Jelentkezz be! [ Új vagy itt? Regisztrálj!]
 főoldal | cikkek | 2003 | Pálvölgyi GĂ©za - Csend a zĂ»rzavar közepette

Pálvölgyi Géza - Csend a zûrzavar közepette
Csend a zûrzavar közepette

A kiváló billentyûs, zeneszerzõ és hangszerelõ közel negyedszázada az East együttesben tûnt fel, késõbb a Skorpió, majd a Tátrai Band tagja lett. Nemrégiben dupla szólóalbummal jelentkezett, Silence címmel. Az elsõ CD-n csupa új, instrumentális darabot hallhatunk, míg a második zeneszerzõi válogatás. East és Tátrai Band számok mellett a Valami Amerika címû film betétdala is helyet kapott rajta.

- "Jó szívvel ajánlom minden kedves barátomnak, aki egy kis csendre vágyik ebben a felesleges zûrzavarban" - olvashatjuk a borítón. Kifejtenéd bõvebben?
- Nekem a mai zenei világból hiányzik a nyugalom - magyarázza Pálvölgyi Géza. - Sõt, mondhatnám azt is, hogy az egész világból hiányzik a nyugalom, csak persze én a zene felõl közelítek. A nagy rohanásban elvesznek a megfogható pillanatok. Ha találok is ilyet, manapság inkább a képzõmûvészetben vagy az irodalomban kell keresgélnem. Távol álljon tõlem a nosztalgiázás, de nem is olyan régen még tiszta volt a kép a zenében. Mindenki tudta, melyik együttesben játszik, milyen stílust képvisel, s a zenekarokat érdekes módon zenészek alkották. Ezzel nem kritizálni akarok, de úgy látom, mára mindössze néhány mûvész maradt, aki képes zenei élményt nyújtani. Sting, Peter Gabriel, Pat Metheny és Keith Jarrett jut eszembe hirtelen, a többieken erõsen kéne gondolkodnom. Amúgy pedig a zûrzavar uralkodik.
- A lemezedet, ha nem is a konkrét csend, de a nyugalom uralja.
- Számomra leginkább arról szól a zene, hogy az ember becsukja az ablakot, s elõveszi a polcról az adott hangulatához illõ CD-t. Igyekeztem a manírokat és a trendeket félretéve olyan albumot készíteni, ami nem szól többrõl vagy másról, mint hogy egy muzsikus megpróbálja a zenei hozzáállását mások felé közvetíteni.
- Ahhoz képest, hogy pályád kezdete óta írsz instrumentális darabokat, meglepõ, hogy csak most jelent meg az elsõ szólólemezed.
- A jazz konzervatórium elvégzése után azonnal az East együttesbe kerültem, s akkor még nem volt énekes a zenekarban. A vokális East korszakában is szerepeltek instrumentális dalaim a lemezeken, akárcsak késõbb a Tátrai Band-ben. Sõt, Tátrai Tibivel két hangszeres albumot is készítettünk, a Városi lebegés és a Csillagszél címût. Azaz mindig megvolt a számaim helye. Most, hogy pihen a Tátrai Band, lehetõségem volt a saját lemez elkészítésére. Összeállt az anyag, igazán kerekre sikeredett a történet, s még kiadó is került hozzá, a Tom-Tom Records.
- Mennyi idõ alatt készült el a Silence?
- Az elsõ hangok egy évvel ezelõtt születtek. A saját stúdiómban. Napi két-három órát mindig itt töltök. Az anyag úgy nyolcvan százalékban nálam készült, végleges formáját azonban a Tom-Tomban, Dorozsmai Péter segítségével nyerte el. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni, ismerjük egymás minden rezdülését. Úgyhogy a nyugalom a lemezkészítés idõszakára is jellemzõ volt. Ide tartozik, hogy rengeteg eszközt használtunk, a mai technika minden lehetõségét igyekeztünk kihasználni.
- Mirõl szól az instrumentális CD?
- Megpróbáltam hangulatokat festeni a zene segítségével, s végül ezeket ívvé formálni. Nekem minden dal egy-egy filmzene, látom hozzájuk a képeket. Például A hajó elindul címû szám egy megsárgult fényképet juttat az eszembe, az Amerikába kivándorló olaszokról. De azért igyekeztem valamennyire semleges címeket adni a daloknak, hogy bárki bármit beléjük, hozzájuk gondolhasson.
- Mindössze egy közremûködõ szerepel az elsõ CD-n.
- Tibusz az East-dal, A szerelem sivataga instrumentális változatában gitározik. Az eredetiben is õ játszott, s valahogy adta magát, hogy ez a verzió a zongora és a gitár kettõsérõl szóljon. Minden más hang valóban tõlem ered a lemezen. Bösendorfer zongorán és sok szintin játszottam, valamint programoztam. Arra viszont nagyon figyeltem, hogy a gépek ne keltsenek gépszerû hatást. A vonós szólamokat klasszikus értelemben, a fúvósokat a jazz jellegzetességei szerint igyekeztem megszólaltatni. Mintha valódi hegedûs vagy szaxofonos játszana. De a fõ pillér természetesen maga az akusztikus zongora.
- Egészen eddig az instrumentális anyagról beszéltünk. Pedig itt van mellette a zeneszerzõi (kizárólag énekes számokból álló) válogatás is.
- Eleinte csak az elsõ CD megjelenésérõl volt szó, de azután jó ötletnek tartottam, hogy kiegészüljön a válogatással. Szó nincs valaminek a lezárásáról, ez a lemez csak kisebbfajta összegzése az elmúlt tizenöt évnek.
- Miért csak ennyinek?
- Minden lemezt végighallgattam, amire dalt írtam, s kiderült, hogy nem lenne szerencsés túl messzire visszamenni az idõben. Mert így lett igazán egységes az anyag. Ami érdekes, mert különbözõ idõszakokban, különbözõ zenészekkel készültek a dalok. S valamiért mégis illenek egymás mellé, akár Charlie, akár Takáts Tamás énekel bennük. Ráadásul a filmzene, Jamie Winchesterrel sem lóg ki a sorból. Az arányok pedig azért olyanok, amilyenek, mert a dalaim nagy részét a Tátrai Band-ben írtam.
- Milyen szempontok szerint válogattál?
- A legnagyobb slágereket nyilván nem hagyhattam le a lemezrõl, de mellettük sok olyan szám van, amit nem ismer az egész ország. A számomra legértékesebbeket választottam ki. A Band annak idején dupla és tripla albumot is készített, s mivel az ekkora anyagokról is csak egy-két dal került a köztudatba, volt mibõl válogatni. Viszont hiába töltöttük meg színültig a CD-t, hetvenhárom percnyi zenével, sok kedvencem így is lemaradt róla. Az eredeti felvételek kerültek a lemezre, de újrakevert változatban. Ezzel nem is volt olyan sok gondunk, hiszen mindegyik a Tom-Tomban készült, 1987 és 2002 között.
- Térjünk vissza az instrumentális anyaghoz, s ahhoz, hogy vajon mitõl hat egységesnek. Mert ugye többféle zenei irányzat jelenik meg benne.
- Minden bizonnyal a letisztultság a kulcsszó. Egész pályámon arra törekedtem, hogy a dalaimban ne legyen semmilyen felesleges sallang. Remélem, ez észrevehetõ volt az East és a Tátrai Band esetében is, hiszen mindkét zenekarban én feleltem a hangszerelésért. Úgy gondolom, a zene elsõsorban ízlés és arányérzék kérdése. Újra vissza kell térnem a mai zûrzavar taglalásához: a szinte kizárólag refrénekbõl álló slágereket épp azért érzem kellemetlennek, mert felborultak bennük az arányok. Nem véletlenül szenteltem egy dalt Miles Davis emlékének. Számomra õ az a "varázsló", aki igazán érezte a helyes arányokat.
- A letisztultságról jut eszembe egy történet. Egyszer koncert után gratuláltál egy zenekarnak, s azt mondtad: ti már annyira jók vagytok, hogy akár kevesebb hangot is játszhatnátok...
- Nyilván ez is arányérzék kérdése. Ami egyénenként változó lehet. Biztos van, aki szerint én kevés hangot játszom. Amúgy nem tudatosan törekszem erre - valahogyan ez jön belõlem. Ha nekiülök egy gyors és kemény rocknótának, azt veszem észre, hogy alkotás közben lelassul, a gitár szólamát a zongora veszi át... Ez már így megy vagy húsz éve, azaz nem hiszem, hogy valaha is változna.
- Igaz is, a szerzõtõl kötelezõ megkérdezni, hogyan alkot.
- Üldögélek a nyolcvannyolc billentyû elõtt, hogy most mi is legyen... Ha nagyon nem jut eszembe semmi, akkor elkezdek gyakorolni. De rendszerint egy jó hangszín, egy jó effekt vagy egy jó groove elég ahhoz, hogy beinduljon a fantáziám. S utána jöhet a "kártyavár" építése. Az egyik ötlet hozza magával a másikat. A hangszerelés pedig vérmérséklet kérdése. Szinte végtelenek a lehetõségek, ezért a végeredmény nagyrészt azon múlik, mennyire tud higgadt maradni az ember.
- Itt van hát a dupla szólóalbum, az összegzés mellett vadonatúj dalokkal. Mi lesz a sorsuk?
- Egyelõre csak vázlatosak a terveim. Szeretnék koncertezni, de ehhez elõbb az kell, hogy meghallgassák, befogadják a lemezt. Említettem, hogy számomra filmzenék a dalok. Jó lenne, ha az elõadásokon a zene képi világgal találkozhatna. Azután az is kérdéses, hogyan tud megszólni egy ilyen csendes valami a színpadon. Talán színházakba kellene elvinni. Ráadásul nehezen mozgatható az album. Ezt úgy értem, hogy igazán egészként él meg, akkor van íve, hangulata, ha végighallgatja az ember. Egyébként, amikor elképzelem a színpadra állítását, a Pink Floyd példája lebeg a szemem elõtt. Annak idején a Práterben láttam és hallottam a koncertet, lenyûgözõ volt. Szép repülések zenében és képben - nekem is ez a tervem. Nem kizárólag rajtam múlik, hogy összejön-e, de bízom a kicsit mélyebb zene sikerében.
Megjelent a Zenész magazinban, 2003-ban.
Főoldal            Cikkek            Fórum            Közösség            Kapcsolat
Maróthy György © 2006 • Adatvédelmi elvek •