Jelentkezz be! [ j vagy itt? Regisztrlj!]
 foldal | cikkek | 2000 | Alapi István - Amerikát érdekli

Alapi István - Amerikát érdekli
Alapi István, az Edda és a Jeff Porcaro Emlékzenekar gitárosa idõnként szólóprodukciókkal is elõáll. Elsõ önálló anyaga, az 1996-ban megjelent Belsõ világ volt. Fúziós zenéjét kimondottan jól fogadta a közönség, az album ötezer példányban kelt el. Mégis négy évet kellett várnunk a folytatásra. Ráadásul az új lemezt itthon meg sem vásárolhatjuk, ugyanis "csak" az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban és Nagy-Britanniában kapható...

- A Belsõ világ sikere hozta a külföldi "megrendelést"?
- Nem, az elsõ album csak itthon jelent meg - mondja Alapi István. - Pedig akkori kiadóm, a Warner nemzetközi cég, s mivel instrumentális anyagról van szó, tehát nyelvi akadály sincs, egy ideig bíztam abban, hogy elkerül külföldre. De azután semmi sem történt. Itthon azért üzleti siker volt a lemez, ugyanis tudomásom szerint ezerötszáz példánynál volt nullán a produkció. Bár olyan fontosnak nem tarthatta a kiadó a nyereséget, ugyanis miután elfogyott az album, nem volt utánnyomás. Vidéki boltok hiába rendeltek a Belsõ világból, nem kaptak belõle. Amúgy nem értékelem túl az érdeklõdést, mert nyilván sokan, elsõsorban Edda-rajongók pusztán kíváncsiságból vették meg az albumot.
- Hogyan jutottál el a külföldi megjelenésig?
- Amint kijött a Belsõ világ, máris elkezdtem írni az új dalokat. Zenésztársaimmal, Hetényi Zoltán dobossal, Kicska László basszusgitárossal és Reidl Tibor billentyûssel fel is vettük a nótákat, ha épp elkészült valamelyik. Rajtuk kívül egy-két számban még Csányi István szaxofonozik, Dékány Zoltán basszusozik, Vincze Pál és Erdélyi Péter billentyûzik. Az elmúlt két évben folyamatosan készült a lemez az Utópia Stúdióban, Kiss Zoltán hangmérnök segítségével. Természetesen próbáltam kiadót találni, de mindenhol csak hümmögtek. A "nincs benne üzlet" és a "minek?" volt a két leggyakoribb reakció. A multik mellett kisebb, rétegzenével foglalkozó céget is megkerestem, ott pedig azt tudhattam meg, milyennek kéne lennie a zenémnek, milyen hangszereket volna jó használnom... Meguntam a szaladgálást és a bizonygatást, hogy igenis vannak, akiket érdekelnek az ilyen dalok és még kereshet is velük a kiadó. Örültem, hogy elkészült az anyag, s már nem is foglalkoztam a megjelenéssel. Ekkor, a tavaly tavaszi, Kisstadion-beli Edda-bulin találkoztam Jeff Leonéval.
- Ki õ?
- Az Edda angol nyelvû szövegeinek írója, Floridában élõ énekes és dalszerzõ, producer. Jó barátságban vagyunk. Kíváncsi volt a számaimra, kért az anyagból. Meghallgatása után úgy vélte, Amerikában lenne érdeklõdés rá. Néhány hét múlva már telefonált is, hogy több céggel áll tárgyalásban. Az albumot végül decemberben a Hitchcock Media jelentette meg, négy országban. Mivel a kiadó nem érdeklõdik a mi régiónk iránt, a szerzõdés nem zárja ki a magyar megjelenést más cégnél. Az üzleti részletekrõl sokat nem tudok mondani, hiszen mindent Jeff intézett. Nekem az a fontos, hogy a világ több pontján kapható az album, s ezek után talán lesz módom külföldön koncertezni. Rengeteg jazz, jazz-rock és progresszív zenei fesztivál van a világban - a lemez léte megkönnyítheti az ezeken való szereplést. S ha már kint vagyunk, biztosan el tudunk menni klubokba is játszani.
- Ismertesd meg velünk az új albumot szóban, amennyire ez lehetséges.
- A Belsõ világhoz leginkább abban hasonlít, hogy ezúttal is az idõ- és a pénzhiány jellemezte a lemezkészítést. Minden zenész "puszira" játszott, ingyen, lelkesedésbõl, csak hogy csináljunk valamit. Kiss Zoli kulcsfigura a dologban, nélküle csak papíron léteznének a dalok. Az Utópia üres óráiban dolgozhattunk a stúdióban. Ami magát a zenét illeti, míg a Belsõ világ dalai egy-két számtól eltekintve spontán módon, próbán jam-elve születtek, az újak megírt, meghangszerelt kompozíciók, tehát kevésbé laza szerkezetûek. Ahogy végighallgattam a mastert, feltûnt, hogy milyen ellenpontos, helyenként szélsõséges lett az anyag. Az agresszív, energikus, rockos megszólalás után nyugodt, meditatív, akusztikus hangzás következik és viszont.
- Miért nem maradtál a régi módszernél, a spontán alkotásnál?
- Majdhogynem a véletlen hozta a módszereket mindkét esetben. A Belsõ világ számai, sõt, maga a lemez ötlete abból származott, hogy Hetényi Zolival ráérõ idõnkben jam-eltünk. A próbákon magnóra vett anyagból alakultak ki a dalok. Ezúttal viszont otthon, egyedül kezdtem nótákat írni. S ha már így alakult, megcsináltam mindet szinte teljesen készre. De nem bánom, hogy most kisebb a szerepe az esetlegességnek, a véletlennek, mert ma már nem minden tetszik a Belsõ világ lemezrõl. Persze a felvétel elõtti próbákon ezúttal is alakultak még a dalok, ahogy a többiek hozzájuk tették az ötleteiket.
- A Belsõ világ sokak meglepetésére nem gitárcentrikus album volt. Ezen a téren változtattál?
- Most is kerültem, hogy gitároslemez legyen az anyagból. Mert én magam is nehezen vagyok képes olyan albumot végighallgatni, amelyik egyetlen hangszerrõl szól, s a többit kísérõ szerepre kárhoztatja. Szerintem most is egészségesek az arányok, minden instrumentum egyenrangú a lemezen. Ami csak azért az enyém, mert én írtam a dalok túlnyomó többségét. Egyet Vincze Pál jegyez, valamint két Billy Cobham nótát is eljátszunk a korszakalkotó Spectrumról, a Stratust és a Red Baront.
- Ha lemezen itthon egyelõre nem is hallhatjuk a dalokat, koncerten azért bemutathatnád, milyenek.
- Nem könnyû ezt a zenét eladni a klubok szervezõinek, ez már az elsõ album megjelenése után kiderült. A tradicionális jazzt kultiváló helyekre túl harsány. Oda nem mehetünk el, ahol ha erõsebbet ütsz a dobra, kigyullad veled szemben a zajmérõ piros lámpája... A blues-os, rockos klubokban pedig ez a zene túlságosan jazz: nincs ének, az átlagosnál nehezebb a zene. Sajnos, lényegében ezt a kétféle hely létezik. Vagy szvinget kell játszanod, vagy a Smoke on the Watert... Trendkövetõ ország vagyunk, trendkövetõ szórakoztatással. Persze azért azon vagyok, hogy találjak megfelelõ helyet, de tényleg nem megy könnyen.
- Pedig a lemez nélküli lemezbemutató koncertnek több értelme volna, mint a hagyományosnak, még ha nem is promóciós szempontból, pusztán a közönség érdekét tekintve... Itthon már valóban nem teszel egy lépést sem a megjelenés érdekében?
- Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy otthon ülök és várom a telefont: "drága Alapi úr, szeretnénk kiadni az albumát"... De multihoz nem megyek azért, hogy végül letegyen ezerötszáz példányt két pesti lemezboltba, majd hálálkodnom kelljen, hogy támogatja a kultúrát.
Ez így, negyven felé közeledve már igazán nem perspektíva.
- Azért a gitározásodat így is hallhatjuk élõben, legtöbbször a Jeff Porcaro Emlékzenekarban.
- Öt éve mûködik az együttes, jelenleg minden hónap elsõ péntekén a Wigwam Rock Klubban, az utolsón pedig az Old Man's Pubban lépünk fel, s bõven akadnak vidéki meghívásaink is. Továbbra is nagy lelkesedéssel játsszuk kedvencünk, a Toto dalait.
- Pedig már vagy két éve felmerült a gondolat, hogy saját számokkal is elõálltok.
- Írtunk néhányat, bár szöveg még egyikhez sem készült. Ez megint csak hobbi, szórakozás, mert ezekkel a dalokkal aligha fogjuk leszorítani a toplistákról a jelenlegi kedvenceket. De hát maga a Toto is mindig az árral szemben haladt, Lukatherék sem trendkövetõ zenészek. Úgy tudom, jelenleg nincs is kiadójuk Amerikában, az új, élõ album meg sem jelent a tengerentúlon, csak Európában. Tehát ha mi a Toto világát idézõ albummal szeretnénk betörni, az újra csak olyan lenne, mintha nagy lendülettel fejjel rohannánk a falnak. S utána csodálkoznánk, hogy fáj... Nem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán tudnánk kiadót találni az anyagra. De írjuk a dalokat, mert mindenképpen ez a következõ fázis. Imádom a Totót, ha rockot hallgatok, hetven százalékban ez a zene szól otthon vagy a kocsiban. Ugyanakkor abban már nem látok távlatot, hogy ezredszer is jól játsszam el a Hold the Line-t. Amiért a Jeff Porcaro Emlékzenekar megalakult, azt már teljesítette. Ha nem lépünk tovább, akár abba is hagyhatjuk.
- Milyenek a saját dalok? Hogyan, mitõl lesznek a Toto világát idézõek és ugyanakkor valóban sajátok?
- Az ember mindig olyan zenét ír, amilyeneket hallgat. Ilyen értelemben nem nehéz Toto-szerû nótát létrehozni. Persze a kérdést akár meg is lehet fordítani: miért épp Totót hallgatok ilyen sokat? Talán azért, mert én is hasonló zenét írnék? A tyúk-tojás problémához hasonlít a dolog. Amikor Steve Lukather elõször járt Magyarországon, sokat beszélgettünk, s nem csak zenérõl. Kiderült, hogy sok mindenben hasonlítunk, elsõsorban érzelmi szinten. Akkor értettem meg: azért tetszenek a dalai, mert ilyen ember. Mert hasonlóan gondolkodunk. Tudom, sok a különbség köztünk, hiszen például más kultúrkörben nõttünk fel (bár Lukather nagyapja Romániában született), de nyilván nem véletlen, hogy éppen az a muzsikus volt rám ekkora hatással, akihez megismerkedésünk után emberileg is közel éreztem magam.
- Te is sokakra hatottál, leginkább az Eddában nyújtott teljesítményeddel. Mi van a zenekarral?
- Mire ezek a sorok megjelennek, már túl leszünk a decemberi PeCsa-bulin, s minden bizonnyal a tavasszal megjelenõ album felvételein dolgozunk. Hogy milyen lesz, arról egyelõre nincs sok fogalmam, ugyanis csak pár nap múlva ülünk le Gömöry Zsoltival összerakosgatni a témákat.
- Ezek szerint még van Edda. Merthogy minden nagyobb koncertetek elõtt felröppen a pletyka: ez lesz az utolsó, most már tényleg abbahagyjátok.
- Igen, ez így megy már vagy négy éve. Talán azért, mert az Edda élõben szinte kizárólag nyáron nyilvánul meg. 2000-ben lemezünk sem jelent meg, tehát az év nagy részében nem lehetett hallani rólunk. Ugyebár a média sem a rockkal van elfoglalva, ezért sokan gondolhatják, hogy már nincs is Edda. Mindezek ellenére a nyári turné fantasztikusan sikerült. A nézõszám sehol nem esett ezer alá, s egyes helyszíneken három-, négy-, ötezren voltak kíváncsiak ránk. Talán érdemes lenne újra intenzívebben koncerteznünk. Ennyivel tartozunk azoknak, akik ma is kitartanak az Edda és a rockzene mellett.
Megjelent a Zenész magazinban, 2000-ben.





Hivatalos honlap:

Alapi István
Foldal            Cikkek            Frum            Kzssg            Kapcsolat
Marthy Gyrgy © 2006 • Adatvdelmi elvek •