Júliusban beugrott hozzánk Eric Singer. Ha valaki netán nem tudná, mások mellett a Kiss, a Black Sabbath, Gary Moore és Brian May dobosáról van szó. Nyáron Alice Cooper zenekarával turnézott, s egy német buli után Budapestre utazott, hogy másnap reggel már Amerika fel vegye az irányt.
A Kiss Forever Band meghívására jött. Váry "Starchild", Maróthy "Space Ace", Pocky "The Demon" és Tobola "Catman" évekkel ezelõtt futott vele össze elõször, Bécsben, a Kiss Expón. Pár dalt játszottak együtt. Eric nem felejtette el a csapatot, s miután kiderült, hogy van egy szabad napja, s Alice Cooper menedzsmentje sem ellenezte a meghívást, örömmel igent mondott.
"Amikor megérkezett a Wigwamba, látszott rajta, hogy fáradt" - mondja Space Ace. "Ráadásul nem a megszokott körülmények fogadták. Nyilván furcsa volt neki idegen dobszerkó mögé ülni, hiszen ki tudja, hány év óta játszik úgy, hogy centiméterre beállított felszerelés áll a színpadon. Ám azután gyorsan feloldódott, mindenkivel barátságos volt, készségesen állt a tévék rendelkezésére." Rockzene a kereskedelmi tévékben - ilyen is ritkán fordul elõ. Most ráharaptak a témára, remélhetõen nem kizárólag az uborkaszezon miatt. A nyári szerda este amúgy nemigen kedvez a zárt térben rendezett koncerteknek, de azért gyûlt a nép a Wigwamban. A szakma szép számban képviseltette magát, s természetesen megérkeztek a Kiss rajongói is. Ha már Svájcban élõ magyar is hazautazik a bulira, akkor az jelent valamit.
Eric Singer színpadi interjú, dedikálás és fotózkodás után öt nótát játszott a KFB-vel. Többek között a Nothing To Lose, a Detroit Rock City és a Shock Me is felhangzott. A koncert végén közösen dobolt Catman-nel. Hogy milyen teljesítményt nyújtott, arról szóljon újra Space Ace.
"Azt ugye nem kell mondanom, milyen jó dobosról van szó. Nekünk egyébként nem kizárólag szakmailag jelentett élményt a közös muzsikálás. Jó volt idõnként hátranézni: valóban a rajongott zenekar dobosa ül ott? Persze szakmai tanulsága is volt az estének. Eric még a beálláson mondta, hogy ne lepõdjünk meg, ha lassúnak érezzük a nótát, mert jó lesz az úgy. Így is történt. Hihetetlenül jól tudja, milyen tempó szükséges ahhoz, hogy húzzon a dal. S ebbõl nem is enged! Ez nyilván gond lenne, ha nem értené a dolgát, de hát õ nagyon is érti.
Amúgy nem éreztette velünk, hogy különbnek gondolná magát. Nem az amerikai rocksztár játszott nevenincs magyarokkal. A beálláson észlelte, hogy képesek vagyunk együtt muzsikálni, s ettõl kezdve egyenrangú partnerei voltunk. Külön jól esett, hogy kora reggel, a repülõtérre való indulás elõtt megkérte menedzserünket, hívjon fel mindannyiunkat, s köszönje meg a nevében, hogy itt lehetett és zenélhettünk."
Megjelent a Zenész magazin hírrovatában, 2003-ban.