Jelentkezz be! [ j vagy itt? Regisztrlj!]
 foldal | cikkek | 2005 | Kozma Orsi - Az õszinte lemez

Kozma Orsi - Az õszinte lemez
Az õszinte lemez

Kozma Orsit a szakma elõbb a Kimnowak, majd jó néhány elõadó és együttes vokalistájaként ismerte meg. A nagyközönség számára a Jazz+Az produkciója tette ismertté a nevét. Gesztiék három énekesnõje közül épp Orsi az, akinek útját a legtöbben követhetik, hiszen késõbb a Cotton Club Singers tagja lett, nemrégiben pedig szólólemezzel jelentkezett.

- Az album címe: Egy szó. Kérlek, ennél hosszabban mutasd be az anyagot!
- Régóta készülök a szólólemezre – mondja Kozma Orsi. – Már a Jazz+Az után készítettem demókat. De tudtam, hogy hiába vannak ötleteim, társ nélkül nem fogok boldogulni. Szükségem volt egy olyan emberre, aki szerzõként és hangszerelõként tud segíteni nekem. Elõbb Jamie Winchesterrel dolgoztam, de azok a dalok végül az õ lemezére kerültek fel. Ezután jött a Cotton Club Singers – érthetõ módon egy idõre háttérbe szorultak a terveim. De tavaly újra éreztem, hogy jó volna elkészíteni az albumot. Ekkor jött létre saját zenekarom, a – bevallom, kissé erõltetett nevû – Kozmapolita együttes. Nem igazán gondoltam át, mit akarok, rögtön nekiálltunk koncertezni, néhány saját dal mellett feldolgozásokkal. A vége hangszálgyulladás lett, mert nem bírtam a kettõs terhelést. Akkor leültem gondolkodni, s arra jutottam, hogy a türelem a legfontosabb. Elõbb el kell készítenem a lemezt, hogy legyen mire építeni, s csak utána fogok koncertezni. Amikor megtaláltam az ideális szerzõt, hangszerelõt és zenei producert, Szakos Krisztiánt, Ákos zenekarából, nekiláttunk a dalírásnak. Az Egy szóban egyéves munka van.
- Ha jól értem, a koncepció a tiéd, Krisztián feladata a kivitelezés.
- Az alapvetõ koncepció már nagyon rég megvan. Eklektikus lemezre vágytam, amiben ugyan bõven van gitár, mégis az elektronikus zene dominál. Amikor Krisztiánnak megmutattam a demókat, azonnal megértette, mit szeretnék csinálni. A legtöbb dal zenéjét és szövegét õ írta, illetve egy-egy dal Jamie Winchester, Pejtsik Péter és az én szerzeményem. Két feldolgozás is lemezre került. Sheryl Crow egyik nagy kedvencem (a másik Björk), Seal dala, a Kiss From A Rose pedig mindkettõnknek kihívást jelentett.
- Hogyan zajlott a közös munka?
- Krisztián házi stúdiójában, a Gattaca stúdióban dolgoztunk, nyugodt körülmények között, tavaly júniustól egészen februárig. Idõközben igazán jól megismertük egymást, barátok lettünk. Egy kicsit olyan volt, mintha a bátyámmal vettem volna fel a lemezt. Többen segítettek nekünk, néhány dalban Pejtsik Péter (cselló, hegedû), Jamie Winchester (gitár), Kékkõi Zalán (gitár), Fekete-Kovács Kornél (trombita) és Váczi Eszter (vokál) közremûködik.
- Mit szólt a szólólemezhez az „anyazenekarod”?
- Amikor elmondtam nekik, hogy szeretném megcsinálni, mindhárman áldásukat adták. Reméltem, hogy így lesz, hiszen két, teljesen különbözõ produkcióról van szó, aligha árthat egyik a másiknak. Ám az áldáson túl többhöz is jutottam: a zenekar kiadója, a GEG Records vállalta fel az albumot. Ez igazán nemes gesztus. Egyébként az egyeztetés sem okozhat gondot, hiszen egyrészt nekem azért továbbra is a Cotton az elsõdleges, másrészt a saját zenekarral nem az a célom, hogy sok koncertet adjak, hanem hogy ha kevés is jön össze, az mind jól elõkészített és ideális körülmények között zajló legyen.
- Nem a saját bulik a legfontosabbak?
- Tisztán látom, hogy nem leszek világsztár, még csak nem is aranylemezre hajtok az albummal. Önmegvalósításról van szó. Arról, hogy megmutassam: 2005-ben itt tartok, ezt hagyom magam mögött. Ha valaki kíváncsi a Jazz+Az egykori és a Cotton Club Singers mai énekesnõjére, hát itt vagyok, itt van ez az õszinte lemez – meg lehet hallgatni, ki az a Kozma Orsi.
- Nem te vagy az elsõ vokalista, aki szólóalbumot készített. Azzal a vággyal kezdtek hátul, hogy elõbb-utóbb majd a színpad elejére állhattok?
- Nem tudom, más hogy van ezzel, én ugyanis eredetileg színésznõ szerettem volna lenni. Késõbb pedig musical-színésznõ, úgyhogy eleinte nem vonzott a popszínpad. Igaz, gimis zenekaromban, a Szûzriadóban énekeltem, de ez nem volt olyan nagyon komoly történet. Viszont többször játszhattunk a Kimnowak elõtt. Már tudtam a dalokat, s egyszer az énekes Novák Péter és a vokalista Czerovszky Heni felvetette, hogy néhány nótára hozzájuk is felmehetnék a színpadra. Így kezdõdött ez a történet. Azóta sokakkal zenélhettem együtt, stúdióban és turnékon. A teljesség igénye nélkül: álltam Koncz Zsuzsa, Charlie, Hevesi Tamás, Pierrot, Tolcsvay László és a Tátrai Band mögött is.
- Ezek szerint rákaptál a vokálozás ízére.
- Nagyon szeretek vokálozni. Egyáltalán: nagyon szeretek énekelni, fõleg másokkal együtt. A Magyar Rádió gyermekkórusának nyolc éven át voltam tagja, az általános iskola alatt. Ez az idõszak egyszerre adott kiváló alapot és rengeteg élményt. Felléptünk a Zeneakadémián, a Mátyás templomban, sokat jártunk külföldre. S érdekes módon azóta is elkísér, hogy nem kizárólag az én hangom szólal meg a színpadon, hiszen errõl volt szó a Jazz+Az esetében is, a Cottonban pedig még inkább. Visszatérve a vokálozáshoz, szerintem ugyanolyan fontos lehet a szerepe, mint a szólóéneknek. Ráadásul nehezebb feladat is, hiszen jobban kell figyelni. A mai napig szívesen vállalok ilyen munkát, ha hívnak.
Számomra fontos az is, hogy végigjártam az összes lépcsõfokot, mielõtt szólólemezt készítettem. Rengeteg tapasztalatra tettem szert, rengeteget tanultam. A vokálozás fejleszti a hallást, s talán giccsesen fogalmazok, de alázatra nevel. Nem biztos, hogy szerencsés azonnal a mélyvízbe kerülni, mint az mostanában többekkel megesik, ha valóban tehetségesként, de pusztán azért kerülnek elõre, mert szerepeltek egy tévémûsorban.
- Mi kell ahhoz, hogy a vokalista szólistává váljon? Mármint szakmai értelemben.
- Tehetség és tudás, egyéniség és tartalom. Ha valaki õszintén és szívbõl énekel, elõbb-utóbb mindenhová eljuthat. Biztos naivnak tûnök, hogy ennyi év után is ezt gondolom, de nagyon remélem, hogy igazam van.
- A hangi adottságok, leginkább a hangszín nem számít?
- Úgy gondolom, én átlagos hangszínnel rendelkezem. Féltem is, hogy nem fogják felismerni a hangomat az emberek, ha meghallják egy dalban. De azután rájöttem, hogy a hangszínnél fontosabb az elõadásmód. Igazából ettõl leszek felismerhetõ, egyéni. Amúgy a jellegzetes hangszínnel rendelkezõknek gyakran csak egy-két stílus áll jól, s ez korlátokat állít eléjük. Úgyhogy minden rosszban van valami jó, ahogy így meggyõztem magam…
- Menjünk vissza az idõben: milyen emlékeid vannak a Jazz+Az produkcióról?
- Érdekes, de igazán élesen csupán egy-két momentumra emlékszem. Olyan sûrû volt az a három év, hogy csak kapkodtam a fejemet, s végül úgy elszállt, mintha álom lett volna. Ezzel így van Behumi Dóra és Váczi Eszter is. Egy héttel az utolsó koncert ültünk le beszélgetni, s csak akkor esett le nekünk, hogy vége. Persze arra azért emlékszem, hogy hatalmas energiával csináltuk, s nagy élményekhez jutottunk. Sztárok voltunk – akárhogy is nézem. Ráadásul lubickolhattunk a produkcióban, olyan háttér volt mögöttünk. Meg lehetett szokni…
Egyébként mi hárman nagyon összekovácsolódtunk, s a mai napig õrizzük barátságunkat.
- Nem gondoltatok arra, hogy hármasban kellene folytatnotok?
- Mi nem, de mások igen, több felkérést is kaptunk. Úgy véltük és véljük, hogy jobb, ha mindenki a maga útját járja. Ez persze nem zárja ki, hogy alkalmilag együtt álljunk a színpadra, mint ahogy már volt közös jazzkoncertünk.
- Hogyan érzed magad a Cotton Club Singers tagjaként?
- Eleinte féltem, nem bíztam abban, hogy képes leszek mezzoszoprán hangommal a szoprán Zsédenyi Adrienn helyébe lépni. Valamennyire azért sikerült, bár nem vagyok tökéletesen elégedett magammal. Igaz, igyekszem mindent megtenni, hogy meglegyenek a hangok. Vigyázok magamra, s tanárhoz is járok. Komolyan nem értem azokat az énekeseket, akik képesek meglenni tanár nélkül. A hang karbantartásához feltétlenül szükségesek ezek az órák, ráadásul olyan technikákat lehet tanulni, amelyek segítségével meghosszabbítható az énekes pályája. De visszatérve az együtteshez, nagyon jól érzem magam köztük. A tavalyi album, a Luxury szerintem a Cotton egyik legjobb lemeze lett. Most pedig készülünk a hagyományos parkszínpadi koncertre. Június 21-én a Hot Jazz Band társaságában, Hangosfilm címmel mutatjuk be új mûsorunkat.
- Mi a helyzet a régi vággyal, a színészettel?
- Szerencsére ebbe is belekóstolhattam, még ha nem is sikerült bejutnom a fõiskolára. Pedig nagyon akartam – mivel raccsoltam, felvágattam a nyelvem… Mégsem jött össze. Ezután Toldi Mária stúdiójában tanultam, musicalszínésznek. Késõbb A dzsungel könyve, a Valahol Európában és a Koldusopera elõadásain szerepelhettem. Ma is szívesen játszanék színházban, bár nem tudom, idõben képes lennék-e egyeztetni. S ott van még az is, hogy a meghallgatás nagyon nem az én terepem. A tét miatt leblokkolok, s kevesebbre vagyok képes.
- No de ez a helyzet a popszínpadon is. A koncerteken nem blokkolsz le?
- Az egészen más szituáció. A koncerteken tudom, hogy a mellettem állók bíznak bennem. Már nem bizonyítanom kell, hanem magamat adnom.
- Mikor fogod igazán magadat adni? Úgy értem: mikor hallhatjuk élõben szólólemezed dalait?
- A zenekar már összeállt. Szakos Krisztián billentyûs hangszereken és gitáron játszik, mellette a Black-Out két tagja kísér, Csányi Zoltán dobol és Fehérvári Attila basszusgitározik. A nagyobb fellépéseken Váczi Eszter és Kelemen Angelika vokálozik. A dalokat átdolgozzuk, hosszabb változatban, hangszerszólókkal dúsítva hangoznak el. Sõt, a vokalisták is kapnak szólószerepet. Rengeteg ötletünk van, most dolgozzuk ki a mûsort. Remélem, már a nyáron színpadra állhat a produkció.
Megjelent a Zenész magazinban, 2005-ben.





Hivatalos honlap:

Kozma Orsi


Belehallgatás az album dalaiba:

Egy szó


Videóklip:

Az eskü
Foldal            Cikkek            Frum            Kzssg            Kapcsolat
Marthy Gyrgy © 2006 • Adatvdelmi elvek •