Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]

Cool Head Clan - Nem a siker tesz boldoggá

Nem a siker tesz boldoggá

Ötödik albumával jelentkezett a Cool Head Clan együttes. Az 1998-ban alakult punk-rock zenekar néhány évig "underground" módon létezett, a köztudatba érdekes módon akkor került be, amikor Molics Zsolt és társai feldolgoztak egy popslágert. Azóta már ismertek lettek saját dalaik is, Magyarországon kívül Szlovákiában, pontosabban a Felvidéken is népes a rajongótáboruk.

- A Cool Head Clan tagsága szinte folyamatosan változik, az új album, a Méreg megjelenése óta megint másokkal zenélsz.
- Igen, az eredeti felállásból már jó ideje csak én maradtam meg - mondja Molics Zsolt. - A zenekart Petrás János basszusgitárossal alapítottuk, õt még a metálos évekbõl ismertem, cirka húsz évvel ezelõtt a mûvelõdési házakban közösen koncerteztek akkori együtteseink. Igaz, a Cool Head Clan eleve punkosnak indult. Elõször ez a zene állt közel hozzám, gyerekkoromban sokat hallgattam a Sex Pistols dalait. A metált csak az Iron Maiden feltûnésekor szerettem meg. De hogy a tagcserékrõl is beszéljek, eleinte útkeresésünk miatt változtattunk sokat. Késõbb, amikor már kikristályosodott, merre halad a zenekar, azok távoztak, akik nem értettek tökéletesen egyet ezzel a vonallal. Remélem, a mai tagság már állandó lesz.
- Kik alkotják?
- Németvölgyi Norbert gitározik, Dallos Tamás basszusozik és Hornyák Balázs dobol az együttesben. Mind kiváló, már több helyen bizonyított zenészek. Az albumon közülük egyedül Dallos Tamás játszik, mi több, szerzõ is volt. Nagyon gyorsan be tudott illeszkedni. Külön szerencse, hogy jó fülû hangmérnök, így már demókészítéskor sejthettük, hogyan fog szólni a lemez. A felvételkor egyébként dobosunk még volt (Bankó Attila), ám gitárosunk még nem, ezért Weisz "Kicsi" László segített ki minket.
- A Méreg újra tartalmaz egy feldolgozást. Rockbanda csak így juthat el tömegekhez?
- 2000-ben a Baby Sisters feldolgozás, a Szeresd a testem véletlenül született. Sörkerti koncertünkön csak úgy énekelgettem két szám között, s valamiért ez a nóta jutott az eszembe. A többiek megtalálták a hangnemet, rögtönöztek hozzá alapot, s annyira "sütött" a produkció, hogy késõbb felvettük. A sikere jól jött, azonnal megszaporodtak a koncertjeink. Addig csak elõzenekarként tudtunk fellépni, ezután saját bulijaink lettek, s egymás után jöttek a fesztivál-meghívások.
Mégsem akartuk ezt a vonalat erõltetni, újabb és újabb feldolgozásokkal. Az elõzõ albumon, a Harcon nem is szerepelt ilyen dal. De amikor meghallottam a Nox slágerét, a Százszor ölelj még címû számot, s elképzeltem, milyen lenne a mi stílusunkban elõadva, muszáj volt megcsinálnunk. S már nem is gondolom, hogy baj lenne feldolgozásokat készíteni. A következõ lemezünk valószínûleg kizárólag ilyen számokból fog állni, csak épp nem popslágereket fogunk átírni, hanem a magyar rock egykori nagy és méltatlanul elfeledett dalait dolgozzuk fel.
- Egykor trágárságáról (is) volt híres a Cool Head Clan. Az új albumon miért fogtátok vissza magatokat?
- Egyrészt nincs feltétlenül szükség ilyen szavakra, nélkülük is lehet keményen fogalmazni, másrészt a fesztiválokon sok a gyerek, s mivel bõven van ilyen fellépésünk, miattuk nem erõltettük a trágárságot. De mondom, ettõl még kemények a szövegek.
- Amikor elõször voltam Cool Head Clan koncerten, nem tudtam hová tenni a zenekart, mármint politikailag. A kinézet a jobboldalt (ha nem is a Fideszt) idézte, a szövegek viszont baloldaliak (cseppet sem MSZP-sek) voltak.
- Ma már nem jellemzõ ránk a military image. Ami pedig a baloldaliságot illeti, ezt nyilván úgy érted, hogy a politika elnyomta és kizsigerelte kisember nézõpontjából szemléljük a világot. A punk mindig is beszólt az aktuális hatalomnak - ezzel mi sem vagyunk másképp. Sõt, eredetileg a rock is a lázadásról szólt. A lemezborítóról egyértelmûen kiderül, hogy nem húzunk egyik párt felé sem. Sõt, mindegyikrõl megvan a véleményünk.
- A sok beszólás mellett mintha "benyalást" is fel lehetne fedezni: reklámdalt írtatok a Wigwamról.
- Én ezt nem nevezném sem benyalásnak, sem reklámnak. Hálánk jeléül írtuk a számot. A Wigwamnak köszönhetjük, hogy Budapesten ismertek és népszerûek lettünk. A tulajdonos nem csupán állandó fellépési lehetõséget biztosít nekünk, más téren is segíti a zenekart. Amikor nagyon padlón voltunk, háttérvásznat készíttetett nekünk, s beszállt a klip finanszírozásába is.
- A punk-rock egyszerû stílus. Nálatok viszont mintha szándékoltan lenne az. Érzõdik, hogy ennél jóval többet tudtok. Nem akarjátok megmutatni, mi rejlik még bennetek?
- Nem olyan egyszerû ez a zene. Tátrai Tibusz mondta, hogy csak egy hangot játssz, de az olyan legyen, hogy padlót fogjon tõle az ember. Ezen az úton igyekszünk haladni, s ebben remek partnerünk volt Weisz Laci. Kicsi olyan hangokat fog, amik szólókkal érnek fel. Lehet, hogy több van a kezünkben és a torkunkban, de ez nem technikás metál, hanem punk-rock, még ha most erõsödött is benne a rockos vonal. Nem erõszakolhatjuk meg a dalokat.
- Ebben a zenekarban nem is. De úgy hírlik, szólólemezre készülsz.
- Na, az viszont metál lesz, visszatérek másik nagy szerelmemhez. A tradicionális vonalat fogom követni, a Judas Priest és a Saxon nyomdokain haladva. Néhány dal már el is készült. Nem tudom, mekkora lesz a keletje, de én azért elkészítem az albumot, mert nagy kedvem van hozzá.
- Úgy két évtizede tûntél fel a Crossfire együttesben. Nagy tehetségnek tartottak. Elégedett vagy eddigi pályáddal?
- Tökéletesen. Mivel attól nem leszek boldogtalan, ha nem én folyok a csapból is. Azt csinálhatom, amit szeretek. Rengeteget koncerteztem, ahogy a mai napig is teszem, mert még ezekben a nehéz idõkben is akad havi hét-nyolc bulink. S az is fontos, hogy nagyszerû zenészekkel játszhattam és játszhatok együtt. A Crossfire után a Sámán következett, a tagság nagy része ma Kalapács Józsit kíséri, azután a Moby Dick, majd a Classica énekese voltam. Seneca zenekarom tagjai most az Ossianban játszanak. S itt, a Cool Head Clanban is nagyszerû társakra leltem. Valaki egyszer azt mondta, hogy nem a siker tesz boldoggá, hanem a hozzá vezetõ út. Nagyon igaza volt. Az életem kilencven százalékát a rock and roll teszi ki - ennél többet nem kívánhatok.


Creative Commons License
Ezt a Mû mûvet Creative Commons Jelöld meg!-Ne add el!-Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc alatt tették közzé.
Megjelent a Zenész magazinban, 2004-ben.


Molics Zsolt


Hivatalos honlap:

Cool Head Clan


VideĂłk:

Százszor ölelj még (klip)

Százszor ölelj még (werkfilm)
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek