Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]
 főoldal | cikkek | 1999 | SzabĂł Tamás - Járatlan utakon

Szabó Tamás - Járatlan utakon
Járatlan utakon

Az egyik legismertebb magyar herflis (no nem mintha olyan sokan lennének) nem csak zenél. Szabó Tamás Blues with a feeeling címmel könyvet írt a szájharmonika oktatásáról, valamint producerként is dolgozik. Ami pedig a muzsikálást illeti, idén megjelent második szólóalbuma, s gyakran játszik a Spo-Dee-O-Dee nevet viselõ klubbandájával.

- Miért épp a szájharmonikát választottad?
- Korábban tanultam zongorázni, játszottam mandolinon ás pozanon, de egyik hangszer mellettt sem tartottam ki - mondja Szabó Tamás. - Amiben szerepet játszott az is, hogy Lõrincen laktunk, nem volt egyszerû bejárni az órákba a városba. A zenélés mellett sokat rajzoltam, grafikai pályára készültem, de gyorsan kiderült, hogy a továbbtanuláshoz nem elég a tehetség, összeköttetések nélkül képtelenség boldogulni. Ekkortájt, tizennégy éves koromban jutottam hozzá Muddy Waters Fathers And Sons címû dupla lemezéhez. Beleszerettem a hangképbe. Igazán odafigyelve elõször hallottam harmonikát. Autodidakta módon kezdtem tanulni a herflin való játékot. Ma már tudom, máshogy nem is nagyon lehetett volna, mert akkoriban nemigen tanítottak harmonikát, fõleg nem a blues stílusában. Nem volt se könyvem, sem más oktatóanyagom - egyedül kellett végigjárnom az utat.
- Ferenczi György is errõl beszélt a ZM-ben. Valamint arról, hogy ma már két tanár is akad: épp ti ketten. Igaz is, ha valahol egyikõtök neve szóba kerül, a másikat is megemlítik. Zavar ez téged? Vetély- vagy inkább harcostársak vagytok?
- Vetélytársak biztosan nem. Más zenéket hallgatunk, más utakon járunk. Épp ezért nem szeretem, ha összehasonlítgatnak minket. Folyton együtt kell szerepelnünk a médiában, akár akarjuk, akár nem. De hát ma amúgy is sok mindent összekevernek a tömegkommunikációban.
- Ezt én éppenséggel meg tudom érteni, hiszen ha herflirõl van szó, lényegében csak ti jöhettek szóba.
- Sokan mások is játszanak harmonikán, tanítványaim közül például jónéhányan estérõl-estére a színpadon állnak.
- Érdekes lehet ritka hangszert tanítani. Egyrészt biztos öröm, hogy mások is lelkesednek kedvencedért, másrészt így veszítheted el a pozíciódat, ha a tanítványok a fejedre nõnek.
- Nincs bennem irigység vagy féltékenység. Számolok azzal, hogy az ember csak rövid ideig lehet elöl. Az is egyfajta továbbélés, ha utánam a tanítványaim kerülnek elõtérbe.
- Kik akarnak megtanulni herflizni? Mert aki rockgitároshoz megy, elõbb-utóbb biztosan színpadra akar állni, lemezt akar készíteni. A harmonikázás mintha más lenne.
- Valóban más: tanítványaim többségének az a fontos, hogy a harmonikán keresztül közelebb kerüljön a zenéhez. Ma már szerintem amúgy is kevesen akarnak profi muzsikusok lenni; fõleg miután ráébrednek, milyen hosszú és nehéz út vezet odáig.
- Sokan tanulnak nálad?
- Aktívan három éve tanítok, s ez idõ alatt több mint félszázan jöttek hozzám. A legfiatalabb tanítványom nyolc, a legidõsebbb hatvannégy éves. Sokan úgy gondolják - és igazuk is van -, hogy gyorsan meg lehet tanulni harmonikázni, s ezért választják a hangszert. A többség egyébként gimnazista és egyetemista, tizenhat és huszonöt év között.
- Akik közülük végül a színpadra állnak, ugyanazon az úton járnak, mint te?
- Nem az a célom, hogy klónokat csináljak. Ennek nem is lenne értelme. Én is gyorsan rájöttem, hogy senkit nem érdemes utánoznom, mert a klón úgysem lehet jobb a mesternél. S az elõadómûvészbõl az embereknek annyi érdekes, amennyire az illetõ maga érdekes és egyéni.
- Akkor térjünk át a tanár Szabó Tamásról az elõadómûvész Szabó Tamásra. Egy évtizeden át a Palermo Boogie Gang tagja voltál, azután szólópályára léptél. Miért?
- Miután megszûnt a Palermo, nem volt hová mennem. Az én hangszeremmel nem olyan egyszerû váltogatni a zenekarokat, mint mondjuk basszusgitárral. 1997-ben jelent meg elsõ szólóalbumom, a Tailor's Clothes, idén pedig a második, a New Lodgers. Közben, 1998 szeptemberében létrehoztam saját klubcsapatomat, a Spo-Dee-O-Dee-t. Engem bluesistának könyveltek el, s az is vagyok, de rengeteg zene hatott rám, Szécsi Pál dalaitól a Status Quo muzsikáján át a Mahavishnu darabjaiig. Lemezeimen igyekszem eddig járatlan utakon elindulni. Az emberek úgy vélik, hogy a harmonika a blues és a country hangszere, ám valójában a klasszikus zenében és jazz-ben is szerephez jutott. Több lehetõség rejlik benne, mint sokan hinnék. Ráadásul a mai popzene nagyon nyitott, minden belefér, így van terem a kísérletezéshez.
- Mifélék ezek a járatlan utak?
- Leginkább az foglalkoztat, hogy a harmonikát hogyan lehet a legkülönfélébb zenékben elhelyezni, azokba beleilleszteni. A hangszer hangja nagyon is beazonosítható, s nem feltétlenül illik a modern zenékhez. A fõ gondot ez jelenti, ám a hang megváltoztatásával harmonikussá lehet tenni a herfli és az elméletben tõle távolabb álló muzsikák találkozását. Más dallamvezetéssel vagy más hangszínnel sikeres lehet a kísérlet. A cél érdekében akár gépi eszközöket is használok. A lényeg, hogy mai soundot tudjak létrehozni.
- Tehát ez már messze nem blues.
- A harmóniavilág nem, a feeling azonban bluesos maradt. Legalábbis ezekben a dalokban. Mert az új lemezemen a kísérletezés mellett a tradicionális blues is ott van. A tizenhárom számból öt egy hangulatot tükröz, a régies sounddal, a többi pedig szélsõségesen más. Eklektikus az album, de ez szerintem egyáltalán nem baj.
- Az eltérõ jellegû dalok miatt dolgoztál több stúdióban?
- Úgy vettem észre, hogy a magyar stúdiók az évek során szakosodtak. Az egyik erre, a másik arra a feladatra ideális. Az általános hangképre kiváló Tom-Tom (ahol a nagyon nyitott hozzáállású Reményi László hangmérnök segített nekem) mellett a V/A és a Yellow stúdióban, valamint Czomba Imrénél dolgoztam. Szinte mindenütt készre csináltuk a számokat, azaz a keverés is a felvétel helyszínén történt.
- Kik zenélnek a lemezen?
- Vagy húsz jóbarátom, Pribil Gyuri, Magyar Hajni, Czomba Imre, Bese Csaba, Gyenge Lajos és még számos segítõ. Mindenki hozta magával a saját rétegzenéjét, illetve valamilyen egyéni ízt. A magyar session-zenészek igazán profik, felkészültek, de rendszerint hiányzik az íz a játékukból. Az a fajta "koszosság", amitõl a sound csak rájuk lesz jellemzõ. Bármilyen felkészült is a stúdiómuzsikus, azt nem képes hozni, amit az az ember, aki egész életében azt a zenét mûvelte. Nálam pedig pont erre volt szükség.
- Miért angol nyelvûek a szövegek?
- Nem mernék magyar nyelvvel belenyúlni a dalokba. Szép és dallamos nyelv a magyar, de szerintem idegen ezektõl a zenéktõl. Az angol pedig hangzásra is kellemesebb a dalokhoz. Amúgy érzek késztetést, hogy magyar számaim is legyenek, de most még valóban nem mertem belevéágni. A szövegek egyébként magyar verseim angol fordításai, a Quimby-tag Varga Livius tolmácsolásában.
- A klubzenekarodban is kísérletezel?
- Nem, a Spo-Dee-O-Dee más, többnyire boogie-woogie-t és bluest játszunk. Csupa fiatal, húsz-huszonkét éves zenész van velem, akik ezekben a zenékben és korosztályukban a legjobbak közé tartoznak. Örömzenélésrõl van szó, no meg a klubokba nem is nagyon illene a kísérletezés.
- Miért vállaltál produceri feladatokat, s mi volt a szereped az ABC trió és a Moon Shiners zenekar lemezének elkészültében?
- Egyik esetben sem zenei producer voltam. A zenébe már csak azért sem szólnék bele, mert pont az alapján választottam az együtteseket, hogy tetszett a muzsikájuk. Én sosem kaptam meg (tudom, sokan mások sem), hogy csak a zenével kelljen foglalkoznom. Ezt szerettem volna biztosítani az említetteknek. A magyar szakmából nagyon hiányolom a háttéripart. Csodálkozunk, hogy például egy német másodvonalbeli zenekar húszezres eladást produkál. Ez nem csak azért lehetséges, mert ott nagyobb a piac - sokat számít, hogy arrafelé a kicsik mögött is állnak emberek, akik segítik a produkciókat.
- Miért választottad épp ezt a két együttest?
- Fontos volt nekem, hogy meg tudják örökíteni a zenéjüket. Az ABC szájharmonika-trió tagjai idõs muzsikusok, s noha ma már csak kevesen emlékeznek rájuk, egykor nagy sztárok voltak. Öröm volt számomra, hogy hozzá tudtam járulni lemezük megjelenéséhez. A Moon Shiners vezetõjével, Nagy Szabolccsal korábban már zenéltem együtt, s megtetszett az akarása, a munkához való hozzáállása. Ebben ez esetben az anyagi háttér megteremtése és egyéb produceri feladatok mellett játszhattam is az albumon.
- Akadnak hasonlĂł terveid?
- Sokszor jobban izgat a háttérmunka, mint az, hogy elöl legyek és produkáljak. S talán megy együtt is a kettõ, elvégre nem egy muzsikusból lett például hangmérnök, s ugyanakkor nem kellett feladniuk zenei pályájukat sem. Konkrét tervekrõl még nem számolhatok be, de közel áll hozzám a gondolat, hogy más esetben is producer legyek.
Megjelent a Zenész magazinban, 1999-ben.




Oldal a Magyar Szájharmonikás Honlapon:

Szabó Tamás


KapcsolĂłdĂł cikkek:

Spo-Dee-O-Dee

Special Guest: Szabó Tamás
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek •