The 9:30 Collective - XXI. századi fúziós zene

XXI. századi fúziós zene

Sorozatgyilkost keres a rendõrség. A tettes kizárólag lemezipari vezetõkkel végez, majd a helyszínen hagyja egy ismeretlen jazzalbum anyagát. A zene, mint bûnjel, természetesen megszólal a tévékben és a rádiókban. Amikor kézre kerítik a muzsika szerzõjét, egyben a sorozatgyilkost, kiderül, azért követte el tettét, hogy bebizonyítsa, igenis bekerülhet egy jazzalbum a kereskedelmi médiába…

- A fenti sztori a 9:30 Collective legújabb lemeze, a Momentary Fame kerettörténete. Mielõtt belemennénk a részletekbe, Huszár Endrét kérem, hogy mutassa be a zenekart.

- A 9:30 elsõ lemeze 1998-ban jelent meg – mondja a zenekar vezetõje, a dalok többségének szerzõje, dobos, billentyûs és programozó. – A mai társaságból már akkor velem volt Nagy János (billentyûs hangszerek), Zsemlye „Zsömi” Sándor (szaxofon) és Szappanos György (basszusgitár). Jól sikerült az album, mindenki örült neki, s végül eljutott oda, ahová szántuk.

- Hová?

- Nem „hittérítõ” jellegû volt a produkció, csak azt akartuk, hogy tudjanak róla, akiket érdekelhet az ilyen zene. Sok esetben ugye nem könnyû elérni ezt. Nekünk sikerült, sõt, ennél talán többen is tudtak a létezésünkrõl.

- Évekkel késõbb egy lemezboltban nézegettem az egyik lemezemet, érdekelt, mennyi fogyott belõle – hoz példát Nagy János. – Az üzletvezetõ mellém lépett, látta, mit nézek, s mondta, aha, ez Nagy Jani lemeze, õ játszott a 9:30-ban, érdemes megvennem…

- Sokáig mégis hallgatott a zenekar.

- Már akkor mondtam a többieknek, hogy hétévente fogok új lemezt készíteni, csak ennyit tudok vállalni – folytatja Huszár Endre. – Végül valóban így lett. Eleve kevés koncert jött létre, bár ha rajtam múlt volna, sosem játszunk élõben. Eleve nehéz színpadra vinni a produkciót, technikai szempontból, s nem volt kedvem öt forintokon huzakodni buta emberekkel. De társaim már a felvételkor mondták, hogy jó lenne koncertezni az anyaggal. Néhány buli után leálltunk, noha hivatalosan nem szûnt meg a 9:30. Évente egy dalt írtam, s most jelent meg az új album. Feladni sosem akartam, már csak azért sem, mert bár egyszer sem játszottunk vidéken, ahogy jártam az országot, minden városban akadt valaki, aki megkérdezte, mikor készül el a következõ lemez.

- Az említett három zenész mellett még tizenegyen muzsikálnak az albumon, köztük igazán nagy nevûek, sõt, külföldiek is. Kik õk?

- Négy énekes közremûködött a felvételen. Kozma Orsi, Tisza Bea és Winand Gábor mellett az amerikai Desney Bailey. A kiváló énekesnõt Berlinben hallottam, jazztrióban játszott sztenderdeket. Félve kértem meg a szereplésre, hiszen nem hagyományos jazzrõl van szó, sok benne az elektronikus elem, de azt mondta, ez nem baj, csak most nem tud beszélni velem, mert rohan a másik fellépésére, house partin várják a DJ-k… Úgyhogy nem rökönyödött meg a zene hallatán. Egyébként épp õ segítette elõ, vagy kényszerítette ki, hogy végre befejezzem a lemezt. Folyton halogattam az õ részének felvételét, felhívtam, hogy mégse jöjjön, még nincsenek meg a dalok. Egyszer megelégelte, elõvette a naptárát, mondta, hogy júniusban (ez tavaly történt) van két hete, akkor jön, legyek készen a nótákkal. Ekkor már muszáj volt megcsinálni a lemezt. Annyian dolgoztak rajta, hogy nem halogathattam tovább. Basszusgitárosból is négy szerepel az albumon, lényegében véletlenül. Norbert Marius jó barátom Amerikából, két éve játszotta fel a részeit. Hárs Viktorral más produkción dolgoztunk együtt, annyira megtetszett egy dala, hogy elkértem tõle. Valamint még bõgõre is szükség volt az egyik számban, azt is õ játszotta fel. Szappanos Gyuri mellett gyerekkori kedvencem, Krzysztof Scieranski a negyedik basszusgitáros. Amikor írtam az adott témát, közben rá gondoltam. Varsóban mondtam neki, hogy melyik lemeze milyen soundjára gondolok, s õ azonnal játszotta.

Ütõhangszereken Födõ Sándor és Kovács „Tobzi” Tamás játszott, Frankie Látó hegedült, s az albumon végig Mohai Tamás gitározott. Vele már az elsõ lemezen szerettem volna együtt játszani, de akkor nem jött össze.

- Kevésen múlt – emlékezik Mohai Tamás. – Épp csak erõsítõt és effekteket nem vittem magammal. No jó, valójában nem sikerült semmi izgalmasat kitalálnom az adott dalhoz.

- Épp emiatt voltak jó emlékeim Tomiról – szól újra Huszár Endre. – Azt mondta, ez most nem megy, keressünk valaki mást. Ami sokkal jobb, mintha küszködve feljátszott volna valamit. Késõbb Almási Enikõ zenekarában együtt játszottunk, most pedig végre itt van a 9:30-ban.

- Kaptam még egy lehetõséget… – mosolyog Mohai Tamás.

- Mennyire zenekar a 9:30 Collective?

- Mi tud ma zenekar lenni? – kérdez vissza a zenekarvezetõ. – A zenészekbõl álló együttesek mind úgy mûködnek, hogy közben a tagoknak még vannak más bandáik, mindenki ássa a maga alagútját.

- Vagy a maga sírját… - veti közbe Nagy János.

- Idõnként szövõdhetnek baráti vagy anyagi alapon zenekarok – folytatja Huszár Endre –, de a régi értelemben ezek nem valódi együttesek. Azaz nincs heti két bulijuk. Örülhetünk, ha havi egy összejön. S mi örülünk is, mert úgy tûnik, az év végéig meglesz ez a havi egy.

- Nem egészen így értettem a kérdést. A 9:30 Collective a saját projekted, közremûködõkkel, avagy zenekar?

- Eleinte a saját számaim készültek, de ahogy telt az idõ, úgy vártam egyre inkább a többiek segítségét. Konkrétabban: a dalaikat. Illetve az én szerzeményeimet sem készítettem el készre, hogy például az egyik számot olyan irányba vihesse el Tomi, ami nekem sosem jutott volna eszembe. A lemezen szerzõként szerepel még rajta kívül ugye Hárs Viktor, valamint Desney Bailey, Nagy Jani, Norbert Marius, Zsömi, azaz ilyen szempontból zenekari a produkció.

- Kik játszanak a koncerteken? Tizenöt embert aligha állíthatsz színpadra minden esetben.

- A beszélgetésen résztvevõ három muzsikus, Tomi, Jani és Zsömi alaptag. Nem véletlen, hogy az õ hangszereik nincsenek megkettõzve, vagy éppen megnégyszerezve… Gondolkodtam is, miért õket hívtam el az interjúra, s rájöttem, hogy õk azok (Frankie Látó hegedûszólóját leszámítva), akik improvizálnak a lemezen. Desney nélkül sincs buli, bár ez nehezebben megoldható, hiszen Berlinben él, valamint szeretném, ha Scieranski is eljönne a legtöbb fellépésünkre. Élõben egyébként legalább háromszólamú vokállal játszunk, ebben újabban Magyar Hajni és Váczi Eszter is segítségünkre van.

- Úgynevezett konceptlemezt készítettetek. Honnan jött a bevezetõben vázolt történet?

- Tomival beszélgettünk arról, hogy kellene sztori is a számok köré. Amikor meglett, rájöttünk, hogy ez az egész olyan, mintha filmzene lenne, csak épp film nincs hozzá. Nagyjátékfilmet ugye nem forgathattunk hozzá, de rajzfilmet igen, a Balfilm készítette el. A flash animáció Oscarjára jelölt társaság ügyes gyerekekbõl áll, akik halálosan belelkesedtek, amikor meghallották a zenét és a sztorit. A CD-n helyet kapott a rajzfilm, s talán mozikba is eljut, kísérõfilmként.

Magát a történetet a zenészek és a médiában dolgozók szokták szeretni, remélem, a közönség tetszését is elnyeri. Nem hiszem, hogy különlegesen perverz volna. A kor különbeket is tartogat számunkra. Az pedig tény, hogy kizárólag zenével nem lehet bekerülni a kereskedelmi médiába.

- Ez volna a cél, a kereskedelmi médiában való szereplés?

- Ahhoz valóban le kellene lõnünk a kiadók vezetõit… De nem, egyelõre úgy néz ki, elsõsorban éppen a történetnek és a rajzfilmnek köszönhetõen, hogy olyan helyekre is el fogunk jutni, ahol ilyen zene eddig nem szólalt meg.

- Beszélgetünk egy ideje, épp csak azt nem tudhatja az olvasó, milyen zenérõl van szó.

- XXI. századi fúziós zenét játszik a 9:30 Collective – mondja Mohai Tamás. – Endre nem más, mint egy fúziós DJ… Idõnként megtréfálja a társaságot, mert úgy rakja össze a dalt, hogy minket is meglep, hol bukkannak fel a szólamaink.

- Zenei montázs az album – teszi hozzá Zsömi. – Érdekesen zajlott a felvétel, mert én például csak alapot kaptam, azzal az instrukcióval, hogy mondjuk 2:40-tõl 9:30-ig szólózzak rá. Semmire nincs válasz, nincs reakció, mint élõben. Amikor viszont meghallgattam a kész dalt, már ott voltak a reakciók, engem is megdöbbentve. Már nem hallottam, hogy mennyire fel kellett tekernem magam az elõrehaladás érdekében. Amúgy ez a zene nem is egyszerû montázs, közben még szendvics is, mert több rétegrõl van szó.

- Mennyire jazz ez, ha már a történet arról szól, hogyan juthat el egy jazzalbum a médiába?

- Annyira jazz, amennyire ma van jazz…

- Zsöminek igaza van – reagál Huszár Endre. – A megkövült jazzhez biztosan nincs köze ennek a zenének. Annyiban viszont mégis jazz, hogy olyan zenészek játszották fel, akik tudják, mit kezdjenek az improvizációs szituációkban.

- Több stúdióban dolgoztatok, a keverés Lengyelországban, a mastering folyamata Ausztráliában zajlott. Miért?

- Az elsõ keverésre itthon került sor, de az eredmény elszomorított. Hogy ennyi áldozattal ilyen gyenge megszólalás jött létre. Magyarországon egyszerûen nincs olyan stúdió, ahol egyszerre lenne jelen a kívánt felszerelés és az ideális emberi tényezõ. Vagy van jó cucc, vagy van jó hangmérnök, a kettõ nem jön össze, legalábbis a mi elvárásainkat nem közelítik. Ekkor mentünk ki Varsóba, a Studio Chróst nevû helyre, ahol korábban Scieranski szólamait rögzítettük. Közben új feljátszások is kerültek a dalokhoz, s összejött, amire vágytam, hogy még az unokámnak is meg merjem majd mutatni a felvételt. Egyébként nem is került többe, mintha itthon csináltuk volna, Lengyelország is nyögi régiónk átkát, a világszínvonalért is csak keleti árat lehet elkérni.

Amerikai és ausztrál ajánlatot kértünk a masteringre. Utóbbi volt elõnyösebb, mert a Digisound Mastering annyira biztos volt magában, hogy vállalta, az elsõ dallal addig foglalkozik ingyen, amíg rá nem bólintunk, hogy megfelel. A negyedik változat már tökéletes volt számunkra.

- Térjünk vissza a sztorihoz. Miért kiadókat gyilkol a fõhõs? Hiszen épp most állt össze sok zenész a kiadókkal, azt gondolva, közös az ellenség.

- Talán a közönség volna az? – kérdezi szkeptikusan Zsömi.

- Más cikk témája lehetne, de röviden azért elmondom, hogy nem lehet mindent a másolásra kenni – magyarázza Huszár Endre. – Mert ez a magnókazetták megjelenése óta létezik. Neked is nyilván több kazettád volt, mint bakelit lemezed. De ami igazán jó album volt, azt akár külföldrõl is behozattad, lemezen. Ma alig akad ilyen produkció, a döntõ többségre én még üres CD-t sem pazarolnék.

- Tudod, hogy én miért sütném el a rajzfilmbeli hangtompítós pisztolyt? – teszi fel a költõi kérdést Mohai Tamás. – Akik a kiadóknál dolgoznak, az esetek legnagyobb részében nincsenek tisztában a szerepükkel. Nem élik át, hogy miért is vannak a posztjukon. A régi rendszerben egy lehetõsége volt a zenésznek, ma elméletben több variáció létezhetne, mégis csak egy van, éppen az ilyen emberek miatt.

- Albumotokat a Gramy Records adta ki. Égerházi Attila is számíthat egy képletes golyóra?

- Õ nincs a „listán” – válaszol Huszár Endre. – Egyedül hozzá vittem el az anyagot, s tudtam, mit fog mondani. Ahogyan tisztában vagyok a Gramy lehetõségeivel is. Beleteszik, amit tudnak, ezen felül pedig hagynak nyugodtan dolgozni. Nem akadályoznak meg semmit, nem tesznek keresztbe, ha például külföldi lehetõségeink akadnának.

- S akadnak?

- Egyelõre két szálat látok: Desney német és Krzysztof lengyel vonalán indulunk el. Abban biztos vagyok, hogy lenne helye külföldön is a produkciónak. Kell is, hogy legyen, mert amit itthon ki lehet szedni belõle, annak gyorsan a végére érhetünk. Tavaszra tervezzük, hogy megmozdulunk Európában. Hamarabb nem is menne. Nem a havi egy koncert vesz ki belõlünk sokat, hanem az album színpadra állítása. Bonyolult dolog élõre átültetni a dalokat.

- Hol tudtok játszani?

- Nyáron Kapolcson és a Szigeten léptünk fel, mire ezek a sorok megjelennek, már túl leszünk a lemezbemutatón, amit a Budapesti Õszi Fesztivál keretein belül tartottunk. Még lesz pár koncert az idén, ha igaz. Scieranski az „elõzenekarunk”, szólóban játszik a 9:30 Collective koncertje elõtt, ezzel az „árukapcsolással” könnyebb koncertet szervezni. Egyébként érdekes, hogy Krzysztof pont olyan ember, amilyennek a játéka alapján elképzeltem. Néhány éve, egy Londonban élõ lengyel gitáros ismertetett össze minket, baráti lett a kapcsolatunk, amikor kérdeztem, mennyibe kerül a lemezen való játéka, azt válaszolta, ugyan már, ne hülyéskedj. Elsõ próbánkra tízegynéhány óra vezetés után esett be, s pár perc múlva már mindenki barátja lett.

- Talán apróság, de engem sokadszori hallgatáskor már zavart, hogy a dalok között jelenetek vannak. Elsõre teljesen rendben volt, így érthetõ meg a történet, de késõbb már csak a zenét igénylem.

- A konceptlemez már csak ilyen, Zappa és Prince is így csinálta. Aki nagyon rühelli a jeleneteket, programozza be csak a zenét, vagy csináljon mp3-at belõlük, úgy hallgassa kizárólag a dalokat. Egyébként tervezzük, hogy a honlapról egyedi CD-t lehessen rendelni, csak a kiválasztott dalokkal. Igaz is, internet: mivel nem történik a zenekarral olyan sok dolog, nem kizárólag a 9:30 Collective számára, hanem sokkal inkább a benne szereplõ zenészek oldalának készül a site. Amolyan közösségi portálja lesz ennek a tizenöt muzsikusnak.

- Új lemezre mikor számíthatunk? Ki kell várni a hét évet?

- Addigra talán már a nosztalgiasátorban fogjuk nyomni… Most nem mondom, hogy hét év kell a következõ albumra, fõleg, ha minden bejön, amit tervezünk. Mert még egy DVD-t is szeretnénk készíteni, azzal könnyebb elindulni külföldön. De ha a lemezkészítéshez szükséges nettó idõt nézem, két éven belül biztos nem lesz újabb. Ennyi mindenképpen kell ahhoz, hogy olyan produkciót adjunk ki a kezünk közül, ami megfelel az igényeinknek.

Megjelent a Zenész magazinban, 2005-ben.

Hivatalos honlap:

The 9:30 Collective

RĂ©szletek az albumrĂłl:

Sometimes

Fineistan