Jelentkezz be! [ j vagy itt? Regisztrlj!]
 foldal | cikkek | 2004 | Lukács Peta - A zenész és a közönség

Lukács Peta - A zenész és a közönség
A zenész és a közönség

1996-ban figyelhettünk fel a gitárosra, a Ki Mit Tud? döntõjében. Lukács Péter tizennyolc évesen nyerte meg a hangszeres szólista kategóriát. Akkor úgy tûnt, még sokat fogunk hallani a gitárcentrikus instrumentális rockzenét mûvelõ ifjúról. Csakhogy hosszú szünet következett, Lukács Péter eltûnt a szemünk elõl. Szerencsére nem végleg. Ám amikor újra felbukkant, már becenevén, Petaként, egészen más zenékben hallhattuk gitározni.

- Nyolc évvel ezelõtt egyértelmûnek látszott, hogy azon a pályán fogsz haladni, amin itthon elsõként Szekeres Tamás kezdett járni. Miért nem így történt?
- Én is úgy gondoltam, hogy meg fogok maradni ennél vonalnál - mondja Lukács Peta. - De nagyon gyorsan kiderült, hogy Magyarországon mûködésképtelen az instrumentális zene, legalábbis ebben a formájában. Hogy csúnyán fejezzem ki magam: nem lehet megélni belõle. Ráadásul hiába jutottam elõszerzõdéshez a Ki Mit Tud? megnyerésével, a multinacionális cég "természetesen" nem adta ki a lemezt. Szokásos történet ez.
Ugyanakkor én magam is gyorsan változtam. Még abban az évben a kõbányai suliba kerültem, Babos Gyula és Tornóczky Feri bácsi tanított. Korábban is érdekeltek más zenék, ezek után viszont mindenevõ lettem. Az is maradtam, a mai napig, a klasszikus zenétõl a thrash metálig mindent meghallgatok. Budapestre kerülésemmel kinyílt a zenei gondolkodásom. Ennek köszönhetõ, hogy sokféle produkcióban vettem és veszek részt.
- Korábban nem tanultál zenét?
- Zenei általánosba jártam, három éven át fuvolázni tanultam. Belémverték az alapokat, ám közben megutáltatták velem a komolyzenét. Ez késõbb szerencsére elmúlt. A gitározást két dal hozta, a Money For Nothing (Dire Straits) és a Final Countdown (Europe). Naponta hússzor hallgattam meg a nótákat, s elhatároztam, hogy gitáros, zenész leszek. 1988 karácsonyán kaptam meg az elsõ elektromos gitárt. Édesapám is zenész volt, így én azon szerencsések közé tartoztam, akiket nem üldöztek el otthonról, ha bekapcsolták az erõsítõt... Apám és bátyám is segített a kezdeteknél, azután magamtól tanulgattam. Négy évvel késõbb a Tini Sztár Kerestetik tehetségkutatón Hedgehog nevû zenekarommal gyõztünk, a legjobb szólistának engem választottak. Ugyanebben az évben megnyertem az Oroszlánbarlang és a Metal Hammer gitárversenyét.
- 1996-ig minden sikeredet rockzenével arattad. Miután kinyílt a zenei gondolkodásod, ahogyan fogalmaztál, milyen produkciókban bukkantál fel?
- Játszottam Makovics Dénes zenekarában, akadt néhány stúdiómunkám, például Friderika legutóbbi lemezén gitároztam. 2001 márciusában Borlai Gergõvel létrehoztuk a European Mantra együttest. Nagy Jancsi billentyûzik, s más zenészek után most Papesch Péter basszusgitározik a csapatban. Gergõvel és Jancsival való kapcsolatom sok más érdekes feladatot hozott. Például Presser Gáborral is dolgoztam, Király Linda és Kovax albumán. Szentpéteri Csillával a stúdiózás mellett koncerten is felléptem, gitároztam Tisza Beának, Gergõvel együtt a NeoTones lemezét hangszereltük, Csepregi Éva Jubileum címû anyagának pedig zenei producerei voltunk. Horgas Eszterhez Nagy Jancsi ajánlott be - részese vagyok a Carmen produkciónak. Idén tavasszal a TRB zenekarba kerültem. Épp most készül Oláh Ibolya albuma, amin szintén gitározom. S van még egy saját projektem is, Pacziga Linda énekesnõvel, bár egyelõre nem tudni, mikor valósulnak meg a terveink.
- Szép és változatos lista. Egy-két produkcióba azért részletesebben is belemehetnénk. Milyen volt a Carmenben Al Di Meolával együtt zenélni?
- Nagy újdonságot nem tudok róla mondani, mintha búra alatt tartották volna, vagy õ maga ilyen, de tény, hogy az egyhetes próbaidõszak alatt alig két szót váltottunk. Jó érzés egy ilyen legendával egy színpadon lenni, de az a fajta zenei élmény, ami például egy jazz zenekarban megadatik, azaz az együttjátszás öröme itt elkerült.
- Hogyhogy?
- "Másodhegedûs" vagyok a darabban, töltelék-szerepem van. A szó szoros értelmében nem játszom együtt Meolával, nincs rá mód, hogy hatással legyünk egymásra. Persze hallgathatom a játékát, s végsõ soron ez is jó dolog.
- Gondolom, a European Mantra koncertjei után nincs benned ilyen hiányérzet.
- Kompromisszumok nélkül muzsikálunk, egymást gerjesztjük a színpadon, mindenki mindenre kapható nálunk. Ezért is döntöttünk úgy, hosszas huzavona után, hogy végül élõ albumot készítünk. Ha minden jól megy, az õsz folyamán megjelenik, ugyanis már a keverésnél tartunk. Egyébként az indulásnál tartottam attól, hogy az instrumentális jazz-metál keveseket fog érdekelni, de rövid idõn belül kiderült, hogy sokakat meg tud mozgatni a zenénk. S tetszenek a közönségnek az elõadásaink. Talán azért is, mert nem szokásos jazzkoncertekrõl van szó, ahol a zenészek gyakorta befelé játszanak, s nem kommunikálnak a hallgatósággal. Abban is különbözünk a fúziós zenéket játszóktól, hogy mi nem arra törekszünk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a jazzt és a rockot, valamiféle egységes masszává gyúrva a kettõt. Nálunk, ha valami jazz, akkor nagyon is az, ha pedig rock, akkor igazán metál.
- Ami a rockot illeti, tavasztól a klasszikus változatát is ûzöd, a TRB tagja lettél.
- Zeffer Andrásék az év elejétõl kétgitáros felállásban játszanak. Amikor Csillag Endre a Bikinibe ment, Zefi hívott fel, hogy be tudnám-e tölteni a helyét, mert rengeteg a koncert. Mivel a klasszikus rockon nõttem fel, szívesen mondtam igent. Jól érzem magam ebben a zenében, s magában az együttesben is. A korkülönbség sem okoz gondot, jó hangulatúak a bulik. Sõt, még az sem kizárt, hogy a következõ albumon nekem is lesz dalom.
- Amikor feltûntél, többnyire saját számaiddal jutottál elõre. Azóta mennyire számítanak rád szerzõként?
- A European Mantrában javarészt Gergõvel ketten írjuk a nótákat. Ezen kívül csak a készülõ, Pacziga Lindával közös produkcióban vagyok szerzõ. Itt pop-rockról van szó. Régóta készülünk rá, már vagy három éve csináljuk. De egyelõre még nem azt sem tudjuk, hogy Linda nevén, vagy zenekarként fog-e futni a dolog. Janicsák István és Lakatos Gábor segít nekünk, leginkább abban, hogy valóban populáris legyen a produkció, mert mi ketten hajlamosak vagyunk a saját fejünk után menni. Ami nem igazán szerencsés a popzenében.
Visszatérve a szerzõséghez, megrendelésre nemigen tudok alkotni, illetve pontosabb a megfogalmazás, ha azt mondom, hogy nem szeretem az ilyen munkát. Egyébként akkor is folyamatosan írtam dalokat, amikor nem voltam szem elõtt. Idõvel szeretnék saját albumot készíteni.
- Milyen lenne?
- Még nem tudom. Ki tudja, mi volna jobb megoldás, egy bizonyos vonalat követni, vagy úgy felfogni, hogy a saját és még néhány ember örömére most végre kiélhetem magam. Az biztos, hogy a rock nem fog hiányozni róla. A modern, gépi dolgokat is szeretem, azután ott van ugye a jazz... Nem egyszerû válaszolni. Bár, ha netán csak öt év múlva jön létre a lemez, talán már máshogy fogok gondolkodni. Ez az egész nem terv, csak vágy. Egyelõre.
- Maradjunk még a popnál, hiszen abba is belekóstoltál, ráadásul készülõben van az említett album, saját dalaiddal. Mi vonz ebbe az irányba, a rock és a jazz után, illetve mellett?
- Nem szeretem a mûfaji korlátokat. Mint mondtam, zenei mindenevõ vagyok. A gagyiért én sem lelkesedem, de a jó popzenét mindig szívesen hallgatom. S nem nagyon értem azokat a zenészeket, fõleg jazzistákat, akik elhatárolódnak a poptól.
- Mostanában mintha kevesebb lenne az elhatárolódó, mint a kiszolgáló...
- Sokan vesznek részt popprodukcióban, a megélhetésük miatt. De ha beszélgetek velük, kiderül, hogy a hátuk közepére sem kívánják. Emiatt pedig haknira veszik. Magyarországról nagyon hiányzik a popnak az a szelete, amelyik igazán igényesen, mívesen elkészített. Hiába a rengeteg külföldi példa. Érdekes, hogy arrafelé is bevállalnak ilyen munkákat a kiváló zenészek, még az "istennek" hittek is. Nyilván nem ebben valósítják meg magukat, a végeredményben mégsem érzek hakni-ízt. Itt nyilván bele lehetne menni a pénz és a technika kérdésébe, mert még a mai napig is egyetlen hang után meg lehet mondani, hogy magyar-e az adott popnóta, de nem teszem, mert szerintem valami más a legfontosabb. Ha már elvállal valamit a zenész, akkor csinálja meg becsülettel, szívvel-lélekkel - vagy ne vállalja el.
- Te soha semmit nem vettél haknira?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Viszont már rájöttem, hogy legalább a saját szórakoztatásom miatt kerülnöm kell ezt a hozzáállást. Mert ha már ott vagyok a színpadon, legalább én érezzem jól magam... Ugyanez vonatkozik arra, amikor nem ötezer, csak mondjuk öt ember elõtt játszik valaki. Illetve itt még szempont, hogy bármilyen nehéz, a kis létszámú közönségnek is ugyanazt kell adni, mint a tömegnek.
A közönség tisztelete sok muzsikusból hiányzik. Pedig épp nekünk, a zenészeknek kellene nagy becsben tartani azokat, akik kíváncsiak ránk. Sokan pontosan azért választottuk ezt a pályát, mert másképp nem, csak zenével tudjuk megértetni magunkat, csak így tudjuk kifejezni az érzelmeinket, csak így tudjuk elmondani, átadni a gondolatainkat. Ha a koncerten csupán egyetlen ember szemében látom, hogy fontos neki, amit adtam - már megérte a színpadra állni.
Megjelent a Zenész magazinban, 2004-ben.





Hivatalos honlap:

Lukács Peta


Lukács Peta demók:

Poor Me

Rapper 1


Kapcsolódó cikkek:

Lukács Peta

Lukács Peta: War and Peace
Foldal            Cikkek            Frum            Kzssg            Kapcsolat
Marthy Gyrgy © 2006 • Adatvdelmi elvek •