Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]
  2008
  2007
  2006
  2005
  2004
  2003
  2002
  2001
  2000
  1999
  1998
  1997
Maróthy György

Valódi zenészek őszinte interjúi




Valódi zenészek?
Egyértelmű, hogy nem foglalkozhattunk kitalált zenészekkel, akik helyett mások szólaltatják meg a hangokat a stúdióban.

  olvasok még róla

Google
Web www.marothy.hu

MARÓTHY GYÖRGY 2004
Cool Head Clan - Nem a siker tesz boldoggá   Cool Head Clan - Nem a siker tesz boldoggá

Ötödik albumával jelentkezett a Cool Head Clan együttes. Az 1998-ban alakult punk-rock zenekar néhány évig "underground" módon létezett, a köztudatba érdekes módon akkor került be, amikor Molics Zsolt és társai feldolgoztak egy popslágert. Azóta már ismertek lettek saját dalaik is, Magyarországon kívül Szlovákiában, pontosabban a Felvidéken is népes a rajongótáboruk.
Megjelenés: 2004/12/09 | Lapszám: 2004 |


Lerch István - 50. Szimfónia   Lerch István - 50. Szimfónia

December 29-én a Budapest Kongresszusi Központban ad nagy koncertet Lerch István. Épp itt volt az ideje, mondhatnánk, hiszen hasonló akcióra utoljára három évvel ezelőtt került sor. Illetve ami az időt illeti, ezen a téren van egy kis zavar, mert az előadás címéből, az 50. Szimfóniából arra gondolhatunk, hogy a V'73 és a V'Moto-rock alapító tagja, majd szólistaként is sikereket elérő billentyűs-énekes most ötvenéves. A lexikonok tanúsága szerint azonban 1953-ban született...
Megjelenés: 2004/12/09 | Lapszám: 2004 |


Török Ádám és a Mini - Vérfrissítés   Török Ádám és a Mini - Vérfrissítés

A hosszabb ideje, évtizedek óta működő zenekarokat hallgatva gyakran az az ember érzése, mintha nem is az eredeti játszana, hanem valamiféle utánjátszó banda. A dalok és a zenészek ugyanazok, ám a fénykorukra jellemző hangulatot képtelenek felidézni. Bevallom, pár évig a Mini koncertjein is efféle gondolatok jutottak az eszembe. Ám idén mintha megint a nyolcvanas évek elején lettünk volna a bulikon. Török Ádám és társai újra olyan feelinggel játszottak, mint abban az időben, amikor megalapozták a Mini nagyságát.
Megjelenés: 2004/12/09 | Lapszám: 2004 |


Duende   Duende

Sok meglepetést tartogat a hallgatónak a Duende debütáló albuma, a Fasta Samba. Az első dal alapján azt gondolnánk, kellemes szórakozásban, könnyed kikapcsolódásban lesz részünk, funkys, latinos, jazz-es muzsikával, később azonban csak kapkodjuk a fejünket. Előbb a szöveg, majd a zene törli képen az embert. Magyarázattal tartozik a zenekar! De előbb hallgassuk meg Menszátor H. Attila (ének, zeneszerző, szövegíró) és társai történetét.
Megjelenés: 2004/12/09 | Lapszám: 2004 |


Holló - Molnár - Több fül többet hall   Holló - Molnár - Több fül többet hall

Holló Józsefet aligha kell bemutatni olvasóinknak, hiszen az R-GO nagy felállásának billentyűse volt. Később Demjén Rózsi zeneszerzője és hangszerelője lett. Amikor megalakult a Princess, őt kérték fel, hogy elkészítse a három hegedűslány albumait. Ám végül nem egyedül szerepel az első két lemezen a szerzői és a hangszerelői poszton, hanem Molnár "Lacisz" Lászlóval párban. Aki épp akkor ünnepelte huszonegyedik születésnapját, amikor a Princess első anyaga platinalemez lett. Ma pedig a kettős a Grácia albumát jegyzi.
Megjelenés: 2004/10/27 | Lapszám: 2004 |


Bëlga - Az emberi gyarlóság dalai   Bëlga - Az emberi gyarlóság dalai

Mégötlövés, Tokyo és Bauxit (mikrofon, papír és ceruza), valamint Titusz (szinti, szempler és más eszközök, zenei producer), azaz a Bëlga új hangot hozott a magyar könnyűzenébe. Akármennyire szeretnénk, képtelenség bárhová is besorolni sajátos stílusukat. Önmagában már ez is érdekes lenne, s még inkább azzá teszi, hogy a Bëlga tömegeket tudott megfogni szokatlan dalaival.
Megjelenés: 2004/10/27 | Lapszám: 2004 |


Hollywoodoo - Karmolnak, harapnak   Hollywoodoo - Karmolnak, harapnak

Két évvel ezelőtt sokakat meglepett első albumával az akkor már tíz éves, mégsem igazán ismert zenekar, a Hollywoodoo. Érett, egyéni hangvételű dalokat tartalmazott az anyag - nem csoda, hogy egy csapásra megismertük az együttes nevét. Hohl Árpád (dob), Bodnár Péter (basszusgitár), Nirnsee Krisztián (gitár), Urbán Szabolcs (gitár) és Trócsányi Gergely (ének) második lemezével még nagyobbat dobott: a Karmolok, harapok című alkotás egyszerűségében is izgalmas, s borongós hangulata mellett mulattatni is képes.
Megjelenés: 2004/10/27 | Lapszám: 2004 |


Pusztai Csaba - Abonytól Los Angelesig   Pusztai Csaba - Abonytól Los Angelesig

Pusztai Csaba, a Budapest Jazz Orchestra és más formációk dobosa, valamint ütőhangszerese a nyáron Amerikában járt. Egy hónapon át ösztöndíjjal tanult a Henry Mancini Institut falai között. Az egész világról mindössze két dobos kerülhetett a kiválasztottak közé, s az egyikük a magyar muzsikus volt. Ez a siker remek alkalmat kínál arra, hogy olvasóink jobban megismerjék Pusztai Csabát.
Megjelenés: 2004/09/26 | Lapszám: 2004 |


Mikola Péter - A zenés játszótárs   Mikola Péter - A zenés játszótárs

Ritkán írunk gyerekeknek zenélőkről. Hogy miért? Talán mert ez is olyan terület, amihez némi előítélettel közeledünk. A kereskedelmi médiában pörgő pophoz vagy épp a lakodalmashoz hasonlóan. Mert mindegyik ingoványos terep. Rengeteg az értékelhetetlen, a zenét lealacsonyító produkció az említett műfajokban. Persze találunk példát az ellenkezőjére is, s öröm, hogy akad néhány ilyen a gyerekekhez szóló muzsikában. Hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen zenén nőnek fel a legifjabbak.
Megjelenés: 2004/09/26 | Lapszám: 2004 |


Varga Zsuzsa - Kötöttség nélkül   Varga Zsuzsa - Kötöttség nélkül

A Venus együttes egykori énekesnője sokakat meglepett, amikor tavaly ősszel előállt első szólólemezével. A Szívadóvevő című albumot az Anima Sound System több tagjával készítette. Már ebből sejthető, hogy nem az addigi irányvonalat vitte tovább. Az alkotók szerint popzenéről van szó, ám nem annak itthon megszokott, igénytelen válfajáról.
Megjelenés: 2004/08/23 | Lapszám: 2004 |


Lukács Peta - A zenész és a közönség   Lukács Peta - A zenész és a közönség

1996-ban figyelhettünk fel a gitárosra, a Ki Mit Tud? döntőjében. Lukács Péter tizennyolc évesen nyerte meg a hangszeres szólista kategóriát. Akkor úgy tűnt, még sokat fogunk hallani a gitárcentrikus instrumentális rockzenét művelő ifjúról. Csakhogy hosszú szünet következett, Lukács Péter eltűnt a szemünk elől. Szerencsére nem végleg. Ám amikor újra felbukkant, már becenevén, Petaként, egészen más zenékben hallhattuk gitározni.
Megjelenés: 2004/08/09 | Lapszám: 2004 |


hiperkarma - Gurulós zene   hiperkarma - Gurulós zene

2000-ben hallhattuk először a hiperkarma nevet. Akkor úgy tűnt, nem zenekarról, hanem az énekes, gitáros és szerző Bérczesi Róbert egyszemélyes produkciójáról van szó. De hamarosan már valódi együttes állt a színpadra a sokakat megfogó dalokkal. Különösebb hírverés, azaz gyakori médiaszereplések nélkül tett szert komoly rajongótáborra a Robi (ének, gitár), Sztivi (gitár), Laca (basszusgitár), fx Elvis (szinti), Frenk (dob, ének) és Zacsi (perka) felállású hiperkarma.
Megjelenés: 2004/08/09 | Lapszám: 2004 |


Csányi Zoltán - A biztos alap   Csányi Zoltán - A biztos alap

A Black-Out együttes dobosa az utóbbi években több más zenekarban is feltűnt. Két éve a Szigeten öt csapattal lépett színpadra. Nem ritka ez a szakmában, ám Csányi Zoltán kizárólag olyan muzsikát művel, amelyhez kedve van. Tehát nem a pénzkeresés motiválja, s nem kell kiszolgálnia a média felpumpálta, többnyire értéktelen popprodukciókat. Ez sajnos ma már nem olyan gyakori...
Megjelenés: 2004/08/09 | Lapszám: 2004 |


Supernem - A zene nem dadog   Supernem - A zene nem dadog

Papp Szabolcs (ének, basszusgitár), Pulius Tibor (gitár) és Mozsik Imre (dob) 2001 őszén hozta létre a Supernem együttest. Egy évvel később már az egész ország ismerte a triót, a K-k-kétszer című maxinak köszönhetően. Az első album, a Hangosabban! 2003 tavaszán jelent meg. A zenekar azóta folyamatosan koncertezik, valamint készül második lemezére.
Megjelenés: 2004/06/28 | Lapszám: 2004 |


Muddy Shoes - A blues nem unalmas   Muddy Shoes - A blues nem unalmas

A Palermo Boogie Gang együttessel ismertté vált gitáros-énekes Fekete Jenő 1997-ben hozta létre a Muddy Shoes nevű formációt, Nagy Szabolcs billentyűssel. Az első album - The Real Shuffling Hungarians címmel - már a következő évben megjelent. A Muddy Shoes azóta is sokat koncertezett, ám a következő anyagra egészen mostanáig várnunk kellett. Az izgalmas és változatos zenét tartalmazó Cool a Polybasic Records kiadásában látott napvilágot.
Megjelenés: 2004/06/28 | Lapszám: 2004 |


Szűcs Gábor   Szűcs Gábor

Little G. Weevil, azaz Szűcs Gábor már szerepelt lapunkban, évekkel ezelőtt, amikor maxija jelent meg. Azóta több lett, mint "klubhős", nemrég látott napvilágot első albuma, One címmel. A gitáros-énekes zenekarával, a Pure Blues nevű formációval készítette a két CD-t tartalmazó anyagot. A két saját dal, illetve a kilenc feldolgozás éppenséggel ráfért volna egyetlen hanghordozóra, ám annyira eltérnek egymástól, hogy célszerűnek tűnik szétválasztásuk.
Megjelenés: 2004/05/27 | Lapszám: 2004 |


Szörp - Amerikai toplistán   Szörp - Amerikai toplistán

"Magyarország egyetlen bevallottan acid-jazzt játszó zenekara 1997 óta működik" - olvashatjuk a Szörp honlapján. A mai formáció öt évvel ezelőtt alakult ki, azóta Váczi Eszter (ének), Gátos Iván (billentyűs hangszerek), Mike Zsolt (dob), Fehér Géza (gitár), Fehérvári Attila (basszusgitár), Barbinek Gábor (harsona), Weisz Gábor (tenorszaxofon), Weisz Tamás (trombita, szárnykürt) és Weisz Nándor (ütőhangszerek) alkotja az együttest. Szörp albumot ne is keressen senki a boltokban - a komoly közönségbázissal rendelkező csapat ugyanis eddig csak maxival jelentkezett.
Megjelenés: 2004/05/27 | Lapszám: 2004 |


Kovács Péter - Kovax, a torok   Kovács Péter - Kovax, a torok

A tavalyi év végén jelent meg "Kovax, a torok" albuma, Szeress nagyon címmel. A Kovax művésznév Kovács Pétert fedi. A zongorista-énekes több komoly produkcióban tűnt már fel közreműködőként, valamint a Jeff Porcaro Emlékzenekar oszlopos tagja. Első szólólemezén többnyire régi magyar slágerek feldolgozásai szólalnak meg, mások mellett Presser Gábor, Borlai Gergő és Tátrai Tibor segítségével.
Megjelenés: 2004/05/27 | Lapszám: 2004 |


Bikini: Angyali üdvözlet - A közönség nem hülye   Bikini: Angyali üdvözlet - A közönség nem hülye

Tavasszal jelent meg a Bikini új albuma, Angyali üdvözlet címmel, a Hungaroton kiadásában. Mint azt az utóbbi években, a zenekar visszatérése óta megszokhattuk, megint új hangvétellel találkozunk az anyagon. A Bikinire jellemző stílusjegyek megmaradtak ugyan, mellettük azonban bőven hallunk új elemeket. S ha már újdonságról van szó: a felvételen még Daczi Zsolt játszott, azóta viszont Csillag Endre a zenekar gitárosa.
Megjelenés: 2004/05/27 | Lapszám: 2004 |


Papesch Péter - Megvalósult álmok   Papesch Péter - Megvalósult álmok

Ahhoz képest, hogy milyen későn kezdett el basszusgitározni, Papesch Péter villámgyorsan tényező lett a szakmában. A legizgalmasabb jazzprodukcióknak éppúgy részese, mint ahogy ott állt és áll a színpadon a honi rock legendái, többek között Tátrai Tibor és Presser Gábor mellett.
Megjelenés: 2004/04/22 | Lapszám: 2004 |


Kánaán - Ösztönzenészek   Kánaán - Ösztönzenészek

Kálmán Tamás (dalok, szövegek, ének, gitár) és Nagy Zoltán (hangszerelés, billentyűs hangszerek, programozás) kettőse két évvel ezelőtt megnyerte az LGT Fesztivál tehetségkutatóját. Kánaán néven, Találj rám címmel még abban az évben albumot jelentettek meg, a NarRator Records kiadónál. Azóta nemigen hallottunk róluk, ám most újra feltűntek, hamarosan elkészítik második lemezüket.
Megjelenés: 2004/04/22 | Lapszám: 2004 |


Anima Sound System - Az önző zenekar   Anima Sound System - Az önző zenekar

Prieger Zsolt (keverés, effektek) és Prieger Szabolcs (gitár, billentyűs hangszerek) 1993-ban alapította a zenekart Szombathelyen. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Németh Gergely (basszusgitár, billentyűs hangszerek, scratch), majd több tagcsere után Angler Ákossal (dob), Németh Jucival (ének, fuvola) és Soós Tamással (fúvós hangszerek, ének) alakult ki a mai felállás. Az Anima Sound System egyéni zenei világa értő fülekre talált itthon és külföldön is - pedig a csapat, ha tehette, mindig kerülte a bejáratott, "hivatalos" utakat.
Megjelenés: 2004/03/18 | Lapszám: 2004 |


Vedres Joe - Kívülállók   Vedres Joe - Kívülállók

Vedres Joe a Beatrice egyik legizgalmasabb felállásában tűnt fel, 1981-ben. A következő évben már a ma ős-Bikini néven ismert formációban gitározott, sőt, ott volt a zenekarban a Bikini csúcsra jutásakor is. Ezután következett a jobb sorsra érdemes Telegram együttes, amely csak egy lemezt készíthetett, a billentyűs Ádok József korai halála miatt. Vedres később a Machine Mouse tagja volt, feltűnt a visszatérő Bikiniben, s ma újra Nagy Feró oldalán szerepel a Ricsében. Pár hónappal ezelőtt szerzői albummal jelentkezett.
Megjelenés: 2004/03/18 | Lapszám: 2004 |


Peter Ogi - Kibukkant a sötétségből   Peter Ogi - Kibukkant a sötétségből

Hegedűs Péter zeneszerzés szakon végezte el a Zeneakadémiát. Később, már Peter Ogi néven mégis az avantgárd világában lett ismert, méghozzá az egész világon. Itthon a ma már kultikus emlékű Spions tagja volt, Amerikában szólóban aratta sikereit. Hazatérte után két albummal jelentkezett, az utolsó, a Blaze tíz évvel ezelőtt készült el. Azóta csak betegségéről kaphattunk hírt, sokan már úgy hitték, sosem áll színpadra. De most újra ott láthatjuk.
Megjelenés: 2004/03/18 | Lapszám: 2004 |


Hooligans - Több rajongó, több kritikus   Hooligans - Több rajongó, több kritikus

Szimpatikus, fiatal rockbanda - ez volt az általános vélekedés, amikor a Hooligans elindult. Csakhogy azóta a zenekar befutott. Komoly lemezeladást produkál, s a koncertek telt ház előtt zajlanak. Ördögh Csipa (ének), Tóth Tibi (gitár), Moritcz (basszusgitár) és Kiss Endi (dob) olyan helyeken is feltűnik, ahol korábban nem találkozhattunk a rock képviselőivel. Természetes-e vagy sem, de tény, hogy ma már nem egyértelmű a Hooligans megítélése.
Megjelenés: 2004/03/18 | Lapszám: 2004 |


Fehér Adrienn - Megalkuvás nélkül   Fehér Adrienn - Megalkuvás nélkül

A nagyközönség sokáig kizárólag énekes színésznőnek ismerte Fehér Adriennt. Egészen 2003-ig, amikor megjelent első szólóalbuma, Fehér címmel. A pop-rock szakma persze tudta, ki ő, hiszen az utóbbi években jó néhány produkcióban vokálozott. Többek között Cserháti Zsuzsával, Malek Andreával, Presser Gáborral és Szikora Róberttel dolgozott együtt.
Megjelenés: 2004/03/18 | Lapszám: 2004 |


Németh Gábor - Közérthetően és választékosan   Németh Gábor - Közérthetően és választékosan

2003 végén jelent meg a Németh Gábor Project bemutatkozó albuma, Könnyű lépések címmel. Az egykori Skorpió, Dinamit, Bikini és Art Reaktor dobos (hogy csak néhány zenekarát említsük) instrumentális anyagot készített, csupa kiváló muzsikussal. Mire ezek a sorok megjelennek, már túl lesznek a nagyszabású lemezbemutató koncerten, mi azonban még előtte beszélgettünk.
Megjelenés: 2004/02/05 | Lapszám: 2004 |


Magyar Hajnal - A tisztább út   Magyar Hajnal - A tisztább út

Magyar Hajnal tizenévesen a Moralisa nevű lányzenekar énekesnőjeként tűnt fel. Az együttes feloszlása után még volt egy ígéretes próbálkozása, ám a kiváló muzsikusokkal létrehozott Cairo végül nem lépett ki a nagyközönség elé. Hajnal ezután Amerikába távozott, Miamiban a Magenta Band tagja volt. Hazatérte után a Dáma énekesnője lett, egy album erejéig, amely az egykori Cairo nótákból nőtt ki. Később a Moonshiners jazzformációban hallhattuk énekelni. Az utóbbi pár évben, ha megjelenik a médiában, a Dawn & Chris elnevezésű projektről beszél.
Megjelenés: 2004/02/05 | Lapszám: 2004 |


Cry Free - Lehet saját a másé is   Cry Free - Lehet saját a másé is

Nyolc évvel ezelőtt alakult meg a magyar Deep Purple cover band, a Cry Free. Scholtz Attila (ének), Kállai János (gitár), Kecskeméti Csaba (basszusgitár), Soulavy Gábor (billentyűs hangszerek) és Blaskó György (dob), azaz a jelenlegi felállás 2000 óta van együtt. Ezután kezdte el kinőni magát az együttes, s kis klubbandából mára külföldre is utazó, gyakorta nagy színpadokon fellépő zenekarrá vált. A tagok ősszel példaképeikkel is találkozhattak, a budapesti koncert utáni partin.
Megjelenés: 2004/02/05 | Lapszám: 2004 |


Manhattan - Nem kell szégyellnünk magunkat   Manhattan - Nem kell szégyellnünk magunkat

A Manhattan együttes hat évvel ezelőtt készített utoljára lemezt. A Hetedik óta 2000-ben válogatásalbum látott napvilágot - lényegében ez volt a társulat búcsúja. Tavaly azonban Csoki, Kelemen Tamás és Vilmányi Gábor újra feltűnt a színpadokon. Sőt, az év végén új anyaggal jelentkezett a trió. Csokival a társulat teljes történetét próbáltuk felidézni, kitérve olyan kérdésekre is, amelyek a Manhattan-nel kapcsolatban a szakmát foglalkoztatták, azaz a popsajtóban sosem kerültek terítékre.
Megjelenés: 2004/01/08 | Lapszám: 2004 |


Kowalsky meg a Vega - Szoros barátság, laza zene   Kowalsky meg a Vega - Szoros barátság, laza zene

2003 végén új formáció tűnt fel: a Kowalsky meg a Vega nevű együttes. A Black-Out énekese, Kowalsky Jávorszky Bécával (akusztikus gitár), Juhász Robbal (gitár), Temesi Bercivel (basszusgitár) és Újvári Petivel (dob) készítette el a Pimasz grimasz című albumot. A borítón Kowa dinamittal a kezében látható - a banda valóban robbanthat, mert a dalok frissek, újszerűek és egyedi a hangulatuk.
Megjelenés: 2004/01/08 | Lapszám: 2004 |





Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek