Jelentkezz be! [ j vagy itt? Regisztrlj!]

Bikini - Öröm a színpadon

Öröm a színpadon

A Bikini együttes története legnagyobb koncertjét adja május 14-én, a Kisstadionban. Ennek apropóján elsõsorban arról faggattuk Németh Alajost (basszusgitár), Csillag Endrét (gitár), Makovics Dénest (szaxofon) és Mihalik Viktort (dob), hogy milyenek ma a Bikini fellépései. Aki járt mostanában az egyik legtöbbet koncertezõ magyar zenekar valamelyik buliján, észrevehette, hogy többrõl van szó, mint a komoly életmû slágereinek eljátszásáról. Valódi muzsikálás zajlik a színpadon.

- A koncerteken több generáció is jelen van, sokan elõször hallják élõben a Bikinit. A csak a slágereket ismerõk hogyan reagálnak az esetenként akár még jazz-be is hajló muzsikára?
- Csak olyan erõvel rohanjuk le a közönséget, amit még elbír – válaszol Németh Alajos. – Alapvetõen ugyanis pop-rock zenérõl van szó. Méghozzá olyanról, amelyben a mondanivaló, az üzenet a legfontosabb. Ezt igyekszünk közvetíteni, nem csak a szavak, hanem a muzsika útján is. Természetesen mást kapnak az emberek a koncerteken, mint a lemezek hallgatásakor. Bulin nem szükséges ragaszkodnunk a verze – refrén – gitárszóló – verze – refrén szerkezethez, sem pedig ahhoz, hogy egy dal csak három-négy perces, „rádióbarát” legyen. Beleférnek a hosszabb hangszerszólók, s az olyan zenei megoldások, amelyek nem megszokottak a popban. Elképzelhetõ, hogy nem mindenki tudja, mitõl érzi magát jobban a mai Bikini koncerteken, mint korábban, de a lényeg az, hogy évrõl-évre tökéletesebben tudjuk átadni az üzenetet.
- Én ugyan épp csak egy éve vagyok a zenekarban – teszi hozzá Csillag Endre –, ám ennyi idõ is elég volt ahhoz, hogy megértsem, amit Lojzi mondott. Ma már egészen másképp állok a gitározáshoz, mint mondjuk húsz évvel ezelõtt, az Eddában. Máshonnan közelítem meg a zenét. Már tudom, nem attól lesz jó valami, ha õrületes, idegtépõ gitározást teszek a nótába, hanem ha a dal egészének üzenetét tudom kifejezni a szólómmal. Ebbe idõnként a pop-rocktól távolabb álló skálák használata is belefér, de alapjában véve érthetõen, emészthetõen játszom.
- Ezt úgy értsem, hogy szándékosan visszafogjátok magatokat?
- Nem, errõl szó sincs! Csak már nem akarom egyetlen szólóban megmutatni, hogy mit tudok. Kigyakorolhatnék olyat, amiben egyszerre van jelen Joe Satriani, Steve Vai és Zakk Wylde (ez egyébként tanuláshoz nagyon jó módszer, ám késõbb ajánlatos elszakadni tõle), de fontosabbnak tartom, hogy érzelmeket adjak át az embereknek. Valaha elvesztem a technikai részletekben, a virtuozitást mindenek felett állónak tartottam – most már tudom, hogy fontosabb pluszt adni a közönségnek a hangokkal, mint elbûvölni a szakmát.
- Tudni kell, hogy a Bikini koncertjein a szólók mindig improvizációk – folytatja Makovics Dénes. – Illetve egy-kettõ kötöttebb, de amúgy mindketten teljesen szabadon rögtönözhetünk. Nyilván fegyelmezetteknek kell lennünk, de azért „költhetünk” improvizációkat. Nagyszerû érzés ilyen fokú szabadságot megélni. Végignézve a mûfaj többi zenekarát, nem gondolom, hogy bármely más helyen hasonló függetlenséget élvezhetnék.
- Szabadság és kötöttség: mivel (errõl már hírt adtunk tavalyelõtt) a Bikininél a koncerteken kiegészítõ hangsávok is megszólalnak, nyilván a dobos az, akinek a leginkább megkötött a keze.
- Nekem is van szabadságom – mondja Mihalik Viktor. – Tizenhat éves korom óta játszom taktjelre, már megszoktam, s tudom, hogyan adhatom magamat ilyen kereteken belül is. Amit érzek, beleütöm a dalba. S ha jó, meg is tartom.
- Minden zenész esetében a belõle fakadó természetes igény szabja meg, hogy mit játsszon – magyarázza Németh Alajos. – Amit az elsõ mondataimban említettem, nem úgy értettem, hogy visszafognánk magunkat zeneileg. Csak épp az üzenet átadása az elsõdleges feladatunk. De ezen belül mindenki kedvére muzsikálhat. Egyébként ez mindig is jellemzõ volt a Bikinire. Az õs formáció elméletben igen egyszerû stílust, punk-rockot játszott, de úgy érzem, kihoztuk belõle a maximumot, amit az is jelez, hogy a mai napig elismeréseket gyûjt be az elsõ két lemez. Attól sem riadtunk vissza, hogy szimfonikus betétekkel tegyük hangsúlyosabbá a dalokat.
A szövegekkel is hasonló a helyzet: akár lírai, akár támadó korszakát élte a zenekar, mindig képviselt valamit. Köszönhetõen olyan egyéniségeknek, mint Nagy Feró, Dévényi Ádám, Jantyik Zsolt, valamint az idei eMeRTon-díjas Katona László, aki épp legutóbbi albumunk, az Angyali üdvözlet szövegeiért kapta az elismerést.
- Maradjunk a jelennél: miért van szükség a koncerteken a kiegészítõ hangsávokra?
- Errõl már beszéltem két évvel ezelõtt a Zenészben. Akkor ugyan még mp3 formátumban szólalt meg néhány apróság, idén pedig hard diszkrõl szól huszonnégy sáv, de az ok ugyanaz. Egyszerûen nem vihetünk fel annyi embert a színpadra, amennyi képes lenne a dalok ilyen formában való megszólaltatására. Nem újdonság ez a módszer, Stingnél például hetvenkét sáv dolgozik aláfestésként.
- S mi szól a háttérben?
- A legkülönfélébb megoldásokkal élünk. Például használjuk a mai acid zenék elemeit. 30-40 Hz-en szóló sub bass is került bele (-20 dB-re visszavéve, hogy ne tolakodjon), ám azért persze triangulum is hallható. A lényeg az, hogy jó érzést váltson ki, s erõsítse a dalok hatását. Három hónapon át dolgoztam az anyagon, reggeltõl-estig, igazán kemény meló volt, de úgy érzem, megérte a fáradságot.
- Ráadásul a hard diszk a Bikini legmegbízhatóbb tagja – mondja Mihalik Viktor.
- Nem fog rajta a Jim Beam… – fûzi tovább Makovics Dénes.
- Mi lesz a Kisstadionban? (A koncertre végül a Körcsarnokban került sor, ám a Kisstadionba szánt fény- és hangtechnikával, zsúfolásig telt ház elõtt - M. Gy. 2006-ban.)
- A Bikini legnagyobb koncertjére kerül sor – válaszol Németh Alajos. – Elõször az õs-Bikini lép színpadra, Nagy Feróval (ének), Vedres Joe-val (gitár) és Németh Gáborral (dob) adunk válogatást a már említett két album dalaiból. Ezután a mai csapat következik, az itt jelenlévõk mellett D. Nagy Lajossal (ének) és Bördén Szabolccsal (billentyûs hangszerek). Nagy örömünkre a régi társ és barát, Gallai Péter elfogadta meghívásunkat, néhány dalban billentyûzik és énekel. Közel háromórás lesz a koncert. Végre megvalósul régi vágyunk, s audiovizuális koncertet adhatunk. A leginkább meghatározó dalokhoz, amilyen például a Közeli helyeken, a Ha volna még idõm és A világ végén, rövid filmeket forgattunk. Három kivetítõn jelennek meg, kétoldalt és a még dob fölött is, hogy ne kelljen oldalra nézegetni.
- Hogyan készültök a bulira?
- Elõzõ nap természetesen lesz beállás, hogy tizennegyedikén ne érjen minket kellemetlen meglepetés, de ne várd, hogy hosszas próbaidõszakról számoljak be. Ez nem újra összeállós buli, tavasszal is sokat koncerteztünk, ahogy az elmúlt évek is a folyamatos bulizásról szóltak. Egyébként az idei turnét egyetlen próba elõzte meg. Mindenki megkapta CD-n a mûsort, a kiegészítõ sávokat is, hetekig hallgatták, kigyakorolták, amit kellett, s egyetlen nap alatt, háromszor eljátszva a programot, mindent össze tudtunk rakni.
- Én magam a próbák híve vagyok – szól Makovics Dénes –, de ahogyan a „szomorúzenészek” mondják, gyakoroljon az, aki nem tud zenélni… A dalok nagy részét már jó ideje játsszuk, rendszerint csak az újak igényelnek próbát. Emlékszem, amikor 1997-ben visszakerültem az együttesbe, próba nélkül álltam a SOTE színpadára. Minden dalra emlékeztem, a hosszú kihagyás ellenére is.
- Nem is az az igazán érdekes, hogy a Bikini a Kisstadionban játszik, inkább hogy miért vártatok ennyit egy ilyen kaliberû koncerttel?
- Úgy érzem, most jött el az ideje – mondja Németh Alajos. – Ma van olyan energiája a zenekarnak, hogy átütõ erejû lehessen a koncert. Épp ezért nem várunk vele még két évet, hogy kerek évfordulóhoz érjünk, ugyanis 2007-ben lesz negyedszázados a Bikini. Ennyi idõ alatt sok minden történhet. De azt tudjuk, hogy mostanában öröm van a színpadon, minden egyes fellépésen. Elõfordul, hogy Dénes lemegy a közönség közé, hogy meghallgassa Endre valamelyik szólóját. Tavasszal elindul a turné, s csak decemberben vesszük észre, hogy vége a nyárnak… A közönség is észleli, hogy van miért bulira járni, egyre többen jönnek el a koncertjeinkre. Nyilván az sem véletlen, hogy épp most került a Sláger Rádió Top 1000 listájának elsõ helyére az Adj helyet, vagy hogy megkaptuk az Arany Nyíl életmûdíjat. Bár nagyon remélem, hogy még messze nem befejezett ez az életmû. Ami meg az évfordulót illeti, én épp harminc éve állok a színpadon. 1975-ben, elsõéves jazz tanszakosként Szabó Gáborral, Másik Jánossal, Berki Tamással, Szakcsi Lakatos Bélával és Török Ádámmal játszhattam együtt. Persze nem az én ünneplésemrõl szól a koncert, nem rendezek magamnak tûzijátékot, csak boldog vagyok, hogy egész pályám során remek zenészekkel és nagyon jó emberekkel muzsikálhattam együtt. Mint most is.
- Nem „fényezés”, hogy remekül érezzük magunkat a Bikiniben – teszi hozzá Mihalik Viktor. – Már az örömmel tölt el minket, amikor beülünk a buszba. A Kisstadiont pedig nagyon várjuk. Én különösen, mert imádom, amikor a kontroll láda hangereje ledob a székrõl, fejhallgató ide vagy oda…
- Én már játszottam a Kisstadionban, még az Eddával – folytatja Csillag Endre. – Valóban fantasztikus élmény. Ilyen helyszínen különlegeset tud adni a zenekar. Önálló gitárszólóval is készülök – ezt azért nagyon kidolgozom buli elõtt. Ami az életérzést illeti, én is élvezem ezt a társaságot, ezt a zenét.
- Igen, az emberi rész az egyik legfontosabb – mondja Makovics Dénes. – Biztosan be tudnék illeszkedni más brigádba is, de tudom, hogy nagyon meg kéne szenvednem érte. Itt pedig minden megy magától. Nincs bennünk görcs sem a színpadon, sem a turnébuszban. Ez óriási dolog.


Megjelent a Zenész magazinban, 2005-ben.





Lojzi


Csuka


Dénes


Viktor



Hivatalos honlap:

Bikini


Két klip, a körcsarnoki koncert felvételeibõl:

A világ végén

Lóhere



Kapcsolódó cikkek:

Bikini - Õrzöm a lángot

Turnén a megújult Bikini

Bikini: Angyali üdvözlet

Bikini 20
Foldal            Cikkek            Frum            Kzssg            Kapcsolat
Marthy Gyrgy © 2006 • Adatvdelmi elvek