethõ Gábor. – Komplett zenekarként mentünk ki, hogy kihasználva elsõsorban Pisti kapcsolatait, megmérettessünk odakint. Vonzott az ismeretlen, a kihívás. Sajnos nem jött össze a dolog, szétment a zenekar, többen viszonylag gyorsan hazatértek.
- Te miért maradtál?
- Úgy gondoltam, ha már ott vagyok, megpróbálok elérni valamit. Ami nem olyan egyszerû egyedül, fõleg, ha még basszusgitáros is az ember. Beláttam, hogy errõl a posztról nem fogok zenekart összerakni, ezért inkább figyeltem, hol lehet szükség rám. Klubokba jártam, ismerkedtem zenészekkel. Kanadában, miután a jam night rendezvényeken a „házi” zenekar befejezi a mûsorát, bárki felléphet, lehetõség nyílik közös zenélésre. Én inkább egyedül álltam a színpadra, néhány perces szólódarabbal. Beesett pár munka, egyre több embert ismertem meg, s innen már mûködött a történet. Az elsõ ismertebb együttesem a Cerafim volt, 1993-tól.
- Azért ez nem lehetett könnyû. Egyszer sem gondoltál arra, hogy inkább feladod és hazatérsz?
- Amíg nem teszek meg mindent a célom eléréséért, addig értelmetlen volna feladni. Ezt mindig így gondoltam, az élet minden területén.
- Tehát: Cerafim. Milyen zenét játszottatok?
- Progresszív rockot. Ez ugye nem a kilencvenes évek divatja, talán ezért sem jött össze a kiugrás. Azért 1995-ben elkészítettünk egy albumot, Nick Blagona zenei rendezésével. (Õ korábban a Deep Purple mellett is dolgozott, a mai napig jó a kapcsolatunk.) Más együttesekben is játszottam, 2000-ben például Magyarországra is eljutottunk az ismert kanadai bluesgitárosal, James Anthonyval. Az utóbbi években pedig három-négy tribute zenekarban fordultam meg.
- Ez kint is divat?
- Észak-Amerikában nagy a piaca. Bár hallom, hogy itthon is egyre több ilyen banda alakul. Ez nem annyira vendéglátózás, mivel nagy helyeken lépünk fel. Ügynökség szervezi az együtteseket és a koncerteket, az Egyesült Államokban és Kanadában, bár a Beyoncé tribute zenekarral nemrég épp Japánban jártam. A Shania Twain dalaira építõ csapattal olyan jól éreztem magam, hogy azóta blues-rock triót hoztam létre az itt megismert Mike Bongertman gitáros-énekessel és Tony Carpino dobossal, Chapter Four néven. Van még egy nagyobb zenekarom is, négy énekesnõvel és fúvóskarral. Több elõadótól játszunk számokat, kemény rock éppúgy szerepel a mûsorban, mint régi funky diszkó. A közönség szereti az együttest, hiszen sokakkal ellentétben mi élõben szólaltatjuk meg a dalokat, nem lemezrõl jön az alap.
- Nem állítom, hogy nem érzem jól magam egy-két tribute band koncertjén, mégis rossz érzést kelt bennem, ha egy rockzenész a saját dalai helyett másokéval érvényesül.
- Emlékszem, annak idején itthon ciki volt más zenéjét játszani, a közönség szemében is. Ma ezek szerint más a helyzet. Kint pedig egyértelmûen az, a hallgatók olyan lelkesek, mintha az eredeti elõadók koncertjén lennének. Már persze ha olyan minõségben szólalnak meg a dalok.
- S milyen érzés a zenésznek más dalait játszani?
- Ha jó a zene és jók a zenésztársak, akkor szívesen csinálom. No meg az sem utolsó szempont, hogy az a munkám, amit szeretek: a muzsikálás.
- Azért a saját projektedet csak nem neveznéd munkának…
- Nem, valóban nem.
- Akkor beszélj errõl!
- Fél éve kezdtem készíteni a demófelvételeket, bár az ötlet jóval régebbi, több évtizedes. A basszusgitár sokszínûségét szeretném megmutatni olyan produkcióban, ahol a dob mellett kizárólag ez a hangszer szólal meg. Pontosabban nyilván több basszusgitár. Élõben négy-öt hangszer is szólna, bundos és bund nélküli, különbözõ módon effektezett, még szájgitárt is használnék, amit basszusgitárhoz nem szokás. Mindezt úgy valósítanám meg, hogy ne csak nekem, vagy a szakmának legyen érdekes, még a közönség is élvezze.
- Egy dalt hallottam, az alapján ez reálisnak tûnik, igen dallamos a nóta.
- Instrumentális a zene, de semmiképpen nem elvont. Nem tudatosan törekedtem arra, hogy dallamosak legyenek a számok – ez van bennem. Bõven van feldolgozásra váró anyagom, hosszú utazásokra mindig viszek magammal diktafont, s rádúdolgatok, ha felvillan bennem egy ötlet.
- Hol tart a projekt?
- Egyelõre egyedül készítem a dalokat, hamarosan azonban stúdióba megyek, Nick Blagona megígérte, hogy segít. Remélem, elõbb-utóbb színpadra tudom állítani a produkciót.
- Úgy tûnik, nem bántad meg, hogy kint maradtál.
- Leginkább most érzem így, amikor újra a régi vágyammal tudok foglalkozni. Sokáig feledésbe merült, hiszen más kontinensre kerültem, a napi gondok és tennivalók mellett nem is jutott az eszembe. De amúgy sem bánom, hogy Torontóban élek. Más kultúrát, más életszemléletet ismerhettem meg. Szakmailag is sokat adott nekem ez a közel másfél évtized. Több zenei stílusban fordultam meg, sokszínûbbé vált a játékom, s úgy érzem, a zenéhez való hozzáállásom is pozitívan változott. Mindenrõl nyilván nem eshet szó ebben az interjúban, ezért nem részletezem a stúdiómunkákat, vagy a nagy kihívást jelentõ beugrásokat, de azt azért elmondanám, hogy jelenleg még egy filmzenén is dolgozom. Kovács Klaudia, Hollywoodban élõ színésznõ-producer kérte magyar témájú, Torn from the Flag címû filmjének zenei anyagához szakmai segítségemet.
- Két nappal a békési fesztivál után beszélgetünk. Milyen volt a Moho Sapiens koncertje? S milyen volt újra találkozni a régi társakkal?
- Olyan felállásban lépett fel a zenekar, mint még soha. Szomor Gyuri énekelt, Patai Tomi gitározott, Vinnay Peti billentyûzött és Borbély Zsolt dobolt, Török Judit és Cselovszky Rozina vokálozott. Nagyon jól sikerült a buli, fiatalok is énekelték a dalainkat. Szívesen jöttem haza Vinnay Peti invitálására, s bár egyszeri alkalomról volt szó, cseppet sem bánnám, ha lenne még ilyen koncert. Mindannyian örültünk, hogy újra találkoztunk és újra együtt muzsikálhattunk.
- Mennyire követed kintrõl, hogy mi zajlik a magyar könnyûzenében?
- Több régi baráttal tartom a kapcsolatot, mások mellett Alapi Pistivel és Donászy Tibivel, leginkább tõlük értesülök a fejleményekrõl. Valamint idõnként hallok magyar zenekarokat, a Bon-Bon zenéjét például a Valami Amerika címû filmbõl ismerem. Eljutnak hozzám a hazai hírek, az újak mellett a régiekrõl is. Hogy mást ne mondjak, nagyon örülök Tátrai Tibusz sikereinek.
- El tudnád képzelni mostani önmagadat a mai magyar zenei közegben?
- Azért olyan nagyon nem ismerem a jelenlegi helyzetet. De azt jól tudom, hogy nem a hely a meghatározó. Ha azt a zenét mûvelhetem, amit szeretek, s olyan társakkal, akikkel jól esik együtt muzsikálni, bárhol jól érzem magam. Egyáltalán nem bánnám, ha a saját projektem keretén belül Magyarországon, magyar zenészekkel is játszhatnék. Az itthoni közeg pedig egyáltalán nem tûnt idegennek, ennyi év után sem. A békési koncert elõtt a Városligetben jártam, fesztiválon, ahol az Edda tagjaival éppúgy találkoztam, mint Makovics Dénessel a Bikinibõl. Úgy tudtunk beszélgetni, mintha csak tegnap hagytuk volna abba…
Megjelent a Zenész magazinban, 2005-ben.
Foldal            Cikkek            Frum            Kzssg            Kapcsolat
Marthy Gyrgy © 2006 • Adatvdelmi elvek •